Már a puszta létezésed önmagában csoda, hiszen tízmillió spermiumból csak te értél oda, hogy aztán megszüless ide, és a tízmillióból újra egy legyél. Veled együtt nő fel majd egy furcsa nemzedék, a Zé. A Zé? A Zé! Azé’? Azé’! Mondta végtelenítve Hofi Géza, akire, ha nem emlékszel, akkor sürgősen nézz utána, ez a házi feladat!

Szóval, megszülettél. Én akkor annyi idős voltam, mint te most, és tisztán emlékszem arra, hogy milyen volt a kilencvenes évek, ami körülvett téged is, csak még nem értetted akkor. Kijött a Trainspotting, a Matrix, meg a Csinibaba. A telefon, az telefon volt, nem walkman és kamera, volt média, volt közösség, de nem volt közösségi média, Tupac meghalt, megjelent a Scooter, elkurvult a Metallica. Az Ossian feloszlott és újra összeállt, saját szememmel láttam teljes napfogyatkozást, és volt akkor is világvége-hangulat, csak épp az ezredforduló miatt, mert mindenki attól rettegett, hogy bekrepálnak a computerek, és mindennek vége lesz, de nem. Közben egyre többet hallottam az EU-ról, azóta is álom csak az Euro, fél órával előbb ért az Intercity Pestre, Vadon Jani a Zéplusszon a Zúzdát vezette, ha jól emlékszem hétfő éjjel ment a metáladás, és már akkor is hatalmas faszkalap volt Sebestyén Balázs! Látod? Vannak dolgok, amik nem változnak, ez ad nekem hitet.

Hiszem, hogy az embernek mindig szüksége lesz szabad levegőre, szépségre, szeretetre, biztonságra, tudásra, fantáziára, véleményre, választásra, hogy embernek érezze magát.

Hiszem, hogy nők és férfiak között annyi megválaszolatlan kérdés húzódik, hogy évezredekig garantáltan lesznek utódok, akik majd új betűket adnak hozzá az ABC-hez, hogy azzal jelöljék a saját generációjuk.

Hiszem, hogy a gyermekek szíve nyílt, az értelmük tiszta, könnyen el lehet rontani őket, mégis megőrzik ezeket egy titkos zsebben, és be lehet nyúlni értük, ha tudod, hogy hová kell.

Hiszem, hogy a rock örök,

Hiszem, hogy a cselekvés marad az öndefiníció,

Hiszem, hogy mindig jók leszünk az olimpián,

Hiszem, hogy van élet a gépek után!

Hiszem, hogy Magyarország jobban teljesít…

Hiszem, ha látom!

Komment: Ez a szöveg az MR2 "Új Nemzedék" projektjének ösztönzésére készült, és a projekt országjáró körútjának pécsi állomásán hangzott el. A kezdeményezés célja a legújabb nemzedék, azaz a Z-generáció megszólítása (és minősítése) volt, illetve a nekik adott útmutatás az Y-generáció részéről.

Elméletileg a Z-generációt azok alkotják, akik 1996 és 2012 között születtek, míg az Y-generációt (amelyiknek én is tagja vagyok) az 1976 és 1995 között születésűek teszik ki. Én most vagyok 32 éves, és elképzeltem egy átlag 16 éves Z-generációs gyereket, akinek születése környékén én ugyanilyen idős voltam, mint ő most.

Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon mennyiben különböznek a mai tizenévesek az én generációmtól. Abból az Orwell-gondolatból indultam ki, hogy "minden nemzedék okosabbnak képzeli magát az őt megelőzőnél, és bölcsebbnek az utána következőnél", ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy az egyes generációk attól még nem különböznek egymástól, hogy másnak látják egymást, hiszen alapvetően más életszakaszban történik az összehasonlítás. Persze, hogy távolságot érzek a mostani a tizenévesekkel, hiszen a jelennek más rétegeivel foglalkoznak, más érdekli őket, más következtetéseket vonnak le, más összefüggéseket látnak, mint én. Ha viszont abból indulunk ki, hogy én mennyit fogtam fel a kilencvenes évekből, amikor az jelennek számított, és ez hogyan viszonyul az engem megelőző generáció kor-érzetéhez, akkor valószínűleg ugyanekkora a különbség. Az egyes generációkat teljes élethosszuk tükrében lehet értékelni, tehát abból, hogy most milyennek látjuk a kamaszokat, felesleges odáig merészkedni, hogy ők fogják megidézni az apokalipszist, és hogy majd elkótyavetyélnek minden tudást, ami eddig összegyűlt, hiszen úgysem lesz rájuk szükségük.  

Az én véleményem az, hogy az ember mindig alkalmazkodik a környezetéhez, illetve mindig alakítani is szeretné azt, és azt gondolom, hogy az ember természete és szükségletei nem fognak megváltozni gyökeresen. Én abban reménykedem, hogy a normalitás nem fog elveszni, hogy mindig lesznek olyanok, akik arra fognak törekedni, hogy tartalmas életet éljenek, akik többre fognak vágyni annál, ami éppen van nekik, akik előállnak újabb ötletekkel, amikkel a köz javát is akarják szolgálni. A mai gyerekek életéből valóban többet kötnek le a gépek és a digitális technika, de azt nem hiszem, hogy ez általánosan és végérvényesen átrendezi az alapvető szükségleteiket. Egyszer elkezd majd nekik is hiányozni a mozgás, a levegő, a szabadidő eltöltésének más lehetőségei, a változatosság stb.

Attól is hajlamosak vagyunk sötétnek látni a jövőt, hogy a jelenről sokkal több információval rendelkezünk, mint korábban, és eltorzítja a világról alkotott képünket jónéhány borzasztó hír, amiről jobb lenne nem is tudni. Ezek zömmel az emberi gonoszság, kegyetlenség, ostobaság, hatalomvágy és nemtörődömség bizonyítékai, amelyekre jobban felkapjuk a fejünket, hiszen a félelmeinket testesítik meg. Ezek a tulajdonságok és eredményeik egyidősek az emberiséggel, és a történelmet mindig is formálták különböző mértékben, de ettől még nem gondolom, hogy a világot csak ezek határozzák meg. Pont ezek jelzik, hogy a hatalmas információmennyiség elérése során szükséges szűrőket beépíteni, és csak azt beengedni, ami lényeges a saját életünk szempontjából. Talán ez jelent komoly kihívást a "mai fiataloknak", hogy eldöntsék mi az, ami lényeges a számukra, mert ehhez szükséges definiálni magukat, ami természetesen csak a pillanatnyi állapotot, illetve irány meghatározását jelenti, de legalább valamennyire segít eligazodni.