Kövi oszt észt!

Apa Világító Pavilonja

Apa Világító Pavilonja

Magyarnak lenni

2013. március 18. - koverandras

magyar zászló.jpg

 

Magyarnak lenni nekem evidencia, nem paranoia,

Magyarnak lenni nem a védekezésnek legjobb támadás,

Hogy kinek legyen valahol máshol az otthona,

Akkor is, ha itt született, de másnak vallja saját magát.  

 

Magyarnak lenni, az nem egy verseny, amit akkor nyerek meg,

Ha én veszem elsőnek észre, hogy ki itt az idegen.

Vagy, hogy én ordítom leghangosabban,

Hogy kire vagyok büszke, és kire nem.  

 

Magyarnak lenni nem egy egydimenziós identitás,

Ami egymagában kifejez, és minden mást kizár.

Nem egy skála, amelynek végpontjai

A hazaáruló és hazafi,

Nekem külföldön az emigráns magyar is hazai.

 

Magyarnak lenni nekem az,

Hogy Olimpiát nézni munkaidőben is lehet,

És igazolt izgatottság vesz erőt rajtam,

Ahogy mérjük az éremesélyeket.

 

Magyarnak lenni nekem az,

Amikor a nemzeti öntudatom békén hagy,

És nem kérdezi meg folyton, hogy „szeretsz?”,

Mint egy önbizalomhiányban szenvedő,

Féltékenykedő nő, aki nem nyugszik meg,

Az ember hiába kepeszt.  

 

Magyar vagyok akkor is, ha nem megyek el szavazni,

Vagy nem a győztes pártra,

És ha nem értek egyet valamennyi döntéssel,

És kimondom félve, vagy bátran.

Magyar vagyok akkor is, ha ezt akárki vitatná,

Akárkitől nem válok én hamissá, vagy igazzá!

 

Mert nem attól vagyok én magyar, hogy annak tartanak,

Hanem hogy annak érzem magam,

Mint ahogy nem attól érzem magamat magyarnak,

Hogy más számára mit takar, hogy magyar! 

 

Komment: Március 15-e kapcsán felkerült az Index videói közé a "Slammerek szerint a magyar" című alkotás, amelynek szereplőit (szerzőit) ismerem, és többekkel baráti kapcsolatban vagyok, elismerem és szeretem őket. A videóval kapcsolatos érzelmeim vegyesek. Számomra a videó alapvető üzenete, hogy fejezzük ki árnyaltan, hogy számunkra mit is jelent az, hogy magyar. Ne egyoldalúan, hibákra vakon, hanem azokkal együtt, de összegészében elfogadva magyarságunkat. Hogy ne vegyük rögtön a hazaárulással, vagy külső támadással egyenértékűnek a hazánkat belülről, vagy kívülről érő kritikát, de ne is tagadjuk le a magyarságot, ha a kritika jogos. Nekem erről ez jött le. 

A szövegek minősége nem teljesen egyenletes. Vannak szépen megfogalmazott, erősebb részek, és vannak felesleges, kevésbé jó, kissé öncélúnak ható momentumok, ami valahol természetes, ha ennyi ember dolgozik össze, és persze az enyém is csak egy vélemény a sok közül, lehet hogy másnak pont az tetszik, ami nekem nem.

A videó alaphangulata az én érzésem szerint a depresszió. Zömében rezignált, kissé fásult hangon előadott rövid összefoglalásai annak, hogy mi jut eszébe az egyes slammereknek arról, hogy "magyar". Elég sok kritika belefért ebbe a videóba, de az hatalmas túlzás, hogy ez "magyargyűlölet" lenne (mandineres kommentelők reagáltak rá ezt). Ez nem gyűlölet, ez annál egy jóval alacsonyabb energia-szinten működő érzelem. Ez egy egész hiteles depresszió, ami ma Magyarországon ezt a közeget (fiatal, harminc körüli/alatti művész és értelmiségi réteget, diákság egy részét) jellemzi. Ez a videó valóban nem volna arra alkalmas, hogy bárkit bármire lelkesítsünk, vagy éppen harcba hívjunk. De ez a hangulat, főleg ebben a körben és főleg a Fővárosban realitás, ebben szerintem semmi megjátszott nincs.

Az is szomorú, hogy az árnyalt és elvont, rímek közé csent bírálat kapcsán többen azonnal zsidózásba kezdenek, mintha ez megnyugtató és adekvát válasz lenne kritikára. Mintha az, hogy valakit lezsidóznak, rögtön megfosztaná igazságtartalmától annak az embernek mondanivalóját. Ennek inkább a fordítottja igaz szerintem, tehát az, hogy a zsidózó mondandója lesz egyenlő a nullával, hiszen átüt rajta a tisztánlátást, az értelmet elhomályosító indulat. 

Egy ideje azt tapasztalom, hogy egyes történelmi magyar jelképeket az aktuálpolitikai kisajátítás megfosztja az egység kifejezésének képességétől és megosztóvá teszi azokat. Ez történt a rovásírással, a kokárdával, az árpádsávval. Elég szomorú, hogy olybá tűnik, mintha a történelmi hagyományok tisztelete és elismerése csak a szélsőjobb kiváltsága volna. 

Attól tartok, hogy egyszer a magyar identitás is ezek sorsára jut, hiszen akadnak olyanok, akik egyenesen elvitatják mástól a magyarságot, és maguk számára szeretnék kisajátítani, holott a magyarság mindenkit egyszerre jelent, jobb és baloldalit, függetlent, határon innen és túl. Azt, aki annak született, vagy annak vallja magát. Ez nem másokhoz való viszonyítás kérdése. Ezért írtam le, hogy nekem mit és mit nem jelent magyarnak lenni. Ettől nem lesz az nagyobb, vagy kisebb magyar, aki egyetért velem, vagy másképp gondolja. 

