Szóljon ez a bejegyzés egy működő, befogadó, önfenntartó, szervesen fejlődő, civil, baráti közösségről, sokszínűségről, találkozásokról, buliról, inspirációról, és a szex utáni depresszióról. Előbbiekről közhelymentességre törekedve, utóbbiról átvitt értelemben. Ja, és a magyar slam poetryről. Jó lenne kerülni a pátoszt, az emelkedett hangnemet, de kurva nehéz, ha az ember nem tudja egészen levetkőzni az ünnep szellemét, és még napokkal a farsang után is jelmezben alszik. 

Jó, akkor beszéljünk tényekről. Bárány Bence és Mészáros Péter, tevékeny és lelkes csapatukkal együtt már hónapok óta szervezték az első Országos Slam Poetry Találkozót, amit innentől csak OST-ként fogok emlegetni. Az október 21-22-én, Szegeden rendezett OST-t különösen fontos jelzésnek tartom, egyrészt ez volt eddig a legtöbb embert megmozgató, vidéken rendezett slam esemény, amely gyakorlatban valósította meg a műfaj több jellemzőjét, amiket fent már felsoroltam. Az OST - az országos bajnokságokhoz hasonlóan - megmutatta holt tart éppen a magyar slam, viszont több az OB-nél, mert a program jóval színesebb volt, több helyen egyenesen interaktív, és két napig tartott.

SOKSZÍNŰSÉG

Bevallom, úgy indultam neki az OST-nek, hogy majd részt veszek a kötelező programokon, lenyomom az imprót, meghallgatom a pécsi gyerekeket, meg a többi barátomat, de nem szeretném túllőni magam, mert már így is határérték feletti a slam a vérképemen. Ehhez képest az OST végén úgy éreztem, hogy még napokig maradnék. Féltem, hogy a program zsúfolt lesz, de ehhez képest minden programpontnak jelentősége volt, szervesen illeszkedtek az eseménybe, határterületeket is körüljártak. Slamtörténeti workshop nyitotta a hétvégét a magyar slam poetry "hegylakóival", akik kezdetek óta köztünk élnek, láttak már mindent. A "15 millió" nevű blokk magyarságkérdéseket bogozgatott anyaországi és határon túli magyar slammerek részvételével, akik olyan tükröket tartottak nekünk, hogy bárhol is állunk, meglátjuk magunkat bennük. A nyílt "Forradalmi verseny" idézte meg a szokásos klubérzést, azaz hogy mindenféle előadásokat hallhattunk: a hibátlantól a felejthetőn át a vállalhatatlanig, ettől változatos egy klub. Tartottam kicsit a 23 órás kezdetű "Impoetry"-től, ami slamek-re felépülő improvizációs színház volt együtt a győri Import Impró Társulattal. Én ebben vettem részt (erre írtam az "Ejakulációt"). A félelmeimet cáfolta a közönség: csendben voltak, figyeltek, élvezték a műsort. A második nap Zeek-workshoppal kezdődött, ami után kiborult a résztvevők hozsannás táskája, pattogtak ki belőle a szuperlatívusz szendvicsek és ezdegecijóvoltos sütemények. Ezzel párhuzamosan slam-témájú vetélkedő ment tesztverzióban, amely apró sutaságaival együtt is szórakoztató lett, az alapötlet tehát megállt a lábán. Ezután a "Slamjam", azaz slam és zene fúziója következett a két szervezőtől, Mészitől és Bencétől, akiknek barátaik szolgáltattak zenét a szövegekhez. A második este fő programja az "Országos Meghívásos Slam Kupa" volt, ahol hat város (Szeged, Győr, Budapest, Pécs, Vác, Miskolc) szeptember havi klubjainak dobogósai versengtek. Mivel itt volt előzetes szűrő, ezért a slamek minősége kevésbé ingadozott, mint a pénteki versenyen. Fantasztikus pillanatokat okoztak a slammerek a termet megtöltő tömegnek, izgalmas verseny alakult ki. A program zárása pedig nagyon is stílszerű volt, hiszen a magyar slam poetry története kicsit összekapcsolódik, sőt a zavartabb fejekben össze is mosódik Akkezdet Phiaival, ők koncerteztek ugyanis. Az AKPH a magyar slamközeg "nemzeti minimuma", ez történetileg alakult így, Peti és Márk mindig is tevékeny résztvevői voltak a közösségnek, és valószínűleg gyerekek százait inspirálták arra, hogy elkezdjenek írni verset, slamet, rappet, dalokat. Nem kell mindenkinek szeretnie őket, elég ha elismerik a munkájukat, mindkét területen.

