Kövi oszt észt!

Apa Világító Pavilonja

Apa Világító Pavilonja

Sétarepülés

2013. október 23. - koverandras

kamikaze.jpg

Apa: Na, fiam mesélj, milyen érzés repülőn ülni?

Fiú: Nem rossz, tetszik. Felszállásnál kicsit rázott. Hova megyünk Apa?

Apa: Bevetésre.

Fiú: Micsoda? Milyen bevetésre?

Apa: Kamikáze akció!

Fiú: De Apa, azok a gépek lezuhannak.

Apa: Dehogy zuhannak le, kitűntetik őket!

Fiú: Igen a temetésükön, és pénzelik az árváikat, de ha ezen a gépen maradunk, neked nem lesz árvád.

Apa: Itt valami félreértés forog fenn, várj csak, megkérdem a pilótát.

 

Két perc múlva Apa visszatér a pilótafülkéből.

 

Apa: Fiam, lásd hogy apád mennyire felnőttként kezel téged, valóban igazad volt, ezek le akarnak zuhanni. Kérdeztem, hogy ki lehet-e még szállni, de azt mondták, nem állnak meg, mi kiugorhatunk, de nincs egy darab ejtőernyőjük sem. Ne haragudj, én vagyok a hibás, jobban el kellett volna olvasnom a brossurát.

Fiú: Apa, ne parázz! Még jó, hogy szóltál előre a repülőről, elhoztam az ejtőernyőmet, amit a tavalyi nyári röptáborban varrtam. Amúgy is ki akartam már próbálni. Csak elbír kettőnket, gyere kapaszkodj belém!

 

Apa és Fiú a gép ajtajához lépnek, összeölelkeznek, az egyik kamikáze udvariasan kinyitja nekik a repülő ajtaját.

 

Apa: Sok sikert és pontos becsapódást kívánunk!

Kamikázék: Köszönjük, meglesz! Vigyázzanak magukra!

Apa: Na, gyere fiam, ugorjunk háromra.

Fiú: Jó!

Apa: Egy, kettő, hááárom!

 

Elugranak, zuhannak, a Fiú meghúzza a zsinórt, az ernyő kinyílik és összekapaszkodva ereszkednek háromezer méter magasból. A látvány gyönyörű, görbül a horizont, minden iciri piciri, jelentéktelen, de mégis az egésznek alkotója. Fentről látszik, hogy az egész mekkora, mi ahhoz képest az ember, és mégis összekapaszkodnak apa és fia, igazán ragaszkodnak egymáshoz, ahogy tartja őket az ejtőernyő.

 

Fiú: Apa.

Apa: Mondjad kisfiam!

Fiú: Egész eddigi életemben együttvéve nem öleltél engem ennyit, mint ma!

Apa: Gondoltam, ideje bepótolni.

Fiú: Milyen jó ötlet volt ez a Kamikáze akció!

      

Turnészindróma

ccrbusz_1.jpg

Képzeld el, hogy egy rogyásig pakolt piros kisbusz stabil 120-szal oson az M6-oson, ahol a madár se jár. Ránézésére szimpla jármű, de valójában egy konzervdoboz. Nettó tömege 4 tonna, összetevőkkel tömve kerekre:

Emberek, hangszerek, technika, poggyász, többezer öregnyi ócska poén, Sopranos-  és Vili-monológok, büntető, tiltó, viccnek is rossz zenék, ital, vita, elméleti pornó, néhány kiló szemét, meg a remény, hogy majd minden klappol, és lesz kaja, pia, meg pénz!

A sofőr mindig igazi hős, főleg aki a buli után vezet, ő nem iszik, nem drogozik, ő mondja meg mi szól a buszban és szuper-biztos a keze. Abban van a kormány, és a túlélés függ tőle, hát béke és tisztelet az összes józan sofőrnek!

Beiktatott kajáló megállók, minden egyes irányba: Pécsről Pestre Dunaföldvár, vagy a paksi Halászcsárda, Veszprém felé az iregszemcsei útszéli, Szegedre Tataháza, buli után meg az éjjelnappali hamburgeres. Külföldre menet a Mosoni Pihenő, amit úgy hívunk, hogy „Pisajegyes”. Visszafelé a bábolnai Meki, budaörsi Tesco, vagy az autópálya pihenőnél a piknik doboz, „Németben” döner, Vajdaságban csevap, a buszban a szendvicsek, amiket otthonról hozok.

Koncert minden időben: délelőtt, délután, reggel, este, éjjel. Mindenhol, és mindenhogy: klubban, sátorban, szabadterén. Parkolók, garázsok, konténerek, öltözők, lakókocsik, irodák, meg a színpad háta. Kapura, fixre, számlával, anélkül, és akkor nincsen áfa. Alapokról kocsmákban, nagy hang-cuccon a jobb helyeken, ahol vagy van, vagy nincs ember, aki érti a technikát, úgyhogy ha lehet, akkor emberből is saját legyen. 

Gordiuszi csomó kábelrengeteg, beállás, kiállás, magamból kontrollba, kössz szépen, jó lesz, szevasztok, aztán „Tessék kúrjad!” kezdéstől ráadásig! Lendület, hangerő, hő, fény, füst, verejték, pergő dobok, füldugulás, rekedt torok, hevült csövek, tranzisztorok, hamis hangok igaz szívből, húrszakadás, cigiszünet, valaki légyszi adjon egy sört, ti meg addig énekeltessetek!

Szevasztok, ezek voltunk mi! El, le és bepakolás, légvétel, protokoll, matek és adminisztráció. Pulttámasztás, ismerkedés, szociális élet, szimpátia felesek, közös fotók. Aztán egyszer elfogynak a beszédtémák, a bulik véget érnek, hazamennek a legények. Útjukat keresztezik szarvasok, rendőrök, rókák és néhány ténfergő részeg, de a végén odaérnek, ha van elég figyelemfenntartó kék víz, kávé, kóla, energiaital, és önfegyelem. Félálomban az ülésen forgolódva az utas is alig-alig pihen.

Érkezés a bázisra, ébredés, pakolás, körülnézni, hogy volt-e hiány, aztán minden a helyére áll, lámpát leolt, ajtót bezár, és bent a poros sötétségben próbatermi pók szövi át a falon terpesztő poszter-pinát.           

Hazatérés hajnali fénynél, fürdőszobakőre hajított csatakos színpadi ruhák, hallójáratokba lárma tömte vatta, szemhéjjakra nehezülő normalitás, lassacskán hétköznapira alszom magam, még álmom őrzi a szekrényajtón rock’n’roll apó, akinek a szakálla számtalan kártya, lánc, tartózsinór, és kilincs-orrán minden koncert után egy újabb jó sztori lóg.  

kövor.jpg

Komment: Jó ideje tartozom magamnak és zenésztársaimnak ezzel a szöveggel. Megpróbáltam egy verssé gyúrni azt az emlékhalmot - minden szokásával és ismétlődésével együtt - amit a zenekarozás jelent számomra. Ennek a jelenségnek is inkább a koncertezős oldalát emeltem ki, turnénak csak a címben hívom, ugyanis Magyarországon a méretek, és a szórakozási szokások miatt sem valósulhat meg az a turnézás, amit a filmeken látunk. Persze a Clash City Rebels-szel járunk rendszeresen külföldre is, de azok az utazások is max egyhetesek 4-5 bulival, úgyhogy azokat inkább túrázásnak nevezzük.

Megpróbáltam visszaadni a hangulatot, ami a koncertezést jellemzi nálunk úgy általában, és persze tartalmaz a szöveg néhány olyan elemet is, amit a zenésztársaim értenek meg 100%-ig, ha valakinek nem tiszta valami, és ez zavarja a szöveg megértésében, akkor kérdezzen nyugodtan, mindent elmondok! 

12 Lépés

 

trainspotting_ewan_mcgregor_danny_boyle_002_jpg_vief.jpg

 Van egy ilyen versem. Valamiért levettem innét. Valamiért. Hallgassátok majd élőben. Vagy az is lehet, hogy máshol fogjátok olvasni.

12a.jpg

    Komment: Már régóta akartam írni a függőségekről, nem feltétlenül a sajátjaimról, hanem úgy általában is. Kapóra jött, hogy az idei Margó/Tilos/Summer/V4/akármi slam verseny megadott témája a "függetlenség" volt. Azt gondolom, hogy a függetlenség mítosz, ami nem létezik a mi világunkban, egy kétes valóságalapú eszménykép, amire vágyik az ember olyankor, amikor valami tényező akaratlanul és döntően befolyásolja az életét. A teljes függetlenség teljesen elképzelhetetlen a számomra. Itt nyilván a fogalmak jelentésének szélessége, a használt kontextus sem elhanyagolható, de a szöveg szempontjából ennek most nincs jelentősége. A "függetlenség" kifejezést legtöbbször politikai értelemben használják, autonómiát értenek alatta, ami a mai globalizált világban tulajdonképpen szándéktól függően maga az illúzió, vagy a hazugság.

    A függőség azonban sokkal valóságosabb és gyakoribb jelenség, mint a függetlenség. A 12 lépéses programot szerhasználók rehabilitációja során alkalmazzák, a folyamat (röviden) egy spirituális ébredés útján való megújulásról szól, amely során a függő szembenéz függőségeivel, rájön azok belső okaira, külső szemmel vizsgálja magát és jelenlétét a többi ember között, és felelősséget vállal a saját magáért. A szöveg első pontja a valódi 12 lépés kezdetével megegyező. Ebben a versben sokfajta függőséget közelítettem meg, amelyek komplexen, és számtalan dologra kiterjedve befolyásolják az életet, viszont nem patológiás formájukban, azaz "szokásként" hétköznapinak számítanak, mert számtalan ember életében jelen van közülük egynéhány, sőt van sok olyan függőség is, ami nem fért fel a fenti a listára. Olyan szokások gyökerét tártam fel, amelyek mivel kezdeti állapotokat jelenítenek meg, ezért egész ártatlannak hatnak így. Az is látható ebből, hogy az ember már elég korán ki van téve mindenféle kísértésnek amelyek zömmel a környezetéből származnak.

      Én nem érzem magam a szó patológiás értelme szerint függőnek, számos szokásom van, és a felsoroltak közül is több az, ami korábban, vagy jelenleg is gyakran előfordul nálam, de ettől még ura vagyok az életemnek. Ennek ellenére tudom, hogy számtalan szokás, szenvedély és egyéb tényező befolyást gyakorol rám, és gyakorlatilag mindenkire, attól függetlenül, hogy arról tudomást vesz valaki, vagy nem.       

Jeles Napok

segélyosztás.jpg

A hajléktalanok élete nem csak játék és mese. Onnan tudom ezt, hogy egy nappali melegedőn dolgozom szociális munkásként, ők pedig az ügyfeleim. A hétköznapok jó esetben épp hogy elviselhetőek a számukra, és a hétvégét sem várják, mert olyankor zárva vagyunk. Havonta egyszer mégis beköszönt az öröm, nevezetesen a segélyfizetéskor.

A készülődés erre a jeles napra – ami főszabály szerint hónap ötödikére esik – olyan, mint gyerekkorban a mikulásvárás, hiszen az izgatottság már napokkal korábban erőt vesz a segélyezetteken. Elvétve, ünnepekkor kicsit korábban utal az önkormányzat, az ilyen kivételeken felbuzdulva az optimistábbak minden hónap közepén elkezdik kérdezgetni, hogy mikor érkezik az ellátás. De persze a pénz legtöbbször időben jön, ami az optimista számításokhoz képest elég későn van. Nagyritkán olyan is előfordul, hogy egy-két napot késik a segély, ilyenkor akkora lincshangulat alakul ki, mint egy tétmeccs után a vesztes csapat szurkolótáborában.   

Amikor viszont tényleg megjön a havi 22 800 Ft jövedelem, a nappali melegedő megtelik csupa élettel. A postás általában 10 körül érkezik, ezt feszült várakozás előzi meg, mialatt az előtérben a népsűrűség nem ritkán eléri a négyzetméterenkénti 6-8-10 főt is. Ha szórakozóhelyről volna szó, a tűzoltóság azonnal bezárná. Amikor a kézbesítő belép az ajtón, úgy startolnak rá a kliensek, mint a filmeken a hörgő-morgó, féléber zombik az élő húsra, és minden másodiknak van valami sürgős elintéznivalója, csak hogy soron kívül vehesse fel a lóvét.

A segélyt mindig többen várják, mint ahányan jogosultak rá. Várják azok, akik rokoni vagy baráti kapcsolatban állnak az ellátottal, hogy örömében is osztozzanak, ne csak bánatában. Várják azok, akiknek tartoznak, ilyenek a környékbeli boltosok, kocsmárosok, uzsorások, faktoringcégek és természetesen a Provident. Várják a hajléktalantársadalom egyéb fosztogatói: az erőszakoskodó lehúzó kliensek, a nyugati autóval érkező munka- és szállásadó házigazdák, pártfogó főbérlők és mindenki, akinek érdeke fűződik ahhoz, hogy a kliens felvegye a pénzt, amivel az államkincstár nyugtázza létét.

A környékbeli kocsmákban ilyenkor segélyfesztivál van. A türelmesebb hitelező idáig kíséri az ünnepeltet, ahol rosszhírű nők udvaroltatnak maguknak a pultnál, hosszúlépések kiéneklésével mozdulnak rá a zsebekre, és addig itatják a madarat, amíg elfelejti, hogy mit hova rakott, és egy idő után már semmit nem talál. Amikor magához tér, vagy észreveszi, hogy este van, aztán elbaktat a menhelyre csoportosan vagy magányosan, ha le nem kési a kapuzárást. Utána már csak a rendőr és az utcai járat viheti be.

Másnap kezdődik minden előröl: hétkor ébresztő, nyolckor gyaloglás, kilenckor reggeli, aztán pedig jön hozzám iratot pótoltatni, mert azokat „ellopták”. Se pénz, se papírok, irány a hivatal. Végigkússza a néhány órányi kígyózó sort, hogy azért mégis valami fontos teendőnek ketyegjen az óra.

Ez nem állandóan történik, csak állandónak tűnik, amikor olyan elveszett emberek gyűrűjében dolgozol, akik egytől egyig nagyon egyedül vannak abban a kisebbfajta tömegben, ami a hajléktalan ellátásban cirkulál. Persze, hogy más a helyzet a szegény családoknál, ahol az otthon a tét, de akinek otthona sincs, annak nincs mit összetartania, és nincs kivel. Ott van, eleresztve egy emberi vadonban, ahonnan nemcsak, hogy kihozni nem lehet, de rendesen még megvédeni sem. A humor, főleg az irónia ilyenkor nagy segítséget jelenthet a háló két oldalán. A szociális munkásnak a kiégés, a hajléktalannak az összeroppanás ellen.

phoca_thumb_l_listakep03.jpg

Komment: A fent leírtak mind igazak, annyiban, hogy én ezt így látom, ebben nem a fantáziám működik közre, hanem a valóság szelektált leképezése. Több mint öt hajléktalan-ellátásban eltöltött év után elég sok ilyen segélyfizetést, illetve annak folytatásait volt alkalmam végigkövetni. Szó sincs arról, hogy ebből az élethelyzetből én viccet csinálnék, egyáltalán nem szórakozom ilyenkor, csak nyilván valamennyire oldja a tehetetlenségérzetből adódó feszültséget, ha az ember képes a tragikomikum kiemelésére.

