Recesszió, presszió és depresszió.

Rendszertől kapott depóinjekció

szedál lázadást,

ad feladatba feledést, elfojtást és feladást.

A tehetetlenségbe beletespedsz,

éveid egymásra nehezednek,

és egyre jobban kifacsar,

hogy túl régóta vagy fiatal.

Felkelsz, de csak félig ébredsz,

működtetnek rutintévedések,

tűréshatárt tapos csordakényszer,

ahogy tömegbe szorulsz, mint fába féreg.

Merev terek, üres fejek,

magas falak, hazug szavak,

bukott jelek után maradt

betonszobor vezéralak,

felesleges gazemberek

alatt cserél helyet nyereg,

te meg azon kapod magad,

hogy elragad az indulat*:

feszíti mellkasod, elönt az öntudat,

mert nincs már szabad térfogat

az elfojtott vérző szív alatt. 

Ez a rendszer olyan épület, ami bontásra terveztetett,

de ahol áll, az egy jó telek, itt kellemes a környezet.

Hát nincs mese, újjá kell építeni!

Amikor az embert egyszerre megihleti,

hogy halomban omlik rá saját kora,

úgy bírja csak cérnával, ha közben van humora.

A cérna fontos, abból lesz gyújtózsinór,

amikor körülnézel, és a fejedben lakó hang a betört ablakon kiszól,

hogy: „Mi van itt?!”

Az első gondolatod tíz tonna dinamit.

Azzal már csinálhatsz kulturális tsunamit!**

Csak maradjon utánad olyan, aki takarít!

De ez sem megoldás, csak eltúlzott reakció,

hiszen az üres házat inkább belakni jó,

nem felrobbantani.

Lehet ebből még frankó kéró,

foglalt házban „Honfoglalás”,

főszerepben Franco Nero.

Hordoz némi iróniát,

mint itt ma a kokárda,

mikor a márciusi ifjúság

egy osztrák pia PR-ja.

A Kőszívű Ember Fiait ki látta?

Akkor a Habsburg most haver?

Verset, zenét vagy szabadságharcot ünnepel a Pilvaker? 

Vörös bikákat vajon milyen színnel hergelnek?

Vesszőparipákat zsoldos betyárok nyergelnek,

jelszavakon lovagolva, menetkészen.

Kirobbanó forradalom három perces szeletkéken.

De legalább valaki energiát locsol az elfekvő kultúrára,

ettől az erő benne úgy túlárad,

simán csinál teltházat,

megtelik a terem kíváncsi arcokkal, veletek és velem!

Én a gondolatlabdákat nektek középre ívelem,

vegye le majd fejjel a felugró értelem.

És ha a bíró int nekem, hogy pimasz vagyok,

én a mezemre tűzöm fel a piros lapot.

Most elmegyek, de a közelben maradok, rám ne szégyent,

csak derűt, vigaszt és áldást hozzatok!

* SKRU - Rémuralom dalszövegrészlet. Én írtam ezeket a sorokat, kértem magamtól engedélyt, hogy használhassam, és meg is kaptam. :)

**Verbálpacsi Gábor Tamás Indianának, akinek egy sorára reflektálok ezzel, amely a Slam Poetry Budapest, Föltámadott a Tenger videójában hangzik el.

Komment: 2012 Március 14-én Budapesten a VAM Design Centerben rendezték meg a Pilvaker elnevezésű slam poetry és rapversenyt, jó sok 1848-as forradalmi felhanggal. Slam kategóriában meghívásos volt a verseny. Amikor januárban megtudtam, hogy lesz ez az esemény, és elkérték az én számomat is, nagyon beleéltem magam. Vártam a hívásra, de nem jött, ezért a feladatba nyilván nem is csaptam bele. Egyébként 5 forradalmi szerző 10 műve közül lehetett választani, majd átiratait kellett elkészíteni, különböző megkötésekkel, például hogy a versszakok utolsó sorait meg kellett hagyni.

Közben kialakult a végleges mezőny, nem voltam benne, és ettől kissé csalódott lettem, főleg, hogy a verseny közeledtével egyre több helyről ömlött az esemény reklámja. Aztán a Pilvaker előtt három nappal TG barátom keresett telefonon, aki közölte, hogy Aldo betegség miatt kényszerült visszalépésre, és Wolfie közbenjárására én kerültem be, hogy azért mégis pécsi lépjen pécsi helyére. Vasárnap este, gyerekfürdetés alatt olvastuk el Gabikával a verseket, és azért Vörösmartyét választottam, mert az volt a legrövidebb, így csak két sort kellett beépítenem, nagyobb volt tehát a szabadságom.

Az eredeti vers gondolatvilágát szükséges volt tiszteletben tartani, és ezzel együtt mai formába átdolgozni a művet. Én igyekeztem egy olyan hangulatot megragadni, amelyet kiéreztem a versből, amit a költő 48 éves korában, 1848. március 15-16-án írt fellelkesülve a forradalmi eseményektől. Számomra azt fejezte ki ez a vers, hogy egy elnyomott, depressziós állapotban az ember eléri a tűréshatárát, betelik a pohár, és eljön a cselekvés, a változás ideje. A versemet elég rövid idő alatt kellett megírnom, illetve megtanulnom, hiszen elvárás volt a fejből mondott előadás.

Az versem szerintem jól kifejez engem: pakoltam bele gondolatot, indulatot, humort, főleg iróniát. Fantasztikus érzés volt ennyi embernek mondani, nagyon spannolt a tömeg és annak reakciói. Végül aztán befutottam harmadik helyre, ami egyébként kicsit meglepett. A győztes Horváth Kristóf (Színész Bob) lett, aki nálam is favorit volt, nagyon bírom a csávót. A második Indiana, aki szintén kedvemre való forma, csípem a humorát, mindenütt ott van és éles is, ebben rokonok vagyunk. Én a dobogóra vártam Simon Marcit is, aki a közönségre erős hatást gyakorolt. Négyünk verse másnap, március 15-én elhangzott az MR2 Petőfi Rádió Kultúrfitnesz műsorában is, illetve videó felvételek is készültek, amint bármi dokumentációra ráteszem a kezem, máris hozom ide. Ez első itt található.

Felemelő érzés volt jelen lenni és szerepelni ezen a rendezvényen, ennyire erős mezőnyben, kurvajó csapatban, profi körülmények között. És bár valóban komikus, hogy egy osztrák cég szervezi a március 15-t, legalább felkarolja a slam poetry-t is. Ez a cég a népszerűségét többek között pont ennek köszönheti, hogy sportot, zenét és kultúrát támogat. Ezért pacsi a szervezőknek.