ÖSSZETARTÁS, BEFOGADÁS

Szerintem a slamközösség azért is igazán fasza, mert teljesen befogadó azok irányába, akik szeretnének beállni a játékba. Itt senki elől nem dugják el a labdát. Én hatodik éve vagyok ennek a közegnek részese, azóta a kör csak tágul, tehát egyúttal nyitott is. Ha valaki tehetséges, fejlődőképes és szorgalmas, az érvényesülhet, több helyre eljuthat, és aktív részese lehet a közösségnek. Erre évről évre egyre több slammer szolgál rá, származzon akár Budapestről, vidékről, vagy a határon túlról. Az elismerést itt főképp dicséretben, vállveregetésben, ölelésben mérik. A személyes kapcsolatok mélysége nyilván eltérő egy ekkora társaságban, de adott a lehetőség, hogy barátokra leljünk. Ezért tökéletes egy ilyen hétvége, mint amilyen az OST volt. Akadt időnk, terünk, kíváncsiak voltunk egymásra. Mindenki, aki valahogy megnyilvánult, megkapta a neki járó figyelmet és elismerést. Az ismertebb, népszerűbb, többet futott slammerek bárkivel szívesen elbeszélgettek, mindenki segítőkész és hozzáférhető volt. Itt mindenki valamit hozzá tudott tenni az eseményhez a maga módján. Formálódott a közös nyelv és szimbólumrendszer, ezek által a kollektív tudat is. Értelemszerűen nem mindenki gondolja mindenről ugyanazt, pláne nem ugyanolyan árnyaltsággal, de ha már itt tartunk, szerintem a disszonanciák eleve jobban inspirálják az embert, kizökkentenek a komfortzónából, meg kell küzdeni a nézeteinkért, vagy éppen a nézeteinkkel. 

REKREÁCIÓ

És zárásként itt jön a szentimentális privát-blokk. Fontos nekem Szeged, születésemtől kamaszkoromig évente többször, több hetet töltöttem itt, rengeteg emlék köt ide. (De érdekes, hogy "itt"-et írok, mikor ezeket már Pécsen fogalmazom.) Most két napra jöttem, minden áron be akartam járni a várost ezalatt, meg persze egy Crossfit terembe is el kellett jutni edzésre, ami hatalmas szerencsémre éppen a kollégium közvetlen szomszédságában volt. Azt nem mondhatnám, hogy kipihenten érkeztem, mert kicsi gyerekeim vannak, akiknek nem az alvás a kedvenc programja. Gondoltam majd pihenek a hétvége alatt. Persze számolnom kellett volna azzal, hogy itt a kollégiumi szálláson nem két, hanem kilenc olyan "gyerekem" lesz, akik éjszaka műsoroznak a közös élettérben. De én szeretem a gyerekeket, és igyekeztem nagyon toleráns módon beérni 3-4 órás alvásokkal. A városnéző-, zarándokvágyaim azonban maradéktalanul megvalósultak. Hálás vagyok annak a kifogástalan nyolcfős társaságnak, akik végigkísértek ezen a regresszióba vezető úton, ahol a gyerekkorom helyszínei, emlékei, majd egy idő után már a viselkedési mintái is visszaköszöntek. Annyira fel voltam spannolva, mint Emma kislányom szokott, amikor karácsonykor nagy dózisban keveri a szaloncukrot a Disney film-nézéssel. Eljutottam édesanyám szülőházához is, ahol sok nyaramat töltöttem. Köszönöm, hogy eljöttetek velem! Köszönöm minden szervezőnek és vendéglátónak a  hétvégi jóltartást, ölelek mindenkit, akit nagy örömre újra láthattam, és azokat is akikkel most ismerkedtem meg, jó veletek összetartozni! Két napja itthon vagyok, muszáj az én megszokott valóságomba visszailleszkednem, és ez az OST után nem megy azonnal. Úgy érzem magam, mint régen a gyerektáborok után: az utcán időnként tábori ismerősöket hallucinálok, mindenről tábori emlékek jutnak eszembe, melankólia ragad el, hogy vége, és már várom a következőt. Szerintem egy slam-előadás is akkor jó, ha el tud vinni magával, annyira bevon, és eluralkodik rajtam a hangulata, mint egy jó filmnek, ami után ha kilépsz a moziból, elbizonytalanodsz egy pillanatra, hogy hol is vagy éppen, mivel jöttél, egyáltalán milyen nap van. Kiragad a hétköznapiságodból.