Sajnos sokkal többet nem tudok segíteni a hajléktalanokon, mint hogy az alapszükségleteik fedezéséhez közvetett intézményi segítséget nyújtok, hozzásegítem őket étkezéshez, szálláshoz, szociális ügyeik intézésében járok el, illetve megcsinálok helyettük olyan dolgokat, amelyekre – lássuk be – egy általános iskolás is képes lenne: írás, olvasás, telefonálás. Ebben az egészben a kihívás annyi, hogy ne rokkanjak bele, az pedig, ha minden egyéni sorsot, illetve annak változatlan sanyarúságát saját kudarcnak fogok fel, pont a kiakadáshoz vezet. Eleve nem miattam kerültek ebbe a helyzetbe, és én egyedül nem leszek képes mindenkin segíteni, főleg ha ezt sokan nem is kérik. Egyrészt azért nem tudok mindenkit megmenteni, mert rengetegen vannak, másrészt azért nem, mert ahhoz legelső sorban az ügyfél elhatározása, akaratereje, kitartása szükséges. Nekem nem is megmentés a feladatom. Időnként játszmahelyzet ez, amiben vagyok, mert néhány kliens úgy értelmezi a pozícióm, hogy miután segítséget kért tőlem, illetve az intézménytől, már nem is ő a felelős a sorsa alakulásáért, és van kit hibáztatnia, ha valami balul sül el. Ilyenkor szerinte én tehetek arról, hogy nincs munkája, hogy kevés a jövedelme, és hogy továbbra is hajléktalan.

Nem kezdenék hosszas okoskodásba arról, hogy mik a rendszer hibái, sok van belőle, minden szinten. Többféle egyéni és kollektív felelősség osztozik az eredményben. Sok az alapvető ellentmondás a rendszerben. A kliensek – teljes joggal – minőségi szolgáltatásokat várnak, ez persze az ellátások igénybevevői körének bővülésével is jár, Pécsen például már hallani olyan hangokat, hogy itt túl jó az ellátás, ezért van ennyi hajléktalan a városban. Ha pedig rosszak a körülmények, kényelmetlen az intézmény, az talán elősegíti a kifelé törekvést, de az ügyfelek elégedetlenek, több a konfliktus és többen vannak az utcán is. Az biztos, hogy a hajléktalanok számáról nem az ellátórendszer tehet, sokkal inkább maga a társadalom, aki soha nem veszi észre, hogy ő társadalom, mert saját magát mindenki első sorban egyénnek tekinti. Az egyén pedig mit tehet? Én is ezt kérdezem fent. Öt és fél évet lenyomtam már egy nappali melegedőn, és nyilván hazudnék, ha azt mondanám nem voltak sikereim, de mindez a hétköznapi munkavégzés során alig érzékelhető. Sikernek a munka során kialakult emberi kapcsolatokat lehet értékelni, azt az érzést, hogy a kliens bízik bennem, és egy kicsit ettől néha jobban érzi magát. 

 

Én megmondtam

einstein 2.jpg

Mondtam volna, hogy „én megmondtam”,

Ha ott lettem volna, de nem voltam.

Sem akkor, sem ott,

Pedig ha mindig, mindenütt jelen vagyok,

Elejét vehettem volna mennyi bosszúságnak,

Azzal, hogyha mindenkire rászólhatok.

 

Teremtő, adj választ kérdésemre!

Minek az a kígyó az édenkertbe?

Ha ezt az egész placcot itt te rendezed, 

Akkor azt az almafát kicsit még növeszd ott meg,

Mert így Atyám simán elérhető az a gyümölcs.

Káin, hagyd már az öcsédet, Ábel te meg ne üvölts!

 

Az sem jó, ha véderő kitörést halogat,

Ki a faszom engedte be ide ezt a falovat?!

Július Cézár márciusban menj el szabadságra!

Néró császár, elmondanád, mire kell annyi fáklya?

Én csak azért mondom, Jézusom, hogy te is úgy lásd,

De le kellene rázni ezt a sunyi Júdást!

 

Pannóniába pedig idegenek járnak.

Aki jön, az vagy áthalad, vagy telepszik, vagy támad,

Pusztít, épít, csereberél,

És itt marad, vagy valamit elvisz magával.

Szóval itt ne bízz a kunban, törökben, tatárban,

Labancban, románban, és a szovjetben főleg ne,

A magyarban csak fél szemmel, de vakon még abban se!

 

Hogy az Újkornak az indiánt ne így kelljen hívnia,

Csak ezért szólok Kolumbusz, hogy nem arra van India!

A Ford Színházban Lincoln, bizony gyenge az a darab,

Kennedy nyitott Lincolnja jobb, ha a dallasi garázsban marad.

Ferenc Ferdinánd, János Pál, Sonny Corleone, Tupac,

Harckocsit vagy Pápamobilt mindenkinek!

 

Buddy Holly, ha még szállni akarsz, akkor utazz inkább busszal!

Értem én, hogy nagy ez a hajó, de az csak a jéghegy csúcsa!

Az Ikertornyoknál veszít az, aki a döntetlenre fogad,

Ne mássz át a kerekek közt Attila, baszd meg, mindjárt indul a vonat!

 

Ha térdig ér a Balaton, akkor ne ugorj bele fejest,

Felesleges volt tegnap este az az utolsó négy feles,

Nem kellett volna belekeveredni semmilyen verekedésbe,

A volánnál ülve érezni kéne, hogy hol van a sávnak a széle!

Életet bízni a véletlenre nem mindig tuti módszer.

Ugye, hogy milyen jó lett volna, hogyha van nálad épp óvszer?

Esernyőt otthon felejteni reggel, amikor tiszta felhős az égbolt,

Cigire rászokni, sulit abbahagyni, ez mind, mind, mind hülyeség volt!

 

Ideje lenne felfedni magadban a rejtett érzelmeket,

Hetekkel előbb észbe kapni, hogy legyen a Slash-re jegyed!

Biztosítást kötni, övet becsatolni,

Téli hidegben sapkát, sálat húzni,

Ez mind nem ártott volna!

 

De ha mindenütt ott vagyok, akkor most nem volnék itt,

Nem is szólnék semmit, mert nem is volna mit!

És azt sem mondanám, hogy én megmondtam,

De hál’ Istennek mondhattam, mert itt voltam!

 

okoska közepes.jpgKomment: Biztosan mindenki ismer olyan idegesítő alakokat, akik miután megtörtént valami baleset, vagy szerencsétlenség, jól megmondják, hogy mi volt a végzetes hiba, amelynek elkerülésével megelőzhető lett volna a baj. Na, én is egy ilyen idegesítő alak vagyok!

A csajomat simán az őrületbe kergetem azzal, hogy amikor odaég valami, utólag szólok, hogy előbb el kellett volna zárni a gázt, vagy amikor összetörik egy pohár, akkor megjegyzést teszek, hogy miért az asztal szélére tette. Ő javasolta egy ilyen alkalommal, hogy "ebből most már igazán írhatnál valamit verset, Okostojás!". Ez tavaly augusztusban volt, akkor álltam neki. Nemrég fejeztem be.

Elég sokat gyúrtam a verset, mire kialakult. Nyilván itt nehézséget okoz, hogy mi kerüljön bele, illetve az is, hogy melyik utalás mennyire legyen közvetlen, és persze az, hogy az adott tragédiákhoz vezető folyamatokban hol vannak azok a pontok, amelyeken még megelőzhető lehetett volna a végkifejlet. Párhuzamba akartam állítani a történelmet a hétköznapi élettel, hiszen ezek kölcsönhatásban vannak, alakítják egymást. Távolabbi összefüggésben persze felmerül ennek a szövegnek kapcsán a "sors vs. szabad akarat" dilemma is, meg sok egyéb, és nyilván lehet fogást találni az egyes kiszólásokon, ha az ember nagyon akar, engem az sem zavar, legalább beindul a gondolkozás.

Ez a szöveg szerintem be is fog kerülni az élő repertoárba, debütálásának helye és ideje: Corvintető - Apa Világító Pavilonja Showcase Xtra - 2013.05.09

Magyarnak lenni

magyar zászló.jpg

 

Magyarnak lenni nekem evidencia, nem paranoia,

Magyarnak lenni nem a védekezésnek legjobb támadás,

Hogy kinek legyen valahol máshol az otthona,

Akkor is, ha itt született, de másnak vallja saját magát.  

 

Magyarnak lenni, az nem egy verseny, amit akkor nyerek meg,

Ha én veszem elsőnek észre, hogy ki itt az idegen.

Vagy, hogy én ordítom leghangosabban,

Hogy kire vagyok büszke, és kire nem.  

 

Magyarnak lenni nem egy egydimenziós identitás,

Ami egymagában kifejez, és minden mást kizár.

Nem egy skála, amelynek végpontjai

A hazaáruló és hazafi,

Nekem külföldön az emigráns magyar is hazai.

 

Magyarnak lenni nekem az,

Hogy Olimpiát nézni munkaidőben is lehet,

És igazolt izgatottság vesz erőt rajtam,

Ahogy mérjük az éremesélyeket.

 

Magyarnak lenni nekem az,

Amikor a nemzeti öntudatom békén hagy,

És nem kérdezi meg folyton, hogy „szeretsz?”,

Mint egy önbizalomhiányban szenvedő,

Féltékenykedő nő, aki nem nyugszik meg,

Az ember hiába kepeszt.  

 

Magyar vagyok akkor is, ha nem megyek el szavazni,

Vagy nem a győztes pártra,

És ha nem értek egyet valamennyi döntéssel,

És kimondom félve, vagy bátran.

Magyar vagyok akkor is, ha ezt akárki vitatná,

Akárkitől nem válok én hamissá, vagy igazzá!

 

Mert nem attól vagyok én magyar, hogy annak tartanak,

Hanem hogy annak érzem magam,

Mint ahogy nem attól érzem magamat magyarnak,

Hogy más számára mit takar, hogy magyar! 

 

Komment: Március 15-e kapcsán felkerült az Index videói közé a "Slammerek szerint a magyar" című alkotás, amelynek szereplőit (szerzőit) ismerem, és többekkel baráti kapcsolatban vagyok, elismerem és szeretem őket. A videóval kapcsolatos érzelmeim vegyesek. Számomra a videó alapvető üzenete, hogy fejezzük ki árnyaltan, hogy számunkra mit is jelent az, hogy magyar. Ne egyoldalúan, hibákra vakon, hanem azokkal együtt, de összegészében elfogadva magyarságunkat. Hogy ne vegyük rögtön a hazaárulással, vagy külső támadással egyenértékűnek a hazánkat belülről, vagy kívülről érő kritikát, de ne is tagadjuk le a magyarságot, ha a kritika jogos. Nekem erről ez jött le. 

A szövegek minősége nem teljesen egyenletes. Vannak szépen megfogalmazott, erősebb részek, és vannak felesleges, kevésbé jó, kissé öncélúnak ható momentumok, ami valahol természetes, ha ennyi ember dolgozik össze, és persze az enyém is csak egy vélemény a sok közül, lehet hogy másnak pont az tetszik, ami nekem nem.

A videó alaphangulata az én érzésem szerint a depresszió. Zömében rezignált, kissé fásult hangon előadott rövid összefoglalásai annak, hogy mi jut eszébe az egyes slammereknek arról, hogy "magyar". Elég sok kritika belefért ebbe a videóba, de az hatalmas túlzás, hogy ez "magyargyűlölet" lenne (mandineres kommentelők reagáltak rá ezt). Ez nem gyűlölet, ez annál egy jóval alacsonyabb energia-szinten működő érzelem. Ez egy egész hiteles depresszió, ami ma Magyarországon ezt a közeget (fiatal, harminc körüli/alatti művész és értelmiségi réteget, diákság egy részét) jellemzi. Ez a videó valóban nem volna arra alkalmas, hogy bárkit bármire lelkesítsünk, vagy éppen harcba hívjunk. De ez a hangulat, főleg ebben a körben és főleg a Fővárosban realitás, ebben szerintem semmi megjátszott nincs.

Az is szomorú, hogy az árnyalt és elvont, rímek közé csent bírálat kapcsán többen azonnal zsidózásba kezdenek, mintha ez megnyugtató és adekvát válasz lenne kritikára. Mintha az, hogy valakit lezsidóznak, rögtön megfosztaná igazságtartalmától annak az embernek mondanivalóját. Ennek inkább a fordítottja igaz szerintem, tehát az, hogy a zsidózó mondandója lesz egyenlő a nullával, hiszen átüt rajta a tisztánlátást, az értelmet elhomályosító indulat. 

Egy ideje azt tapasztalom, hogy egyes történelmi magyar jelképeket az aktuálpolitikai kisajátítás megfosztja az egység kifejezésének képességétől és megosztóvá teszi azokat. Ez történt a rovásírással, a kokárdával, az árpádsávval. Elég szomorú, hogy olybá tűnik, mintha a történelmi hagyományok tisztelete és elismerése csak a szélsőjobb kiváltsága volna. 

Attól tartok, hogy egyszer a magyar identitás is ezek sorsára jut, hiszen akadnak olyanok, akik egyenesen elvitatják mástól a magyarságot, és maguk számára szeretnék kisajátítani, holott a magyarság mindenkit egyszerre jelent, jobb és baloldalit, függetlent, határon innen és túl. Azt, aki annak született, vagy annak vallja magát. Ez nem másokhoz való viszonyítás kérdése. Ezért írtam le, hogy nekem mit és mit nem jelent magyarnak lenni. Ettől nem lesz az nagyobb, vagy kisebb magyar, aki egyetért velem, vagy másképp gondolja. 

Szintes ég

Első Országos Team Slam Bajnokság, Fata Danival közös vers

 

fata kövi.jpg

 

pero_fata_kövi.jpg

Kövi: A gyerek a tiéd?

Dani: Persze! Miért, szerinted nem hasonlít?

Kövi: Hát, nem nagyon. De különben aranyosMennyi idős?

Dani: 26.

Kövi: Kicsi még!

Dani: Miért, a tied mennyi?

Kövi: Enyém már 31!

Dani: Az komoly!

Kövi: Komoly, a faszt!

Dani: És, milyen alvó?

Kövi: Jól alszik, ha fáradt, ha a lelkiismerete hagyja, vagy ha azt időnként zenével altatja.

Dani: Nálunk az előszobalámpa néha még égve marad, adni némi fényt, úgy talán elfelejti, hogy gyakran nincs út és nincs irány, csak Káosz, amit az Élet neki kreált, sorsok levett ujjlenyomatát, rendszerezni belőle önmagát és az embert.

Kövi: Őket itt?

Dani: Őket is.