A bejegyzés trackback címe:

https://apavilagit.blog.hu/api/trackback/id/tr625143357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

thehekker (törölt) 2013.03.18. 18:42:41

Magyarnak lenni
nekem egy: Identitás
magyarnak lenni.
(Magyar haiku;)

gratulálok Kövi;)

koverandras 2013.03.19. 09:36:03

@thehekker: Illetve annak egy dimenziója, mert az identitás szerintem többdimenziós. Köszönöm szépen a dicséretet, jól esik! :)

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2013.03.20. 14:38:15

Intelligens vers. És az önbizalomhiányban szenvedő nő nagyon találó.:)

koverandras 2013.03.21. 10:27:28

@Luna Littlewood: Köszönöm Luna! Közelről ismertem ilyen nőt, mint az említett. Folyamatosan bizonyítanom kellett, hogy szeretem, mert bármilyen jó is volt a memóriája, ezt mégis félóránként elfelejtette. Remélem egyszer valaki meggyőzi arról, hogy őt is lehet szeretni. :)

Ballaszt 2013.05.13. 20:25:32

Csehov mondta azt, hogy "Kratkoszty - szesztra talanta.", ami lefordítva annyit jelent, hogy "A tömörség, a tehetség nővére." És ez a pár sor először elgondolkodtatott, és megnyugtatott:

"Magyarnak lenni nekem az, / Amikor a nemzeti öntudatom békén hagy, / És nem kérdezi meg folyton, hogy „szeretsz?”, / Mint egy önbizalomhiányban szenvedő, / Féltékenykedő nő, aki nem nyugszik meg, / Az ember hiába kepeszt.

[...]

És kimondom félve, vagy bátran.

Magyar vagyok akkor is, ha ezt akárki vitatná / Akárkitől nem válok én hamissá, vagy igazzá!"

A videót megnéztem: érdekes, de annak az általad írt elemzését olvasva, amit a fővárosi depresszióról írtál még érdekesebb. Én is hánytam rímeket arról, hogy érzem magam Pesten, s éreztem, hogy hiányzik valami belőle: a kritikának nem az a lényege, hogy felbuzdítson? Hogy ne nyugodjunk bele? De! Örülök, hogy olvashattam ezt a verset, nagyon jó! Mert leesett még egy tantusz.

koverandras 2013.05.13. 21:38:08

Köszönöm a véleményt, igazán jól esett olvasni! Én is örülök, hogy olvastad ezt a verset, főleg ha megnyugtatott, mert részint ez is a célja, minden irányba, úgy értve, hogy az is nyugodjon le, aki mástól el akarja vitatni a magyarságát, meg az is, aki az elvitató, vagy egyéb nehezen vállaható megnyilvánulások miatt le akar mondani arról. Lényegében a vers is arról szól, hogy a nemzeti identitás, mivel egyéneket érint, (szerintem) szubjektív kérdés, amit nem nem tárgyilagosít a tömeg pillanatnyi vélekedése sem. Hiszen attól, hogy egy relatíve rövidebb időintervallumban, sok változótól meghatározva akár nagyobb csoport is egy véleményen van néhány nemzetet érintő kérdésben, az nem lesz örök és változhatatlan, csak az adott kort jellemzi, ami a nemzetet meghatározó történelemnek csak egy darabja. Egyéni döntés, hogy ki érzi magát magyarnak és mitől. A Pesti depresszió meg egyáltalán nem lep meg, főleg amikor ez a videó készült, tök szürke téli idő volt. Lehet, hogy most máshogy hatna. Vagy más zenével. :)

Ballaszt 2013.10.14. 17:52:32

Nem hagy nyugodni ez a vers : ) Én ennyit tudtam összehozni:

Járom az utam. Nem a macskaköves utam. S még angyalföldi sem vagyok. Metróra szállok. A Ferencieken le. Érzem, hogy valami megváltozott. Bennem vagy nem? Válaszra várva beülök egy kávéra az Ibolyába. Eltelik pár perc. Inkább Sopronit kérek, s megijedek attól, mennyit nem értek. Hallgatózom, pedig nem akarok. Már megint panaszkodnak mellettem: “Tele a cipő.”, “Hát a faszom…” - A panaszok sora végtelen. Dehát fiatalok! A könyv szerint élnek. Most már csak a “ha” szóban hisznek. És tényleg! Mert ha egyszer eláznak, majd ők is megússzák szárazon.

Itt nem lesz idős kor, csak a fáradtság marad. A kordonokat újra fölrakják. A szomszéd tehene is dögöljön meg! Körülöttem pakolnak a kollégák. Neki pedig mindegy, mert nagy magyar pólóban hetedik éve koptatja a padot. “Majd a faterom segít. A tanulás nem érdekel. Már rég leszarom a bűntudatot.” Nekem nincs diplomám, cserébe burzsuj is vagyok: drága a zakóm, van "okos telefonom" és 4 gitárom. Van telem és éjjelem. Virrasztok ma is, sehogy sem jön a szememre álom. Hova tűnt Viszockij, Strummer és Presser? Fluor és SP győzelmet aratnak. Már rég meghaltak az oroszlánok. Csak csontot rágó hiénák maradtak.

Mintha a Titanicon lennék. Ködös ez a rendszer. A lázadó ifjúság tehetetlen. S úgy omlik össze a magyar peresztrojka, ahogy elsüllyedt az elsüllyeszthetetlen.

Ideje fölállni.

koverandras 2013.10.14. 21:04:53

@Ballaszt: Király vagy! Az életérzés leírásáért is nyilván, de Strummer miatt főleg :)
süti beállítások módosítása