Kövi: És engem?

Dani: Téged is.

Együtt: Minket!

Dani: Mert meglehet, hogy okkal vagyunk mi ilyen ijesztően mások, de ha a pelenkákba nézek, ugyanazt látom, legfeljebb az állaga más. Túl a járókák rácsozatán egy másik Világ inti őket szobatisztaságra, hogy ne kontroll nélkül adják ki, ami bennük tódul fel nap, mint nap.

Kövi: Hát akkor tegyük tisztába a dolgokat! Rázzuk gatyába a gyerekből a hasznos kibocsátást, hogy mindig ott és azt tegye, ahol és amit illik! Egészséges, közösségbe mehet, csoportba jár, jele van, eszik, alszik, beszél, játszik, barátkozik, haragszik, összevész, megbocsájt, kibékül, újra szeret, álmodik és fél.

Dani: És csalódik, mert hormonoktól meglódult lelke zsírkeretben nem kellett senkinek, és mire feleszmélt, elszaladt a tinédzserkor, de megacélozta őt a rockra formált alapízlés, mert apja tűként karcolta lelkébe a kemény hangzást. Szavai viszont már finomabban szólnak és unplugged pengetik világképét.

Kövi: Nálunk a nappali szobát is bezengte, ahogy a hanglyukba gyömöszölt elemes akai mikrofont az Orion Hifibe dugva megdörrent az a háromnegyedes, félkomoly gitár. Így lett a rock’n’roll vallásos alapélmény, a lényegadó ösztönös tisztánlátás kezdőhangja. 

Dani: Ő még emlékszik a kötelező ima minden egyes szavára. Úgy égett belé, mint marhába a billog, a gondviselés mégis távol maradt tőle. Nagyanyja, aki még mindig vakon hiszi, hogy az Úr nem kérdőjelkompatibilis, négy fal közt halk szívdobbanással szól az Örökkévalóhoz, aki erre mit sem felel.

Közös: Én Istenem, jó Istenem lecsukódik már a szemem, de a tiéd nyitva Atyám, felejtsük el már az imát. Ott vagy, vagy nem vagy ott? Ámen!

Kövi: Mert mi most itt vagyunk!

Dani: És csupán egy méter, ami fölétek emel, mint gőzt a 100 fokon forrás. Nézzétek el nekünk, hogy izzik a nyelvünk alá dugott parázs, nem tartjuk magunkban, ami lelkünket nyomja. Tömegvonzásotok majd úgyis visszahúz, újra résszé tenni.

Kövi: Mert mi nálatok nem többek, hanem veletek egyek akarunk lenni!

Dani: Útmutató fényt nektek a pitvar és kamra áraszt, a bordakosárfogságban vergődő izom, amin úgy futnak szerteszét a koronáriák, mint a borostyán a régi házfalon.

Kövi: Írd és mondd és dobd el a labdát! Azon nincs fej csak írás, de fejre céloz és átkozzák betörött ablakok.

Dani: A szilánkokat mozaikként te illeszd most szóvá, felöltött alakját szinte már láthatod!

Kövi:  Ahogy szemedet behunyva elképzeled, amint repkedő gondolatok hitetik el veled, hogy itt vagy te is köztünk! Hát hol máshol lennél?!

 

Kövi: Gyereknek lenni azért jó, szinte nincs is múltad,

Dani: Ráérsz még a most-ra, ha a leckéd megtanultad,

Kövi: Nem árt odafigyelni, mert az időben akad rés,

Dani: ami megér egy hoppá-t, egy itt van-t, egy jelenre ébredést!

Kövi: egy hoppá-t, egy itt van-t, egy helló-t, egy jelenre ébredést!

Mind: Csak azért mondtuk kétszer el, hogy biztosan megértsd!

Mind: Csak azért mondtuk kétszer el, hogy biztosan megértsd!

 pero_kövi_rock.jpg


Komment: 2013 Március 2-án került megrendezésre az első országos team slam bajnokság. Fata Danival alkottuk meg a "Szinteség" névre hallgató formációt, az egyetlen pécsi a 18 csapatból álló mezőnyben (Tonte Reni Müller Péter Sziámi vegyes összetételű csapatában szerepelt). 

Február elején álltunk neki a szövegnek, heti egy alkalomra tudtunk időt szorítani, ezek alatt dolgoztuk ki a végső változatot. Háromszor is újra nekifutottunk és a végén három koncepciót ötvöztünk a végleges szövegben, tehát a végeredmény a három változat szintézise lett. A szöveg fókuszában olyan témák állnak, mint a gyerekkor szerepe a személyiség kialakulásában, a felnőttévállás nehézségei, az egyén helye a világban, valamint az egyik legfontosabb képesség, amelynek a gyerek még birtokában van, de később könnyen elveszítheti: a jelen pillanatba való belefeledkezés. Egy tevékenységbe, egy élménybe való olyan beleélés, amely nem keveredik össze a múlt történésein való őrlődéssel, vagy a jövőtől való szorongással. Számomra ezt jelenti a "carpe diem", hogy teljességében a jelenre koncentrálunk, ami persze nehéz és tudatosságot is igényel, mert igen könnyen elkalandozhatunk.

Kellékeket is használtunk, amelyek a gyerekkorra utalnak (babahordozó, cumi, pelenka, labda), az említett labdákat a közönség sorai közé dobáltuk, mint a gondolatok szimbólumait. A végcél egy erőteljes "itt és most" helyzet megteremtése volt.

Olyan értelemben nehéz helyzetben voltunk, hogy az általunk írt szöveg egyáltalán nem a könnyed szórakoztatásról szólt, labdák röpködtek és nem a közéletből merített poénok, nem szidtuk a rendszert és nem panaszkodtunk a fizetések miatt, nem utaltunk a popkultúrára, komolyra vettük a figurát annak ellenére, hogy a kezdőpont a gyerekkor volt. Elég magas pontszámokat kaptunk, nem sokkal maradtunk le a dobogóról, így szerintem helyt álltunk, és tapasztalatnak sem volt utolsó a közös munka és előadás. Az verseny győztese a Dreamtime csapat lett (Indiana és Tolnai Eszti), második a Mondday (Basch Peti és Bock Balázs), harmadik a Rizikó Factory (Müller Péter Sziámi, Tonte Reni, Bárány Bence, Vecsey Márk). Mozgalmas este volt tele meglepetésekkel és változatos, helyenként színházi-jellegű produkciókkal. A fenti képeket Pereszlényi Erika készítette.     

Harmincas


hagyma.jpg

Harmincas busszal jártam általános iskolába. Az Alagútnál szálltam fel, általában hátulról nézve a második ajtón. Éppen hogy felfértünk anyámmal és a húgommal. Nincs is jobb, mint a reggeli tömegnyomor deja vu kiadásban, amikor minden nap ugyanazokkal utazol azon fehér-kék Ikaruszon, a legmodernebb modellen, amire a kilencvenes években a városnak pénze volt. Kiemelt járat, ilyen nem jár a gettóba, oda a sárgák mennek csak, azok a harmonikaajtós füstölgő csotrogányok a kerek jelzőgombokkal.

A harmincas menő volt, csuklós. A leghátsó ajtótól jobbra egy szingliülés a menetiránynak derékszögben, utána következett az első páros ülés, ahol az ablak mellett mindig ugyanaz a vöröse-szőke, bozontos, szakállas, szemüveges, bőrkabátos csávó ült és kedélyesen panorámázta a paraszt észt minden körülötte nyomorgónak. Egyből feltűnik az embernek az ilyen alak. Első ránézésre kicsit ijesztő, de akkor meg mitől van állandóan ilyen jó hangulatban? Talán attól, hogy mindig jutott neki ülőhely.

Ekkor még nem sejtettem, hogy eltelik 6 év, és 2000-ben megismerkedem vele Sikondán a jogász gólyatáborban, amikor már kopasz és hosszú kecskeszakállat viselő német szakos, hetekkel utána a János Pincében álmodozunk egy saját kocsma megnyitásáról, mert akkoriban eddig terjedt a fantáziánk közös halmaza, 2001 nyarán együtt érkezünk meg New Yorkba, együtt utazunk Minneapolisig, majd két hét lakás- és munkakeresés után mindkettőt megleljük, közben tanúja leszek a kecskeszakáll levágásának, egy szobában lakunk három hónapig, közös kaján, zokni- és alsógatya-készleten, természetesen csak 90 fokos mosás után, ez idő alatt a bátyámmá fogadom, és a lelki egyensúlyom helyrebillentésére is felhatalmazom.

Azt sem gyanítottam, hogy miatta leszek rendszeres látogatója a TK kollégiumnak, majd indítványozom, hogy bevegyük a Fakard lovagrendbe, és garanciát vállalok arra, hogy ő igazán jó arc, megismerek rajta keresztül olyan embereket, akikkel a mai napig barátok vagyunk, ő megismer rajtam keresztül olyan embereket, akikkel a mai napig barátok, és ezekkel az emberekkel együtt meglátogatnak engem Hollandiában, ami mindenkinek örök emlék lesz, sőt azt sem gyanítottam még, hogy valaha eljutok Hollandiába.

A reggeli buszon utazva nem gondoltam még, hogy másodszor is együtt fogok lakni vele, már a Szigeti úton, és minden klubban és kocsmában törzsvendég leszek, ahol csak dolgozik, (sok ilyen hely volt Pécsen), mindeközben figyelemmel kísérem zűrös magánéletét, amíg ő figyelemmel kíséri az én időnként zűrös magánéletemet, mialatt ő Pestre költözik a csajával, nem sokkal később én is Pestre költözöm a csajommal és egymástól néhány percre lakunk, és mindkettőnket visszahúz a szívünk Pécsre, aminek egy-egy alapos szakítás az ára.

A buszon utazva az biztos felmerült bennem, hogy majd rock zenekarokban fogok zenélni, hiszen arra már 13 éves koromban is vágytam, viszont az akkor még nem fordult meg a fejemben, hogy ő lesz a leghasznosabb ember, akit egy zenekar találhat magának, hiszen vezet, pakol, ért a hangtechnikához, keményen tud bulizni, és perfektül beszéli a német és az angol nyelvet. Fogalmam nem volt arról, hogy kétszer elköltözik Németországba, és minden hazajövetele többnapos fesztivál és piros betűs ünnep lesz, mert igaz barátom, akivel ilyenkor minden együtt töltött idő értékes.

A buszon utazva ilyenekre nem gondol az ember, csak arra koncentrál, hogy legyen mibe kapaszkodnia és el ne veszítse az egyensúlyát.

lepkeviktor.jpg

Komment: Ez egy merőben más szöveg, mint amit tőlem megszokhatott az, aki már egyáltalán megszokta a szövegeimet. Nem a téma, vagy az apropó új, hiszen barátságról már többször is írtam, főleg születésnap kapcsán. Annyiban új ez a szöveg, hogy nincs benne egy darab rím sem, és nem is ritmusos. Az érintett már hallotta élőszóban, a ritmusát a gondolatok és a szerkezet adja. Ez valószínűleg az első tényleges spoken word szöveg, amit írtam.

Van egy jó barátom, akit úgy hívnak, hogy Molnár Viktor, ma harminchárom éves. Bár Pécsen rengetegen ismerik személyesen vagy hírből, a polgári neve alapján elég kevesen tudják beazonosítani. Ha viszont azt mondom: Hagyma, na így már egészen más a helyzet. A szövegből nem derül ki, hogy róla van itt szó, csak az, hogy egy jó barátom, akinek a létezésével hamarabb szembesültem, minthogy ténylegesen megismerkedtünk volna. A fent leírtak mind igazak, mind megtörténtek. Nagyon érdekesnek találtam ezt az alaphelyzetet, amikor feltűnik valaki, akihez 13 évesen még nem tudok semmi egyebet kapcsolni, mint hogy ő is ugyanazon a buszon utazik, és csak évek múlva barátkozunk össze és megtelik a barátságunk rengeteg közös élménnyel. Az élet mindenkinél produkál ilyen helyzeteket.

Kis Utazás

Train_Station_by_StephKai.jpg

2003.10.28. 0:30 Duisburg,  Németország

A vasútállomás aluljárójában vagyok, még két és fél óra a frankfurti vonatig. Ébren kell maradnom. Már minden bezárt, nincs váróterem, semmilyen hely a melegedésre. 5 fok van, vagy tán annyi sincs, én meg pad híján a saját cuccaimon ücsörgök. Egy nagy kivetítőn DB reklámok mentek idáig, most kapcsolták ki. A TV tetején egy varjú ül. Már nézem egy ideje, szerintem nem igazi, eddig még meg sem mozdult. Talán megdobom, hátha arra lép valamit, lehet hogy csak alszik.

Már másodszor éjszakázom ezen az állomáson, de most először egyedül. Galambok röpködnek keresztül. Az előbb kisétáltam a városba, de visszafordultam pár száz méter után. Valaki messziről kiáltozott, úgy hangzott, mintha segítséget kérne. Remélem csak vicc volt.

2003.10.28 08:15 Frankfurt, Németország

Szóval a kibaszott frankfurti IC fél óra késett, a végállomásra pedig egy órával később érkezett meg. Nyilván lekéstem a csatlakozást. Most megint várhatok másfél órát a következő vonatra, a várakozással töltött idő így lassan eléri az öt órát. Most egy állomási kávézóban ücsörgök és az ablakon keresztül bámulok kifelé. A vasútőrök éppen egy csövest kísérnek ki, aki gondolom csak melegedni jött be az amúgy is kurva hideg Frankfurt Hauptbahnhoff-ra. Mindenki rohan bele ebbe a szépnek nem mondható szürkére festett reggelbe, miközben a kávézóban valami sramlizene szól. Néha még jódliznak is. Megpróbálom elviselni a vonat indulásáig.

2003.10.29 17:30 Mecsek IC Budapest és Pécs között, Büfé kocsi

Egy hónapnyi utazás után, már szinte otthon vagyok. Egy Szalon barna sörrel üldögélek egy bárszéken az ablak mellett. Nagyon ráz a vonat, tartok attól, hogy a sör ki fog borulni. Belekapaszkodnék, de akkor meg írni nem tudok. Mögöttem két nő és egy faszi beszélgetnek. A két nő ismeri egymást, a fickónak meg társaságra van szüksége, érezhetően ő erőlteti a társalgást, tolakodóan bizalmaskodik, indiszkrét kérdésekkel bombázza a nőket, közben meg minden utalgatása szexuális tartalmú. Engem már idegesít. Az egyik nő vadászik, a másik horgászik. A faszi is, így már meg is van a közös téma: halak.

A másik asztalnál két 50 körüli figura beszélget. Az egyik parlamenti képviselő lehet, úgy veszem ki a szavaiból. Szerintem balos. Onnan gondolom, hogy a Szili neki csak „Szilikati”, Medzsó pedig tiszteletteljesen „miniszterelnökúr”. Csupa parlamenti- és pártszarról beszél, konkrétumok és megnevezések nélkül. 168 órát olvas, gondolom szoci.

A nők és tolakodó ember már a vadászatról beszél, a vadász nő fényképeket mutogat fácánokról és vaddisznókról, közben megy az állatok lelövöldözésének legitimáló dumája, hogy az tartja fent az ökológiai egyensúlyt. Azt ezzel az erővel az embervadászat is fenntartaná, sőt. Már semmiről nem beszélnek, csak a szájukat jártatják, viszont annyira feloldódtak, hogy már simán megengedik maguknak káromkodást is. A faszi panaszkodik, hogy már dél óta utazik folyamatosan. Én négy hete. Fel ne baszódjak!

2003.10.29 17:59 Mecsek IC Budapest és Pécs között, Büfé kocsi

Most visszatértem a büfékocsiba. Kint voltam a 20-as vagonban, az a dohányzó, elszívtam egy cigit. Találtam ott 6-7 16 éves forma lányt. Az egyiken „Nemzeti Front” póló volt, közben meg Picsát énekelt, politikailag kicsit zavartnak mondható. Mellette barátnője a saját verseit olvassa fel a többieknek. Primitíven őszinte.

Időközben a két nő és a faszi összetegeződtek. A fickó tájékozott az internetszemét terén. Ismeri a „hanyas vagy” felvételt. Ő 1967-es, az egyik nő 1960-as. Már simán bazmegolnak mind. Mellettük a politikusok beszélgetéséből kiderül, hogy Gáspár Sándornak boltja van Bécsben a Maria Hilferstrassén. A politikusok is bazmegolnak. A tolakodó faszi nem politizál, azt mondja nem szabad, viszont a rallye-t, azt szereti. Már úgy beszél a nőkkel, mintha régi ismerősei lennének, egymás iránti tiszteletnek nyoma sincs. A képviselő apja tanácselnök volt, akkor tuti, hogy szoci. Igyak még egy sört?

Két kanadai csaj próbál kávét kérni, de a pultos nem beszél angolul, hát besegítettem. Kint a dohányzó kocsiból csajok sikítása hallatszik át. A tolakodó szerint „baszni akarnak”. Ő biztos baszni akar, ezt már a kezdetektől tudni lehetett. Közben odatelepedett egy negyedik tag is hozzájuk, egy férfi. A tolakodónak már konkurenciája is akad. Ő sem ismeri őket, ezt onnan gondolom, hogy magázódik még mindenkivel. Ő már két sört ivott, a tolakodó ötöt. Én is másodiknál tartok, ez most hidegebb. Az új tag meghívja a tolakodót egy sörre. Szalont iszik. „Helyi?”, kérdezi a tolakodó. Persze a vonaton lakik. Ekkora faszságot kérdezni. A tolakodó az anyjával él, azt mondja soha nem lesz nős. Szerintem sem.

 

 


Komment: A napokban megtaláltam néhány úti jegyzetemet. 2003-ban egy magánéleti válság közepén egy hónapig utazgattam egyedül, hátizsákkal szerte Nyugat-Európában. Vettem egy Interrail jegyet, ami 26 év alatt relatíve olcsón megvásárolható, annak is az egyhónapos global verzióját, ami elméletileg Európa szinte minden vasútvonalán felhasználható. Egy hónap alatt 12000 km-t utaztam, 10 országban megfordultam, és számításaim szerint, ha mindegyik jegyet külön megvettem volna, tízszer ennyit költök az utazásra. Mondhatni megérte!     

A "Költőzésben" utalok is erre az utazása "...tartogatok egy Interrail jegyet, távol utaztam vele, hogy magamhoz kicsi közelebb legyek". Ez egy belső utazás is volt egyben, ami sajnos nem azt szerepet töltötte be anno, mint amilyet szántam neki, legalábbis hibás következtetéseket vontam le belőle. Élménynek viszont óriási volt, meglátogattam több külföldi barátomat, és egy csomó időt tudtam egyedül tölteni, ami arra ráébresztett, hogy jól elvagyok én magamban is, nem kell nekem állandóan társaság. Lenyugodtam egy kicsit, rendeztem magamban a káoszt, kiszakadtam az otthoni egyetemi pörgésből, ami lassanként kirántotta a szőnyeget a talpam alól.

Az írás, amit itt minimális változtatással közlök, az unalom óráiban született, naplószerű jegyzeteket írtam a körülöttem folyó dolgokról. Az iromány elég életszerű, hiszen a valóságról szól. Mindenütt igyekeztem észrevétlen maradni, szemlélőként jelen lenni, ami egyébként fontos volt az egyensúlyhoz, hiszen általában szeretek középpontban lenni. Hétköznapi dolgok történtek körülöttem, nincs a történetnek eleje, vagy vége, csattanója, vagy explicit üzenete, különösebb értelme. Történet sincs, csak tapasztalatok, emlékek vannak, egymástól független, véletlenül egy helyen történő események. Ezeket én kötöm össze azzal, hogy körülöttem történnek, de nem velem. De a hétköznapok is ilyenek, sőt van akinek az egész élet. 

  

Költőzés

soprano-tony-and-duck.jpg

Harminc évem forgataga szerveimben lüktet,

Itt az élet hurrikán, de a kacsák elrepültek,

Szorongásomat már a pánik bírja szóra,

Tony Soprano-nak is így kezdődött a depressziója.

Folyton költözködöm, át a holnapokba,

Hordom harminc év kacatjait kartondobozokban,

Nincs szívem kidobni, hisz lelket én tapasztok rájuk,

Érintésre összeáll a saját metaforájuk.

 

Régi kopott kiscipő, húszas méret,

De egyszer, amikor még belefértem,

Ebben történtek az első tipegő lépések.

Ilyenkor szinte csak térdig ér az élet,

Annyit tudni róla, amennyit Anyáék mesélnek.

Ahol dalolva bíztat az acapella, hogy ugorj nyugodtan, mert Apa elkap.

És amíg elbír, embert farag belőlem.

 

Itt van pár oklevél, érem és bizonyítvány,

Címerek tekintélyével tanúsítják,

Hogy egy ötös skálán miből mennyit tudtam egyszer egy-egy tanár szerint,

Aki a sikereimben osztozni akar, de bukásról már nem ő tehet,

A kettő közti teret pedig majd kitölti a mindent túlélő középszerűség.  

 

Vannak itt lányírással belepett papírlapkötegek,

Néhány „szeretlek”, néhány „mi van veled?”,

„Hiányzol”, vagy „viszlát legközelebb!”.

Papírérintkezés útján küldött kedélycirógatás,

Ahol a szex az csupán fantázia maradt.

Jelentősége abban áll, hogy töve a jelennek,

Tehát az egyik állomása az útnak,

ami a régmúltból idáig vezet.

 

Ha már itt tartunk, tartogatok egy Interrail jegyet,

Távolra utaztam vele, hogy magamhoz kicsit közelebb legyek,

És véget vessek egy sokéves viszony-vergődésnek,

Utat nyissak, ahol egy újabb nőt becézek.

Bár úgy indult az utazás, hogy „jó, hagyjuk”,

Aztán mégis az lett a vége, hogy „folytatjuk…”,

És plusz négy év a célvonalon még túlfut.

Elmúlt nyolc év, s beismerem: elkúrtuk.

 

Régi lemez. Elakad, szerencsére akad másik

Rock, punk, metal a túlnyomó része,

De mélyebbre ásva találni mást is.

És van több doboznyi könyvem, amit le se bírtam tenni,

Van sok, amit olvastam, de nem maradt meg semmi.

Van, ami annyira megmozgatott, hogy beszéltem is róla,

Van sok félbehagyott, aminek csak tetszett a borítója.

  

Én is elkezdtem könyvet írni, kétszer is, ha jól emlékszem,

Elakadtam mind a kétszer, de cserébe lett egy sereg versem.

Ahol a szavakba kapaszkodás, az néha tánc, néha meg torna,

Aszerint, hogy mi volt fontosabb: a tartalom, vagy forma?

Apránként tákolom, javítgatom magam,

Abban a hitben, hogy egyszer elkészülök végre.

De egyre inkább úgy látom, hogy ennek nincs esélye,

És meg kell tanulnom azt,

Hogy félkészen is lehet teljes az élet,

Mint a Sagrada Familia.

Tudjátok, hogy miről beszélek!

 

Komment: Ezt a verset sikerült írnom az Országos Slam Poetry bajnokság döntőjére. Hetekig erőlködtem rajta, ennyi jött ki belőlem, ami egyébként a jelen állapotomat kifejezi, és jelzés értékkel bír, ha hetek alatt eddig jutottam csak. Nem értem el helyezést vele, hiszen nem a legjobb formámat hoztam tegnap, sem a szöveggel, sem annak előadásával. Vihettem volna már begyakorolt, bejáratott szöveget is, de úgy gondoltam illő valami újjal előjönnöm. Kisebb válságidőszakot élek át, alkotói síkon és életútkeresés szintjén egyaránt. Ezt akartam szemléltetni, a harmincéves kor elbizonytalanodását, egyfajta midlife-ot, persze családelhagyás, tűzpiros sportautók, és extrémsportok nélkül, hiszen nem azt érzem, hogy öreg volnék, vagy hogy az élet nagy része eltelt volna. A probléma csak az, hogy húszéves koromban azt gondoltam, harminc évesen kiforrottabb lesz a személyiségem, válaszokat találok kérdésekre, úgymond "elkészülök". Ehelyett most azt érzem, hogy még több kérdésem van, közel sem vagyok elégedett magammal, és soha sem fogok elkészülni. Na, ezt kifejezi a szöveg. (Szó szerint.)

Az országos slam bajnokságot egyébként Saiid nyerte, megérdemelten, hiszen bomba szövegekkel jött, amúgy is sokat tett ezért a műfajért, és tökéletesen fogja képviselni Magyarországot az EB-n. Az dobogó Simon Marcival és Pion Istvánnal folytatódott. Az én favoritom Pion volt, úgy mondta első versét, hogy elfelejtettem hol vagyok éppen, annyira magával ragadó volt az előadása. Simon Marcit nagyon megszerettem az utóbbi időben, örülök a sikerének, megérdemli, rengeteget dolgozik érte, és nem mellesleg kurva jó is. Indiana is kitett magáért tegnap, ő lett a negyedik. Az esemény élvezhetősége szempontjából egyébként jól jött, hogy a pontszámaim után már tudtam, a hajó elment. Végre átélhettem az esélytelenek nyugalmát, és mindenkire oda tudtam figyelni. Az is fontos eredmény, hogy öten képviseltük Pécset, ebből ketten (Tonte Reni, Fata Dani) a döntő második körében is szerepeltek. Azt is hozzá kell tenni, hogy mindkettőjüket a verseny elején húzták ki, és ez általában rontja az esélyeket, de ők mégis annyira meggyőzően és profin adták elő magukat, hogy bejutottak a második körbe.

Az elmúlt két év során rengeteg vers, néhány novella és gyerekdal került ki a kezem alól, és úgy érzem, hogy mindent kiírtam magamból ami eddig megért bennem. Nem félek attól, hogy nem lesznek újabb gondolataim, ötleteim, egyszerűen csak le kell állnom arról, hogy ezeket elvárásra, programszerűen írjam meg. Amikor elkezdtem mindezt, csak a saját és közvetlen környezetem szórakoztatására tettem, idő közben pedig (alapszinten) megízleltem a sikert, és annyira ízlett, hogy egy feltételezett sikerrecept szerint formáltam át az alkotói tevékenységeimet, és a közönségszórakoztatás, illetve olvasottsági mutatók lettek a célok és indikátorok. Az értékelési rendszerem ennek görbe tükrében torzult, és már olyan szövegekkel ki sem álltam, ahol nem volt garantált az ováció. Ebben mostanra elfáradtam, hiszen nem tudok minden esetben ilyen verseket írni, de nem is lehet ez cél, hiszen ez magában hordozza a kudarcot. Én sem szarom az ihletet. Amellett meg elkezdtem unni néhány szöveget, amelyek már rutinból mennek, hiszen mindig azokat mondom az egyébként is sűrűvé vált fellépéseken.

Most egy kicsit visszaveszek ebből. Az elmúlt hónapokban láthatóan megritkultak a bejegyzéseim is, ez is a sok fellépésnek tudható be, ez pedig együtt jár azzal, hogy mindig "kimenetre" voltam kapcsolva, nem voltam elég befogadó, kevés inspiráció ért. Most a következő hónapokban többet fogok foglalkozni a családommal, többet olvasok, egészségesebben és tudatosabban élek. Kevesebbet fogok a netes dolgaimmal bíbelődni, csak akkor közlök valamit, ha tényleg van célzott mondanivalóm, és nem azért írok "valamit", hogy ne gondoljátok, hogy eltűntem. A biztos is, hogy nem tűnök el teljesen, például a napokban is kiteszek egy novellát, aminek alapját egy tízéves úti jegyzet képzi majd. A változás, amire szükségem van, abban fog megnyilvánulni, hogy módszert váltok sok területen, tudatosabban közelítem meg az életet.  

Szabadságmítosz

Sziget 2012 - Vállald az arcod/Show your face

sziget1996c_newlg_2.jpg

A Honfoglalás nem volt más, mint egy Hippi-Bulitábor,

Piknikező huligánok elleptek egy Szigetet,

Mindösszesen két szabály volt, a béke meg a szeretet,

Aztán harsány rockra kezdtek a lepkékkel táncba,

Woodstockban is valahogy így lehetett: love, peace és lárma.

 

A konform az nem komfortos, szorít az átlagemberjelmez,

Épp oda igyekszel, ahol senki sem fegyelmez,

Csak még egy gyalogút a Duna-parton a szabadulás felé,

Beléd bújt a szomjúság, hát sörrel öntenéd le kitörni vágyó ördögöd,

Aki magával vonszol egy lezárt területre, ahova Híd vezet,

Nem a Szabadsághíd, hanem a K, de ez is acélszerkezet,

Ezen menetelsz a víz felett, és ahogy átérsz a hídon,

Köszöntenek, megmotoznak, bejutsz, aztán freedom!  

 

Punknak állsz, egy hétig csak tarhálsz, iszol, fekszel,

Reggae mellett teszel hitet, felesküdsz a rapre,

Vagy hűséget fogadsz a metálnak,

Amit lehet, hogy elhagynak százak, de jönnek ezrek!
A rock katonái is időnként krisnás kaját esznek!

Hare zöldség, hare gyümölcs, sabji, chutney, hare, hare,

Összegyűlt a harminc korsó, póló, frizbi jár-e, jár-e?

Pohárkígyók vonaglanak keresztül a tömegen,

Itt akármilyen hülye lehetsz, hisz mindenki idegen.

Hozzáteszem Te is.

 

Guano apesen tépsz éppen szépen be a szélen a színpad jobb felén,

Melletted a szeretet akkora, hogy szívalakban zúz a nép,

Olyankor pózolni jó nehéz,

Mert hamar talál vesén egy ütés,

Ha a közönség darál és rúgja a port,

Ez sokkal inkább tánc, mint részeg küzdősport.

Mi nem bántjuk egymást, minket ugyanaz hoz össze,

a zenéért vagyunk mi együtt, vasárnapig mindörökre!

 

Addig az élet folyton menjen, és szóljon hangosan,

Csoda, ha az embernek a végén még hangja van,

Mert itt, akik alszanak és esznek, épp csak azok nem kiabálnak.

„Geráppá, nefürdjéle, nagyszínpad, meg mi a bánat, vagy mi a faaaaaszz!”

 a régieknek az újabb már sosem lesz ugyanaz.

Új jelszavakkal üvöltik bele a tömegbe, hogy:

„Itt vagyok! Én vagyok! Jól érzem magam!

Kész vagyok, és élvezem, a carpe diem ma van, nem?”

Ordítják egyre több nyelven, mert itt pultig áll a multikulti,

Most hollandoknak hódolunk, a túlparton, Hód, fújd ki, fújd ki!

 

Évek alatt lett a Sziget szabadság paradoxona,

Hogy ha sok ezer ember ugyanott keresi,

Egymást fosztják meg attól az ideától,

Hogy ideát téged senki se gátol abban,

Hogy egy hétig frankón szabad legyél:

De a magántulajdon bukik a kapuban, ha ital a tárgya,

Szabad a szó, csak túlharsogja ez az oltári nagy lárma,

Jobb, ha a lelkiismerete az embert otthon várja,

A mozgásszabadság beleveszik a hömpölygő emberárba,

Ami egy hétig duzzad, és csak hajnalonként ürül,

A lakhatáshoz való jog él, de még több pénzbe kerül.

Évről évre drágul a szabadság mítosza.

Igaz, hogy egyre ragyogóbb, de mégis piszkosabb,

És biztosan nem csak én látom úgy, hogy itt a pénz az úr,  

A Sziget az nem vész el, csak multivá alakul!

csik1_1.jpg


Komment: Ez a szöveg a Sziget 2012 "Vállald az Arcod" projektje keretében készült el, amelynek apropója, hogy ha már huszadik alkalommal szervezik meg az idő közben Európa legnagyobb szabadtéri fesztiváljává váló rendezvényt, nehogy már ne készüljön róla egy csomó művészeti alkotás.

1999-ben voltam először a Szigeten, ami nekem nagy élmény volt és örök. 18 éves voltam, nagyon jól szórakoztam, annak ellenére, hogy az "öregek", akik már 93-ban is ott voltak, károgtak, hogy ez már nem olyan, mint a régi jó Sziget. Ez engem egyáltalán nem érdekelt, az én jelenem, "itt és mos"-om 99 volt, ami mostanra természetesen már csak a régmúlt. Persze utána is szinte minden évben voltam a Szigeten, de egyre kevésbé villanyozott már fel, egyre zsúfoltabb és drágább lett. A programok egyre populárisabbá váltak, és mára már szinte nyilvánvaló, hogy ezt a fesztivált nem azért szervezik, hogy magyar ember itt tombolja ki magát, amikor egy hétre kiszakad a szürke hétköznapok mókuskerekéből. (Érdekes információ, hogy az idei Sziget látogatóinak 85 %-a külföldi, ebből negyede holland.) Az árak kialakítása úgy alakult, hogy a magyar árszínvonal felett, de a nyugati árak alatt legyen, tehát a külföldinek megérje eljönni és eleget költeni. A magyar zenekarok elvétve léphetnek csak fel, különben meg minek is, hiszen őket nem nagyon ismerik a külföldi vendégek. Indikátora ennek a jelenségnek a Punnany Massif koncertje, amelynek az első pár dalán még néhány száz ember lézengett, holott a Punnany idén, amelyik fesztiválon megfordult, ott teli volt a placc. Később egyébként többen lettek, azért jegyzem meg, nehogy még itt valaki megsajnálja a zenekart a Sziget miatt.

Az idei előtt utoljára 2008-ban voltam a Szigeten, akkor a civil faluban ügyködtünk az Emberség Erejével Alapítvánnyal, ami a mi baráti társaságunk jótét-szövetsége. Alig vártam a végét, éjjel-nappal kint voltunk, hatalmas kánikula volt, a programok nem kötöttek le, alig aludtam és elköltöttem egy csomó pénzt, azt sem tudom mire. Akkor eldöntöttem, hogy én többet már csak akkor megyek a Szigetre, ha fellépek, vagy meghívnak valamire. Idén voltam, a jegyet és a meghívást köszönöm is, de a folyamat, amit érzékeltetek a szövegben, előrébb tart, és ebből már soha nem lesz olyan Sziget, amit tényleg szeretni tudok. Nyilván én is öregedtem, de valószínűleg én kevesebbet változtam 18 éves magamhoz képest, mint a Sziget ugyanennyi idő alatt.

Nyi-rím (Nyiri Harmincéves születésnapjára)

nyiri.jpg

 

Barátom, most tegyük csak félre a viccet, napokon belül eléred a tripla x-et. Ez alkalomból én itt fejben levetítem neked, a mögötted álló röpke három évtizedet, komplett égiszedet, már amit az emlékezet megenged nekem. Na, mehet? Jó!

 

Július 11. Nyolcvankettő. Egy jó nagy gyerkőc gyürkőzte ki magát Biából, egy derűs nyári napon a spanyol vb alatt, aznap verték Zoffék az NSZK-t és lettek ezzel világbajnokcsapat. Látod? Okkal vagy te mindig az olaszokkal!

 

Aranyos kiscsávó lehettél, biztos gyakran énekelgettél, nevettél, szerettél játszani sokat, kergettél az udvaron kisállatokat. Otthon körbevett egy gondolkodó család, kreatív környezet, kosárlabda és palánk, Pannika is megérkezett, és a fenti szobát lakta ő be veled együtt. Egyszer aztán Sógi is meggyütt, persze azt tizennégy évvel későbbre tesszük, de ma is itt vannak, és míg idáig Ádi után Hugi futott, Sógi addig megivott vagy három unicumot! Na ugye, tudod.

 

Én Nyolcvannyolcban találtalak egy Búzakalász címer alatt, a teremben ott ültél legelöl, valahogy odapozícionáltad magad. Biztos, mert onnan közel volt a tábla, fejeden nagy barna szemüveged és hatévesnek sem voltál te már kicsi gyerek. Általánostól lógtam nálatok komplett délutánokon keresztül, sokszor egész napokon át. Videó, zene, számítógép, meccsek, zúzda, családi vacsorák. Lehetett hétfő, szerda, vagy szombat, pörgött a Heroes 2, vagy a Mortal Kombat.

 

A szigeti út volt az identitásod virágágyása, kamaszkori kapaszkodásod naiv világvágyálma, csalódások helyszíne, pubertás válsága, új irány ébredés-fesztiválsorozat, reggae-re, metálra. Kétszintes lakás, ajtaja délre néző, nem jött volna létre, ha nincs a Pécsi Vízmű! Egy hosszú fázis alatt ez volt a bázis, az eredeti Menedék, lazuló oázis a feszült világban. Ráadásul Non-stop. Jöhetett az ember bármikor, ha nem tudott jobb dolgot kitalálni, és olyan általában nem is volt, csak fontosabb, de azt is elnapolta simán három sör miatt.

 

Mik voltak ott? Például lehetett filmeket nézni: Detroit Rock City, Majdnem híres, Doors, meg az Újra a régi. Autók, motorok, és egy maroknyi lakó, Hagyma, test drive, brümi, és a masinashow! Sörházas buli után Viktor, hallod? Ki dobálta el azt a disznósajtot! Mekiből menekült Örgebúj, ha vizsga után piázna, „Nyiri, hozzad már azt a kacsazsíros picsámat!” Vámpírnak a Type O a kedvenc vércsoportja, a toxicos csajozás neki lovagi torna, mint egy lidércninja, aki nem lő túl a célon, hangtalanul, de hatékonyan lopakodik/szaporodik az Éron!

 

És ha a TK-ra tévedtél, vagy mentél célirányosan, odafele néha józanul, de vissza már biztosan nem, mert mindig akadt prominens társaság, Maja volt a centrum ott, és várva várt, a buliban benne volt mindig, és ha ott termettél, ott buli lett, az tuti, de növelte az esélyeket, ha veled volt a Luki! Mert nem voltál Te mindig ilyen miafene itt! Szekszárd, Pest és Dombvár, na ki a negyedik? És évek alatt belső poén így lett mára, mond már ki a kedvemért, hogy Nyíregyháza. Kincs ami nincsre Sexei pöcse lebben, Cserkúti chip’n’dale karcsiszemüvegben,  Mazacsokó Macskafogó, Paraszt Dallas Paródia, csapatépítő lakoma alatt elfogy jó pár kalória. Pizzasütés, disznóvágás, zöldség-gyümölcsből elég jutott, több is, mint kell, de a bióból hál’ Istennek nem árt a sok! Mert ez ilyen fenntartható, nem a permet védi, hanem a Mindenható! A kártevőket róla a szél egyúttal elfújta, szóval ne gyere többet Geszti Cserkútra!

 

És ha megérkezett hozzánk Szederkényből Néger, ordítottad neki, hogy „Ich bin der Tiger”, mert hozott nekünk szedett-vedett árokszéli leveleket, nem ám olyat, mint ami magvas gondolatokkal tele Tilburgból meg nem érkezett. Pedig ott igazi showmanként tetted a dolgodat, kimondtad a jelszót, sodorjunk tornyokat! És sit down comedyben nagyot alkottál, ahogy Te menedzser lettél, a Porszász meg a Rocksztár.

 

Nincs is arra szükség most, hogy a fejedet vakard, Nyárád, Szekcső, Hollandia, ide járt a Fakard! És évek óta részben az a Maja baja, nem látta, hogy áll neked a Baja-gatya; és hogy csúszik a piros, a bloody mary, meg a pompás ital, tamburázó főnök úrral platóján egy horvát IFA mekkora flash, ahogy a kocsiból bömböl a Manowar, ordít a Clash, és amikor az öreg pecás szomszéd pacák pont azt látja, hogy a boros ballont lóbálod az Akelára.

 

 Csajozásból nem jutott sok neked, amiért én azt okoltam, hogy nehéz párt találni egy ilyen szűk célcsoportban, de talán mert megértők, és rólunk többet tudnak sokszor, ezért a vonzódásod a pszichológusokhoz, és vagyunk még így páran ebben a közösségben. Kötődést érzünk, és nem kötöttséget, a ugye látod a különbséget? 2006-ban mit ad Isten, megint VB volt, és az Olaszok nyertek, megtöltöttük a Dante kertet, akkoriban találtál szerelmet, (megjegyzem én is) és ahogy én látom, még mindig kitart, egy kislány bizonyítja, hogy űzitek az ipart! (megjegyzem mi is).

 

Nálad nagyobb civilt vajon ki látott? Az Emberség Erejével váltod meg a Világot! Töretlenül hiszel az emberi jogokban, a társasjátékokban, a pályázatokban, a fesztiválokban és a helyi közösségben, de a küldetésed igazi gyümölcse itt van veled éppen: a családod és a baráti köröd, plusz egynéhány kölök, aki a kölökpajta körül pörög, és bár a Star Warst nem láttad, de mégis veled van az erő, mert a harmincéves Nyiri továbbra is Nyerő!

 

Komment: Ez a szöveg Nyiri barátom harmincadik születésnapjára készült. Tele van belső poénokkal, ezért senkitől nem várom el, hogy megértse, vagy különösebben értékelje, aki nem ismeri Nyirit, és a kapcsolódó sztorikat. Ide is csak azért tettem ki, mert a baráti körből érkeztek erre vonatkozó kérések. 

Nyirit Pécsen sokan ismerik, akik bármilyen civil szervezetben mozogtak, ő hivatásos civil ugyanis, főállásban az Emberség Erejével Alapítványt irányítja, ami közös ügyünk, csak ő sokkal lelkiismeretesebben csinálja, mint én.

Ő a legrégebbi barátom, 1988-ban együtt kezdtük az iskolát és azóta is tart a barátságunk. Ez a közel huszonnégy év elég sok eseménnyel volt teli, amiből tudtam szemezgetni a szöveg megírásához. A cél az volt, hogy a születésnapi buliján elmondjam ezt a szöveget úgy, hogy ő fejezi be a sorokat, hiszen számára minden, ami elhangzik ismert. Mondhatnám úgy is, hogy ő ezeket "vágja". Így volt egyébként, pedig az akcióról előtte semmit nem tudott. Tetszett neki. 

 

Pofonlánc

16621_32932-bud-spencer-d0000B46683e8966098a1.jpg

Vannak, akik pofont adnak,

Hívjuk őket pofozóknak.

Vannak, akik pofont kapnak,

Ők lesznek a pofozottak.

 

Na mármost a pofozottak

Pofonokhoz arcot adnak,

Pofozók meg odasóznak,

Tenyerükkel arcra csapnak.

 

Gyerekként ki sokat kapott,

Lassan ahhoz hozzászokott,

Szülőként már ő pofozott,

Ha a gyerek okot adott.

 

Kik másokat megpofoznak,

Elég fájdalmat okoznak,

Hát dicséri az emlékezet

Azt, ki rájuk emel kezet.

 

De kik őket megpofozzák,

Számukat is megszorozzák.

Ezért, hogyha jól számolom,

Négyzetére nő a pofon.

 

Így aztán, ha jónak látod,

Törd meg ezt a pofonláncot,

Mutasd ki a szereteted,

Ne pofozd a gyerekedet! 

 

pofon1.jpgKomment: Ez egy pre-slam szöveg, azaz még akkor született, amikor nem foglalkoztam slam poetry-vel, de valamiért eddig nem tettem ki ide. Elég egyszerű kis versike, nincs túl mély mondanivalója sem azon a jó közhelyen túl, hogy "az erőszak erőszakot szül". Belemagyarázhatunk nevelési elveket is, de hát ez egy gyerekvers. Kicsit olyan, mint egy Bud Spencer - Terrence Hill film, és ez nem véletlen. 

Csínylajstrom

kisköv.jpg

 

Első osztályban kitörtem a Máté Juli fogát a jegeskólával.

Én tényleg csak jót akartam! Egy kicsit rásegíteni,

Hogy a palack fenekén ragadt jégkásából is jusson elég neki,

Ezért csaptam az üvegre, amikor inni próbált belőle.

Ha el is jutott a szájába az a fagyott kóla,

A törött tejfogdarabokkal együtt biztosan kiköpte.

Szerencsére maradandó károsodás nem érte,

Pont tavaly láttam a Rockmaratonon, a fogai szépek,

És közben eltelt közel 25 év.  

 

Általános iskolában mi, srácok bandába verődtünk,

Lányokat kergettünk, futottak előlünk sikongatva, vihorászva tanárokhoz,

Azok is lássák, hogy a fiúk milyen csúnyán, de azért vagányul rosszak.

Nyári táborokba tartó vonatokon köpködtünk ki az ablakon,

Megsoroztuk mackósajttal a tisztelgő baktert,

Amíg a szerelvény az állomáson haladt át!

Megpörgettük a kalauz fején a sapkát.

Hú, nagyon ideges lett, beköpött Piri néninek,

És már a Fenyves-Alsón leszállásnál büntetésben voltunk.

A tábori ágyakra golyóstollal faszt karcoltunk,

Holott a punci érdekelt már akkoriban is,

Csak azt nehezebb volt lerajzolni.

Éjjel a csajokhoz átszöktünk, "beszélgetni" a paplan alatt szorosan

Azon a rozoga emeletes ágyon.

Nyugi, nem volt semmi, de ott még az a semmi is valami volt nekünk.

 

Később is rosszalkodtam, kamaszkorban,

Nem részletezem a dolgot, elég az hozzá, 

Hogy azokról a balhékról már főleg az ital tehet,

Meg azok a csaposok, akik tizennyolc alattiaknak piát adnak el,

Meg a társadalom, hogy szeszfogyasztással szemben extratoleráns,

És ezzel párhuzamosan azon csodálkozik,

Hogy ennyi alkoholista van Magyarországon.

 

Ilyenkor ne lepődjünk meg,

Ha egy 15 éves gyerek levizel egy balatoni nyaralóban egy Yamaha szintetizátort,

Amin mellesleg a haverjának az öregapja szokta

A vasárnapi misén a nyugdíjas kórust kísérni.

Még jó, hogy nem volt áram alatt a hangszer.  

 

Egyre régebbre kell már visszagondolnom, ha gyerekkori emlékeket keresek.

Azóta egyébként egész jól kifejlett a lelkiismeretem,

Bár továbbra is csinálok néha hülyeségeket.

Ma már a saját gyerekem rosszalkodását figyelem és hiába mondom,

Hogy mit szabad és mit nem, harminc év bölcsessége ugyanúgy nem ér semmit,

Mint ahogy az én elődeimé sem volt elég ahhoz, hogy az itt leírtakat elkerüljük.

De legalább egy ilyen versnél nagyobb baj nem származott belőle.  

 

20090109_naughty_kid.jpg

Komment: Ez a szöveg egy különleges alkalomra készült, amely a pécsi Faág Baráti Kör és Závada "Újonc" Péter fúziójából alakult ki. A Faág hátrányos helyzetű, főleg állami gondozott gyerekekkel foglalkozik. Többek közt szabadidős programokat kínál, táboroztat, közösséget épít, egyéni képességek fejlesztését tűzi ki célul. Peti eljött a gyerekekhez három napra aminek a végére elő kellett állniuk egy hang és képfelvétellel, illetve egy kisebb műsorral, ami a projektet zárja. Ennek helyszíne a Trafik volt. Hetekkel korábban már értesültem róla, hogy lesz ez a projekt, és hogy ha kedvem van, valami módon részt tudok venni benne. El is látogattunk az első napon Fata Danival együtt a Faágba, de ténylegesen nem tudtunk belefolyni a munkába, ahogy ezt ott a helyszínen észrevettük. Azt viszont láttam, hogy Peti jól szót értett a gyerekekkel, ez szimpatikus volt nekem, de nyilván másnak is az lett volna. A gyerekekkel elkezdett egy szöveget írni, ami az ő kis történetieket, csínytevéseiket foglalja össze, ez engem ott a helyszínen megihletett, és ebből lett ez a szöveg.

 

 

Headswitch (Fejcserélő angol fordítás)

 

 

Trust expires every four years,

Springvotes fall for dusting,

Expertheads lie in the dust,

Let the cleaning to the trusting!

 

Minion turn to Convict,

Honour switch to disgrace,

Fellowships pass into crime ties,

High tide leaves a low place.

The question is where to belong

Belongings become traces,

Investigation of a faithless nation,

Come on let’s switch the faces!

 

Power throws a shower of bricks creating the system’s pillars

A chain of campaign champions crawl into office like catepillars

New pots filled with Nepotism, Dear friends should hold a position,

Until there’s no opposition, at least we all agree!

 

New signs on the same old buildings if ever they could talk about

All the glorius stories from a revolution that’s broken out

But what exactely did we revolutionize?

Different people with the same device

control the folk to play a role of loyal citizenry

Who has the right to be a cynic, but not to be angry.       

Politics is constant contest just like Tom and Jerry,

Powerstruggles in and out for the same flag to carry  

It ’s a rich present to represent the will of a whole nation

That in large don’t give a fuck, or just lazy to take action.    

 

Komment: Ez egy újabb angol műfordítása egyik korábbi szövegemnek. Úgy tűnik ezeket a politikai verseket tudom leginkább lefordítani, ez biztosan annak köszönhető, hogy sok olyan zenét hallgatok, illetve anyagot olvasok angolul, amelyben politikáról van szó, ezért ebben a témában több kifejezést ismerek. A biztonság kedvéért beillesztettem a magyar nyelvű hangfelvételt is. 

This is the translation of an older poem of mine. It seems that I'm more likely to translate political lyrics, maybe because I listen to a bunch of political music and read a lot about politics. I embeded  a "slam core song" version of the poem. 

 

A papírnak annyi (TG születésnapi köszöntés)

 

Papírra vetett gondolat, mint partra vetett hal 
Haldoklik, nem segít rajta már haldoki sem.
Paplakból kapott laptoppal e-pap adja fel az utolsó kenetet,
Így ken netet a rút terek zsinórnélküliségébe.

A papírt már a tapír is tiporja,
Porított ropit repít rá titokba’,
Álcázza Nívópálcának
Hívószáma hazájának nulla
Szája mázas szélén zászlajának szálai szállnak,
Vagy állnak, és a világ lobog körötte,
Ez meg csak kerítő körítés,
Jelentés mögötte annyi, hogy a papírnak is.

 

TG.JPG

Komment: Tengler Gergely (TG) barátomnak ma van a születésnapja, 28 éves. Bár este találkozunk ez alkalomból, de itt is boldog születésnapot kívánok neki ezzel a bejegyzéssel, mert az ilyen köszöntést stílusosnak találom, és egy kicsit írok róla, hogy jobban megismerjétek ezt a nagyon sajátságos figurát.

TG létezésével először 2011 márciusában szembesültem, amikor életem első slam poetry eseményén, az Est Caféban láttam verselni. Verseny volt, amit ő nyert. Elmondta az Üvegvágóhidat, és egyes szavai még napokig a fülemben csapódtak faltól falig. Legközelebb a Rockmaratonon találkoztunk (Gyula-slamen), a barátságunkat én innen datálom. Bár soha nem osztott nekem észt, nem adott tanácsokat, nem dumált bele a verseimbe, mégis egyfajta mentorszerepet játszott az indulásomkor pusztán azzal, hogy biztatott, és hívott eseményekre. Érdekes belegondolni, hogy még alig egy éve ismerjük egymást, mert olyan érzésem van, mintha ez sokkal régebb óta tartana, igaz töménytelen dolog történt az elmúlt egy évben, sok közös fellépésünk volt és rengeteg időt töltöttünk együtt, ami mind erősen hozzájárult ahhoz, hogy a slam poetry engem ennyire beszippantott.

TG személyisége és verselési stílusa nagyon különleges. Azt szoktam mondani, hogy ebben a közegben övé a "sámánszerep". A fenti vers egyfajta stílusparódiának készült, tavaly szeptember elején, amelyben megpróbáltam utánozni TG verseit, mert jellemző rájuk a ritmikus szójáték, az anagrammák, és a földtől teljesen elrugaszkodott képek használata. A slam poetry berkein belül ő nem sorolható a közérthető, illetve populáris kategóriába, szavainak követése koncentrációt kíván, viszont olyan pszichedelikus versei vannak, hogy az ember már a hallgatásba beleszédül. Két napja verseltünk együtt Pécsett a Szoba nevű, nagyon aranyos kis kocsmában, ahol mivel szűk helyen léptünk fel, jól láttam az emberek tekintetét, miközben TG szavalt. Láttam, hogy igyekeznek követni, de olyan képeket kellett előhúzniuk a fejükből a képzelőerejük próbára tételével, hogy sokszor nehézséget okozott nekik a megadott idő alatt leképezni a hallottakat. Az ő verseit megérteni még olvasva is energiaigényes feladat, viszont előadásmódja lendületes és ötletes, hangszíne és hanghordozása is azonnal felismerhető, mint ahogy a versei is. Én egy sorából meg tudom mondani, hogy azt a szöveget ő írta. Ha valaki valaha látta őt úgy, hogy oda is figyelt rá biztos, hogy megjegyzi magának, mint ahogyan én is azonnal megjegyeztem. Már az egész kinézete olyan, hogy azzal felkelti a figyelmet: sűrű vöröses göndör rőzse, hosszú karok és lábak egyre jobban kivarrva, apránként kisebb tetkókkal, időnként elég impulzívan. Már azon is humorizáltam, hogy innen nincs messze, hogy telefonszámokat, vagy címeket varrat magára valahová.

Meghökkentő és merész dolgokra képes előadás közben, nem riad vissza az ordítástól, láttam már olyat is, hogy megvágja magát a színpadon, persze a szimbolika kedvéért, és a legtöbbször készül valami szuvenírrel (kenyér, borotvapenge :), CD stb.), hogy kedveskedjen a közönségnek. Nagyon pozitív figura, tele szeretettel, és úgy veszem észre, hogy az irigység hiányzik belőle, ami ritka a "művészvilágban".

Nagyon örülök neki, hogy egy ilyen barátra találtam, és kívánok neki még sok boldog születésnapot!

Rákenroll

Ha tüntet a test, annak több oka lehet, és az néha együtt egy tünet együttes.

Vagy az is talán a fáradtságnak felírható,

Hogy az elég erő nem mindig elérhető, de ez még kibírható.

Kétely mély tereken léptenként ér el, nyugtalanul várom, hogy a panaszok múljanak.

Inkább ki se mondom! Nem vagyok az, én nem vagyok az!

Ez ilyenkor normális, bármi lehet, elmúlik magától, nyugi öreg!

Lazíts, élj a mának! Holnapra kipihened.

De ha nem, akkor dokihoz kell majd menni vele.

 

Magyar egészségügy. Deprimáló váró terem, lepusztult, prosztó.

Jó, ha van protkó, nem kell sokáig átélni a toporgó nyomort.

A gyors bejutás ára a túlerőben lévő nyugdíjas-sereg savazó tekintete,

És a maró szítok áradat, hogy ki, mióta, mennyire, milyen beteg. 

De a helyzetemre vágyniuk nem érdemes, mert az elhangzó diagnózis tükrében Kétséges, hogy öregen az orvosnál még ugathatok,

Vagy azért mert orvos nem lesz, vagy azért, mert meghalok.

 

Most néhány percre egyedül maradok, ott ahol csak én leszek, és az aggodalom.

Szűk terű vizsgáló, se képek, se ablakok.

Az érzéktompító neonfény alatt találom magam azzal a birkózó gondolattal,

Hogy innen merre van tovább, és idáig hogy jutottam?

Ez a pár perc időtlen, várok félelmeknek kiszolgáltatottan,

Mintha a liftakna alján hevernék, tudva hogy a lift jön, de nem tudva mikor,

És hogy van-e innen kiút, vagy leér, és agyon tipor.

 

Ennyi kevés, ez eddig nem elég, nem lehet itt vége,

Az életbe ennél biztosan több férne.

Nem voltam még igazán büszke, vagy felhőtlenül boldog,

Illetve biztos voltam már, csak olyan rég, hogy felidézni okoz gondot.

 

Biztatás, nyugtatás, meggyőző statisztikai adatok,

Előjegyzés, egyeztetés, vérvétel, papírok,

Altatás tervezés, anesztes küldetés az öröm az ürömben.

A tablettákkal ütemezett gyógyító utazás, miközben műtenek,

Csak ez mellékesnek hat, ha csillapításában ott vannak,

Amíg én ott vagyok a „szeren”, és csak a zárójelentésből tudom,

Hogy mi is történt aznap velem.         

 

Lábadozás. Helyhez kötött elvágyódás alatt

Lassú követője vagyok a felgyorsult világnak.

Napnak megragadása ilyen tempó mellett nehézkes aránylag.

De hinni kell a jó irányt, mint egy tengeri viharban,

Hogy jó az Isten, elcsitítja, és megússzuk egy darabban,

Egészként, a folyamatos túlélésre készen,

Távolabb a veszélytől már, de még készenlétben.

 

Legbiztosabb óvintézkedés ilyenkor az önkéntes önmérgezés,

Ezt támasztja alá a többségi érvelés.

Kezelésnek határozott és hatékony, csak megtöri a testet,

Legyengít, de a kifele törekvést nem fojthatja el!

Tilos az önsajnálat, és amíg a kémia leköt, addig lekötöm magam valamivel,

Még mielőtt nagyon leeresztenék, ilyenkor a keményebb zenék sokat segítenek,

Mert erőmerítésre szükségem lehet.

Rockmaratonon voltam még, de ugrott a Sziget,

Mert épp lázálmok közt rázott a hideg,

És csak a Clash ment, meg a Hunter Thompson egyszerre nagy dózis,

Mint egy rock’n’rollba itatott önkéntes hipnózis.  

 

Aztán újra emberek közé merészkedem,

még hajjal távoztam, de vissza kopaszon érkezem.

Rá lehet fogni, hogy nyári frizura,

Amúgy sem magyarázkodom a „Helló, mizu?”-ra, „Semmi, csá!”.

Az élet megy tovább, velem együtt, ha engem kérdeztek,

Armstrong hét Tour-t nyert, én eddig hat évet, és közben igyekeztem,

Hogy legyen mit mesélnem ezekről, és legyen kinek,

Bizonyítva, hogy ami nem öl meg az valóban erősít, de többnyire lelkileg.

Mert belé kerül az elégtétel, hogy leszámoltam a betegséggel!

 

Egy időre, de a halált hozó találkozó elkerülhetetlen,

És ebben az egészben az a mosolyogtató,

Hogy az ember mikor többet teremt, több a vesztenivaló.

De ennek ellenére nekem az a véleményem,

Hogy a lét értelme ott lapul az eleven jelenlétben!

 

 Margó zsűri.jpg


Komment: Ezt a verset mondtam el a Kedvencek Temetője (Margó Fesztivál) döntőjében. Az előadás kicsit hosszúra sikerült, egy ponton el is felejtettem a szöveget, kaptam az időtúllépés miatt négy pont levonást, de a zsűri annyira rendes volt, hogy négy 10-est is kaptam tőlük. Ezt ábrázolja a fenti kép. A kiindulópont Nemes Nagy Ágnes egy kevésbé ismert, kötetben meg nem jelent verse, címe "Betegség". Szövegem alapja igaz történet. Már a cím is sokat sejtet, egyebet nem kívánok mondani erről. 

Emma Örök

Ezt a szövegemet szeretem a legjobban. Mégis levettem innét. Valamiért. Ezt is hallgassátok csak élőben, vagy itt a fenti videón. Igazán remélem, hogy majd viszontlátjátok nemsokára.

emma kicsi_1.JPG

 

Komment: Ez a vers a Margó Fesztivál keretei között megrendezett "Kedvencek Temetője" Slam Poetry versenyre készült. A feladat 8 olyan költő bármely művének továbbgondolása, feldolgozása volt, akik "évfordulósok", azaz a születésük, illetve haláluk óta eltelt idő tízzel osztható. Egy darabig gondolkodtam, hogy mit is válasszak. Emmácskának már sok dalt írtam, de verset róla és neki egyszerre még soha. Nem mellékes, hogy verseny lévén, már egyszer nyerni is szerettem volna, ahhoz nem árt jó verset vinni, amit elő is tudok adni úgy, hogy annak hatása legyen, mert hiszen a hatás az, ami a pontokat meghatározza ebben az egyébként elég szubjektív és egyben versengő műfajban. Ehhez olyan téma szükségeltetik, amely bennem mélyen élő érzelmekből táplálkozik, hiszen az már szinte készen is van, csak meg kell fogalmazni megfelelően, de a forrása adott és bőséges. Az apaság az én életemben rendkívül meghatározó, erre nem olyan nehéz rájönni a blogom elnevezéséből sem. Ez egy visszafordíthatatlan helyzet, hiszen egy szülő örökre szülő marad, bármi is történjen, így az apaság az identitástudatomban is állandó, és eltörölhetetlen. Ezért végül Juhász Gyula Anna Örök című versét választottam, amit kicsit megtükröztem és a fenti szöveg alakult ki belőle.

A vers egyébként a döntőbe juttatott, ott elmondtam még egy verset (Rákenroll), amit később közlök, és végül sikerült begyűjtenem életem első győzelmét. 

Köszönöm ezt az élményt minden szervezőnek, résztvevőnek, minden barátomnak, aki eljött megnézni, és mindenki másnak is, aki ott volt és meghallgatott! Természetesen legjobban Emmácskának és édesanyjának, Gabikának vagyok hálás, ha már ennél a versnél tartunk!

Kontúr

nilsholgersson.jpg

Direkt kérdés: Minek vagy Te a produktuma? A környezetnek, vagy a változásnak, vagy mindkettőnek, vagy a médiának? Van ez a külvilág, ami a fejeden dörömböl: hogy „van itt valaki”? És itt hangsúly a „valakin” van. Jó kérdés, mi?

Szóval akkor, mit gondolsz magadról, vagy mit akarsz, hogy gondoljanak? Az vagy, aki lettél, ja! De mitől lettél az, aki vagy? Vagy akinek látszol a felszínen, és van az alatt valaki más, akit csak kevesen ismernek, sőt még te se talán?   

Ki vagy te olyankor, amikor tényleg te vagy? Amikor kijelentkeztél minden szerepedből, és bemutatnád saját magad, akkor mit mondanál? Kinek vagy a kicsodája? Honnan és mióta? Miben hiszel, merre tartasz?  A vágyad mi volna? Vágd a sarokba a katalógusokat, gyere ki a sapkatakarásból és becsülettel, őszintén fejből nyomjál „ki vagy?” kérdésre egyenes választ! Nem könnyű, ugye? Jobb, hogy most én beszélek, mintha neked kellene.

Várjál, kicsit segítek: magyar vagy? És melyik fajta, a hazafi, vagy a hazai? Pesti, vagy vidéki? Bennszülött, vagy jövevény? Mész, vagy maradsz? Elmégy, mert itt már semmi sincsen? Talán abban lehet igazad, hogy az ember, ha szerencsét próbálni indul, az egyet jelent azzal, hogy mindezt otthon nem találja, és azt hiszi, hogy valahol várja valami kincs a föld alá elásva. Vagy a kincs pont te lennél, magadat kutatod, és amíg identitás után mindent tűvé teszel, időközben kiderül, hogy nem vagy más, mint maga a keresés, és úgy leszel, mint a Nils Holgerson, aki már annyit repkedett, hogy származási helyének is Márton ludat nevezi meg?

Maradjál már, de most tényleg! Gondolkodj azon, hogy ide mi, vagy ki köt téged! És mi maradna belőled, ha innen lelépnél, hogy mennyire fontos a gyökér, amit így kitépnél az anyaföldből. És nem kizárt, hogy az többé igazán már sehová nem kapaszkodik, de ahonnan eredt, ott húzódott egykor a mára kihűlt helyed. Mindez persze nem ad kimerítő választ arra, ki vagy, csak egy kicsit segít abban, hogy megfogalmazd magad.   

 

 

Komment: 2012.05.18-án Százhalombattán a BattArt 2012 elnevezésű összeművészeti fesztiválon vettem részt, pompás slammer társasággal együtt. A fesztivál igen lelkes főszervezője Anikó, a még a Pilvakeren hívott meg minket, és mindkét nap biztosított fellépési lehetőséget. Pénteken verseny keretében villogtunk, ahol a megadott téma nem meglepő módon Százhalombatta volt. Mivel korábban megígértük, hogy még a fesztivál előtt látogatást teszünk a városban és kicsit magunkba szívjuk a helyi levegőt, még május elsején tettünk ott villámlátogatást, ami sajnos ahhoz túl rövid volt, hogy ebből mély benyomásokat szerezzek. Anikóval mondta, hogy valami olyasmire gondolt, mint a Pécs az Pécs, ami kicsit nehéz kérés, talán ahhoz tudnám hasonlítani, mintha szerelmes verset kellene írnom egy olyan nőhöz, akit egyszer láttam, úgy hogy közben feleségem van, akibe viszont tényleg szerelemes vagyok. Az ilyen vers nem volna hiteles tőlem, így aztán néhány ugrással távolabb kötöttem ki, és elkezdtem boncolgatni az identitás és a születési hely, illetve lakóhely közötti kapcsolatot. Hogy mennyire válik részünkké az a hely, ahol a gyerekkorunkat, a fiatalságunkat, vagy életünk egy meghatározó szakaszát töltjük, és milyen fontos kapaszkodót jelent, ha az ember tudja, hol van az otthona, ami nem jelent feltétlenül egyet a bejelentett lakcímmel.

Miután két napot eltöltöttem Battán és príma arcokat ismertem meg a helyi közösségből, akik bár nincsenek sokan, de amint érzékeltem összetartóak, és nagyon szeretik a lakóhelyüket, most már talán tudnék kifejezetten Battai verset írni, csak most sajnos időm nincs rá. Reméljük majd jövőre ugyanott! Köszönöm az elmúlt hétvégét mindenkinek, aki részt vett benne!

 

 

 

 

Kocsmatúra Matúra videóklip

 

 

2012 elején kisebb közvéleménykutatást tartottam azok körében, akik a verseimet ismerik, hogy melyik szövegre forgassunk újabb videót. Magasan a Kocsmatúra nyert, viszont ez komoly feladat elé állított, hiszen egyrészt maga a vers elég hosszú, így mozgalmassá kell tenni ahhoz, hogy az ember képes legyen végignézni, másrészt pedig a múltról szól, ráadásul olyan helyekről, amelyeknek ma már az épülete sem áll a helyén, így megmutatni sem nagyon lehet őket.   

Sokat agyaltunk Éronnal, és arra jutottunk, hogy zárt térben fogunk forgatni, ahol az egyes versszakok szövegét akció formájában visszük képre. Ide bizony már forgatókönyvet is kellett írni és alaposan , szinte másodpercre lebontva kidolgoztuk az egészet. Itt már három kamerával dolgoztunk, lehet hogy szerencsésebb lett volna mindegyikbe egyenként belemondanom a szöveget, de az sajnos elmaradt, így helyenként emlékeztet a videó az RTL klub Fókusz műsorvezetőire. A videót ez alkalommal is ketten nagyjából rendeztük Éronnal, illetve segítségünkre volt Molvay Norbi is, akinek szintén vannak filmes tapasztalatai. Kezdem érteni, hogy egy filmhez miért kell olyan sok ember, ahányat a stáblistán megemlítenek, és már lassanként azt is vágom, hogy miért kell a producer.  

Nagyon sok előmunkálatot és szervezést igényelt maga a forgatás, sok szereplővel kellett időpontot egyeztetni, illetve bizonyos szerepekhez is meg kellett találnunk a megfelelő embereket. Utóbbi esetben a gondot a szerelmespár, de leginkább a punk felkutatása jelentette, mert sorban mondták vissza a jelöltek a szereplést, ilyen okoból, hogy vagy levágta a taraját, vagy vendégek jönnek hozzá, vagy falun lakik és elmegy az utolsó busz, Angliába költözött, dolgozik aznap stb. Szerencsére szinte minden a helyére került a forgatás napjára, lett rendes punkunk is, és két csókolózó pár is akadt, mert a party hevületével a bevállalósság is párhuzamosan erősödött.

Néhány szereplő nem jött el, akit szerettem volna viszontlátni a videón: Gróf Balázs sajnos megbetegedett, Rockfater és Bőrgyula pedig eltévesztették a címet, mert félreértettek valamit. Rockfeterrel többször is beszéltem telefonon, elmondtam neki, hogy őket a Vaskosos jelentbe akarom betenni, és kértem hogy úgy öltözzön fel, mintha legalábbis egy Pokolgép koncertre menne. A forgatás idején ők talpig díszben ácsorogtak a Perczel utcában, ahol a Vaskos állt, hiába mondtam, hogy a ZIONba kell jönniük. De nem búslakodtak utána sokáig, hanem siettek Iron Maiden tribute bulira, ha már egyszer így kiöltöztek.

Volt egy olyan ötlet is, hogy Gyár jelenet alatt régi plakátokat és flyereket is megmutatunk a videón, de abból sajnos nem jött össze elégséges, annak ellenére, hogy néhányan küldtek jegyeket, szórólapokat, és Guszti is nagyon rendes volt, hogy rendelkezésre bocsájtotta gyűjteményét, amely egyébként impozáns, csak sajnos a legtöbb darabja más klubokból való. Ezúton is köszönöm a segítőkészséget!

Én az üvegtörést eleinte elleneztem, de utólag azt mondom, hogy kurvajó ötlet volt minden rizikója ellenére, és megérte azt a néhány üvegszilánkot, ami a nyakamba hullott. Ennek alapja egyébként megtörtént eset, a Toxic clubban ugyanis simán előfordultak ilyenek.

Ez a klip egyébként elég szűk célcsoportnak szól, azoknak, akik kötődnek Pécshez annyira, hogy ismerjék a felsorolt helyeket, ami persze kor szerint is lehatárolja a videó közönségét.

Mindenkinek köszönöm a részvételt, és a segítséget! Külön kiemelném Éront, akit bár már említettem feljebb több helyen, de nagyon hálás vagyok neki, itt a bejegyzés aljában is! Köszi Nyirinek, aki nem volt jelen, ezért lemaradt a stáblistáról, de a helyszín biztosításában szerepe volt. Varga Zolinak a büfé miatt jár a köszönet, és nagyon barátilag számolta a fogyasztást! Nagy köszönet Veszely "Veszkó" Dánielnek és Szolykó Dávidnak, akik a vágóképek felvételeit készítették, és persze hatalmas köszönet Hagymának és Sanyilónak, akik a videó pultos főszereplői. Nem ma kezdték!

 

Inside Joker

Park_Slam.jpg

Rocker vagyok, vállalom! De nálam nyitva egy bármi bárhó’,

Már ha megjön a „márhívó” a slamkatonaságtól!

Akkor ez természetes, el kell menni, verset vinni kell,

De cserébe majd ihatok ott pár sört Indivel,

Aki általában inni invitál, az milyen szimpi már,

Humorban sincs hiány, a rockot is érzi ám,

Megy neki a fekaság, ismert szó a Megasound,

Ahogy ennek a másik fájin formának is,

És a Sapka silten kívül nála semmi nem lesz lapos, hisz ő az arab néven futó S. Márk pesti lakos.

Az Újonc túl jó, igazi veterán, verseit keresheted a Libriben, vagy a Literán,

És bár lehet, hogy ma Id se slammel, de a jelenlétét érzem, még kajálja a slamet ő, így Id sem marad étlen! (Érted! Id étlen!)

 

Fluoréknál talán Tomi a sztár, de itt Simon a mágus,

Bár intelligens programon mos, költőnek hagyományos,

A magasföldszintről dalol, és néha kihallok egy fricskát,

Élére vasalt gondolatai szinte patyolat tiszták.

 Errefelé az asszonyok ritkák, ám annál értékesebbek,

A nevük leginkább Kati, Ági vagy Sári esetleg.

Énekelnek, elnökölnek, szerveznek, slammelnek,

Telefonálnak, vendéglátnak, számolnak, hirdetnek.

És hogy sértődés ne essen, ki kell, hogy emeljem

Hugee-t, aki már a slamben sem nyeretlen.

A verselő versenynek a szabály a bája,

Ez slamszínház, vagy szimplán csak Színész Bob-pálya.

Ahol a Kristóf a nyolcból, 1 hétből hat lenne,

De hat is, úgysem nyugszik, amíg nem vésed eszedbe,

Hogy élni igazából kell, mindig és azonnal,

Mert a múló idő terhe különben olyan nagy, mint a Ponza.

Aki magasnak a legjobb fej, ha onnan osztja centerposzton,

Oly magabiztos a szavakkal, hogy idegenben is ő van otthon!

A Zeek meg annyit játszik, és annyi labdát kap el,

Nem is alszik, csak Főnixként feltámad, ha kell!

 

Pattogtat itt néhány rutinos fiatal arc is,

Vegyük a Kámfort például, vagy a Szabó Marcit.

Mi van csodagyerekek? Tavaly még Helikon, idén már slam ikon? Az Ötöst beírom!

Ballagásra kaptok majd egy sztoritarisznyát, amibe belepolitizált Oriza Triznyák,

Közben erősödik már az újságíró tengely

Pion-fiókával, aki néhány hete slammel.

And see the product of a bilingual childhood, my other brother Daniel Brownwood,

From whom, a few words I got to steal: „real is not common”, but this guy is real! 

 Nem jött volna Létra, ha nem hoznak skunkot az Alföld kebeléből a kecsói punkok.

A gandzsámat akarod? Hát odaadom, ha kéred. Cserébe Pistám, könyörgöm baszd fel a kéket!

 

Mint már mondottam, rocker vagyok, ezért nekem nem fura,

A metálos (és már mecénás) költő pajtásom: Angyal Gyula,

Mert amíg egyesek a rap-re lötyögtek,

Addig ő a szobában kockás füzetbe verseket pakolt éppen,

Magnón kaziról Pokolgép ment, néha Iron Maiden,

Meg természetesen Tankcsapda,

És hiába dörömbölt a szomszéd,

hogy „Gyula, most már hagyd abba!”,

A Gyula nem hagyta, de nem ám!

Mert megállíthatatlan a Gyula nevű hurrikán. 

 

Ahogy a kitartó veszprémi haver, a Matedon,

Harcban deresedett, épp mint a Faterom,

A szemüveg is stimmel, biztos ettől szimpatikus,

De tudom, hogy igaz hittel jár, és állhatatos,

Aki őszintén szolgálja a slam-et, vidéken ezért kijár a tisztelet!

 

Pécs az Pécs, mint a life is life, Sopianae a büszke Tigris!

I szív Shenkick! Mit szívsz? Szopcsit lehet kapni itt is?

Punántúlról Wolfie, a mecseki Farkas fújta meg a sípját a pécsi startnak,

Házigazdának még Pesten is pazar, messziről jött MC azt mond, amit akar!  

 

Aldo most épp Damon Hill, aki hová tűnt?

De tudom, hogy visszatér, mint Travolta,

És remélem, ez a kihagyás is csak álcázási gyakorlat,

Mert hiányzik a Magyarázat, meg a Morális kombat!

Hiszen Pécsről  majd kétszer csap le a Fatality,

Prozat után Kontra-szózat, cuki után ciki.  

És a TG-re rátérek végre, bár a végére hagytam,

Kezdettől biztat, bandázunk gyakran,   

Mert teker engem Kövérré Tengler barátom,

Az örvénylelkű sámánköltő, aki a slamtengerbe rántott!

 

Komment: Ez egy körkép a magyar Slam Poetry állapotokról, és zömében azok az arcok szerepelnek benne, akik a hétvégi, Parkban tartott versenyen részt vettek, és akik egy része a fenti képen is szerepel. Nincs a listán mindenki, és nem is csak azok vannak, akik jelen voltak a Parkban. Ezt akartam eredetileg elmondani a "partyk népe" kategóriában, de egyrészt túl hosszúnak ítéltem, másrészt túl sok benne a belső poén, ezért más verset vittem. Lehet, hogy ez hiba volt, hiszen Hugee pont egy hasonló ötlettel nyerte meg a versenyt. Majd alkalomadtán elmondom ezt a verset is, addig meg fogjuk fel úgy, mintha egy Slam Poetry tévésorozat főcímzenéje lenne.

Kaleidoszkóp

 

Hogy ajándék lennél vagy nyeremény, az nehezen eldönthető.

De annyi bizonyos, hogy rólad lemondani hajlandó nem leszek!

Egyértelmű kérdésre adott határozott válasz vagy:

Örök és vitathatatlan igen!

 

A szemem rád tapasztom, akár egy kaleidoszkópra,

Tekinteted tükre a fényt úgy töri meg, hogy abban látom

A magammá összeálló részecskehalmazt a mosolyból kirajzolódó tájon,

Ahogy a horizont felett lebegni sejtett körvonalak közé,

Visszalopott, vidám színű ceruzákkal satírozol egy barátságos képet.

 

Mesét életre hívó dallamos hang vagy, fülbe bújó nevetés,

De könny lennél az arcomon, ha sírni elfelejtenék.

Szíved szárnyat ragaszt rám, és biztat, hogy repülhetek,

Én akkor is veled vagyok, ha akárhová elmegyek.

Mi egymásba költöztünk, és e tudat otthont ad nekem,

Mindig tőled indulok, és mindig hozzád érkezem!

 

 

 

 Gabika.jpgKomment: Tegnap anyák napja volt, és ha én vagyok Apa, akkor logikus, hogy kell lennie egy Anyának is hozzám rendelve, már hogy nyilván nem az én anyám, hanem az én csajom, akivel együtt mi vagyunk "a Szülők". Azt gondoltam, hogy Gabikát ezzel a verssel köszöntöm fel anyák napján. Szerelmes verset nem írtam még, legalábbis amióta jobbára felnőttnek tekintem magam. Gyerekként, kiskamaszként természetesen igen, hogy érzelmeimet ezáltal is egy emelt szintre helyezzem, vagy legalábbis ezt verssel próbáljam meg bebizonyítani. Azok, ha jól emlékszem, hemzsegtek a közhelyektől, mint ahogy ennek lennie kell gyerekkorban. 

Ezt a fenti verset tegnap a Budapest-Pécs intercity-n írtam, és rövidsége ellenére az egész út ráment, ráadásul a menetidő is hosszabb volt, mint a menetrenden. A beteljesült szerelemről kurva nehéz úgy írni, hogy elkerülje az ember a közhelyeket, viszont ne csak olyasmi kerüljön bele, amit kettőnkön kívül nem ért senki. Azt nem állítom, hogy a vers 100%-ig tele van eddig soha és sehol nem hallott sorokkal, de azért igyekeztem úgy megfogalmazni, hogy ne kelljen versenyeznie egy popslágerrel a közhelyességben.   

Nekem a Slam

mika július.jpg

Ide a közösbe beleteszem, hogy mit is jelent nekem a slam!

Elmondom, szerintem miről szól a költészetben a rock’n’roll!

Fénycipelő Fatertól kapott kopott turnébuszban, mindenen túl,

Vágtatni, mikor az ember úgy van, hogy menne-menne szaporán,

Csak más már a rakomány, de itt is van pakolás,

Csak szavakkal, nem hangszerekkel.

 

Utazik az érzés, a horizont változatlan,

Szóbokor árnyékok arcodon átrohannak,

Ahogy világít befelé a nap, ami kísér,

Amíg suhanunk egy kulacs életvízért.

Sorokat öntök papírra, fejbe,

Enyémbe, tiédbe, bele az idegenbe,

Hogy mit szól a világhoz egy ilyen ember, mint én.

Mert olyan rang illet ezen a szó-monopolyn,

Hogy hanggá változnak a gondolataim,

És nem biztos, hogy igazam van, de őszintén hiszem,

Hogy engem igazol majd a beléd vetett hitem,

mert érted csinálom, ha magadért hallgatod!

Magamért, ha tőled energiát kapok!

De esküszöm, én azt visszaadom,

Tűz mellett, kocsmákban, színpadokon,

És mind azokon a helyeken, hol hozzád vezető utakra lelek!

Szólasszóval elkaplak, élőszókötelet feszítek ki közénk,

Arra a teregetem a lelkem, hogy száradjon,

Mert elázott, mikor a kútba estem,

Ahogy az életvizet kimertem a kulacsba neked.

És ha a hétköznap gondjai téged is bántanak,

Néhány gondolatra még magammal rántalak.

 

Csak ez a három perc számít, amíg az enyém a terep,

És ha már nekifutottam, kicsit elemelkedek,

Lóbálom az említett kötelet, abba kapaszkodj bele

És repülj te is velem, addig szeljük át a teret!

Itt és most, az idő megtorpan,

A térfogat csökken a táguló tudattól,

Ha túl szorosnak találod, majd letéped magadról

Az értelmiség jelmezét, közben verses jelbeszéd juttatja eszedbe,

Hogy a jelmezedben is egyedül vagy!

Hát igyekezz csatlakozni, valamihez, ami örökül hagy

A következő koroknak.

Már ha azok is a megfelelő körökben mozognak.

Ezért mondom újra, hogy én veled vagyok,

Ha a slam nekünk ekkora teret hagyott,

És te ajándékot adsz nekem azzal, ha hallgatsz,

hagyod, hogy a hangom vágjon nekünk közös halmazt!

 

 

Komment: Az egyelőre kicsi, de egyre növekvő magyar Slam Poetry színtéren én annyiban jelentek eltérő irányt, hogy rock'n'roll attitűdöt képviselek. Sokszor elmondtam már, hogy a Slam Poetry nekem a költészetben a rock'n'roll. Ezalatt azt értem, hogy a színpadon megszólaltatott versbe lendületet kell vinni, erőt és energiát sugározni, amiből az előadó és a hallgató egyaránt részesül. A rock'n'roll az én értelmezésem szerint az intenzív energiaátadásról szól.

Úgy érzem, hogy a Slam Poetryben azért sikerült magamat megtalálni, mert közös metszete ez zenélésnek és írásnak, véletlenül mindkettőt szeretem csinálni. Mivel nálam zenekarozás, koncertezés előzte meg a slamet, ezért van annyi színpadi rutinom, hogy a lámpalázam általában leküzdjem. És mivel az írással is bíbelődöm egy ideje, bekerült a flow-tevékenységek közé, ezért a vers megírása is örömet okoz.

Zenében kicsit több akadályt kellet leküzdeni, hogy egy alkotás elkészüljön, és eljusson az emberekhez. Egy dal kialakulása több időt vesz igénybe, több ember közös munkája kell hozzá, ami növeli a kudarc rizikóját is, ráadásul egy dal nem elég a koncertezéshez, hiszen egy egész repertoárra van szükség, hogy egyáltalán kiálljon vele. A zenekar csapatmunka, ennek vannak előnyei ugyanúgy, mint hátrányai. A Slam Poetry egyéni teljesítmény, főleg rajtam múlik, hogy mit és hogyan adok elő, nagyobb a felelősségem, és több bátorság kell, ahhoz hogy saját magamat teljes mértékben felvállaljam a színpadon. Ha viszont ez sikerül, akkor úgy látom, hogy a hallgatósággal sokkal szorosabb a viszony alakul ki, közelebb érzem magamhoz őket, és ez cél is, hiszen a Slam Poetry közösségi műfaj, ahol előadó és közönség között a határnak el kell mosódnia. Na, ezeket próbáltam belesuvasztani ebbe a szövegbe. Boldog vagyok, hogy rátaláltam a slamre, és ígérem, amíg tehetem, maradok!

 

Adjon

Adjon az Isten elég időt, hogy a mesémet megéljem,

Először a valóságban, aztán mindig újból, amikor regélem.

Adjon az Isten elég szót, hogy elmondhassam végig,

Mennyit ér az élet, és az embert miben mérik.

Adjon az Isten tehetséget! Kedvet, kitartást, nevet kérek!

Kezembe tollat, mikrofont, múzsától csókot, nem pofont!

Adjon az Isten térerőt, egységet, lebeszélhetőt,

Akkor is, ha mondandóm nincsen. Adjon eleget és lehetőleg ingyen!

Adjon az Isten happy endet, ha a hitem zászlót neki lenget!

Adjon pozitív számlaegyenleget, negatív tesztet, ha az betegséget keres!

Adjon az Isten egy istennőt, okosat, szépet, megértőt,

Aki örökre velem akar maradni. Remélem ilyet is tud adni.

Adjon az Isten csupa ötöst, a lottón, a vizsgán, vagy a fejem fölött,

Dobjon egy pacsit az égbolt! Zengje, hogy „Haver, szép volt!”  

 

És ha elbuknám azt, amit adott, hát adjon újabb esélyeket!

Adjon az Isten elég hitet, ha a kudarcot az ember nem érti meg,

És a reményt felélné a félelem. Időnként aggódom! Miért, Te nem?

Mert nem várhatunk mindent egyedül tőle, és ha hibázunk, az égre mutogatni hiába,

Az Isten sem bűnbak, sem robotpilóta, ő csak terel egy jónak hitt irányba!    

Szükségben hívjuk Isten, holott az Isten maga a szükség,

Hogy megvédjen, megtartson, és megtisztítson a bűneinktől tüstént!

És ha a kérésem tőlem megtagadná, mert túl soknak ítéli,

Nem kell, hogy mindent ő adjon, csak hagyjon az Isten élni!

 

 

nagy lászló.jpgKomment: Ez az átirat a Költészet Napjára készült, azt ugyanis ünnepli a Sopianae Slam is. Az esemény specialitására tekintettel azt a feladatot kapták a slammerek, hogy egy magyar költő szabadon választott versének készítsék el modernizált átiratát, a gondolati tartalom tiszteletben tartása mellett. Egyértelmű volt, hogy Nagy László verset fogok választani. Ennek okát talán itt még nem is fejtettem ki. Nem én vagyok az első a rokonságban, aki verseket ír, és még csak nem is a második, bár vitathatatlanul én vagyok a családban az első slammer.

Apai nagyanyám, Nagy Mária, aki Felsőiszkázról származik, szüleinek harmadik gyermeke. Bátyja, László és öccse, István mindketten költők lettek, bár Pista nevet változtatott és Ágh István néven vált ismertté. Apám is Iszkázon töltötte gyermekéveit (igaz apai nagyszüleinél), ez a falu jelentette számára a gondtalanság és szabadság ideáját, ezért igyekezett felnőttként is minél többször visszatérni ide. Egész kisgyerek koromtól én is rendszeresen jártam Iszkázra és sokszor látogattam meg a Nagy László emlékházat, ahol még az elzárt helyekre is beléphettem, és minden használati tárgyat a kezembe vehettem. Nem mondanám, hogy gyerekként különösebben átéreztem annak a súlyát, hogy a rokonságom ilyen költőkkel büszkélkedhet. Természetesnek vettem, mint ahogy azt is, hogy az általános iskolai osztálytársaim az én dédanyám képét firkálják össze a nyolcadikos irodalomkönyvben az "Anyakép" című vers mellett. Laci bácsival soha nem találkoztam, mert közel három évvel a születésem előtt meghalt, de jelenléte a családban állandó és egyértelmű volt, hiszen képeiből és könyveiből mindig jól álltunk. Nem gondoltam korábban, hogy az ő öröksége engem bármire is kötelezne, azt sem gondolom, hogy azért írnék verseket, mert Nagy László a rokonom, viszont rokoni kapcsolatoktól függetlenül, hatását és példaértékét fontosnak tartom az életemben.

Leghíresebb versét, az "Adjon az Isten"-t, néhány éve megzenésítettem, és feltettük a SKRU lemezre, hát ide is csatoltam. Kézenfekvő volt tehát, hogy a Költészet Napjára is ezt a verset választom (hacsak nem a "Ki viszi át a szerelemet", amit Fata Dani, már előbb átvitt). Nagy Lászlóhoz fűződő viszonyom kifejtésére elég hely van itt, arra viszont, hogy az Istenhez fűződő viszonyomat prózában is elmagyarázzam, egy blogbejegyzés kevés. Összegezve azt tudnám mondani, hogy elfogadom az ember feletti erő létezését, azt is, hogy ennek egy eredője van, bár hatásait sokféleképpen fejti ki, azt viszont nem hiszem, hogy az őbenne való hitnek egyet kell jelentenie a sors alakítására vonatkozó felelősség teljes elhárításával.        

 

Locsolódal

C                                      F                        C        

Míg ezen az ünnepen a gyerekek nyúlra várnak,

C                                   F                G

A férfiak a nőket nézik illatos virágnak.

C                              F               Am

Míg üdít az illata, a virág addig kell,

C                            F                    Am       G      C

Hát meglocsollak kölnivel, hogy ne hervadjál el!

 

Komment: Ez egy gitárral előadható locsolóvers, azért írtam fölé az akkordokat. Sajnos az emlékezetemből kikopott a locsolás népszokásának eredete, illetve annak oka, hogy a vödröt miért váltotta fel a locsolókölni, ezért csak ezt a prózai magyarázatot tudtam dalba foglalni erről a tulajdonképpen abszurd eseményről, amikor azért cserébe, hogy korra tekintet nélkül minden nőt összespriccelünk és bebüdösítünk valami elfekvőben lévő, évente egyszer, ilyen célból használt kölnivel, még tojást, csokit, pálinkát és néha pénzt is kapunk.  

 

 

süti beállítások módosítása