A múlandóságon oly sokat merengve,
Mélabús gondolat rakományt átvisz,
Nagy költő száznál több dicső szonettje
Zengi a termékeny a midlife crisis-t.
Gyermekek, utódok fontosságát
Nyomatékosan újrázza egyre,
Bennük megtoldani elherdált mását
Voltaképp ehhez van leginkább kedve.
Ne feledd, költő, nem mindig egykorú
Hajónyi test és kormányos lélek,
Ha korhadó bárkád tengerbe borul,
Fiad nem hivatott pótolni téged!
Teremtést kíván, ha kora ellepi,
De nevelni is kell, nem csak nemzeni.
Komment: A 2014-es Ördögkatlanon szervezett Shakespoetry eseményre szonett is készült. Ez az. Elolvastam jónéhány Shakespeare szonettet, elég sok volt a hasonlóság közöttük, és itt most nem a formára gondolok, hiszen az kötött, ettől szonett. Nekem elsőre a kapuzárási pánik ugrott be róluk.
Ismeritek azt a helyzetet, amikor egy jól konzervált hatvan körüli faszi tol egy babakocsit egy kb. harmincnak látszó fiatalabb nővel? Meghatottságtól fátyolos tekintettel, igazi áhítattal nézik a gyereket, a valódi csodát, aki vitathatatlanul értelmet ad az életnek, és még bármi lehet belőle, bárhová eljuthat, bármit feltalálhat, bármit irányíthat. Elsőre azt hinnéd, hogy három generáció mereng az élet különböző szinjtein, papa elkísérte lányát és unokáját egy kellemes délutáni sétára. A férfi és a nő közötti nexus megítélését a korkülönbség még egészen leegyszerűsítené, amíg nem bonyolít rajta az, hogy az idősebb férfi olyan gesztust tesz a nő irányába, ami sokkal inkább párkapcsolatra emlékeztet, például megfogja a nő seggét, vagy megcsókolja a száját. Onnantól joggal gondolhatod, hogy a faszi adott még egy esélyt az életnek, nehogy már együtt kelljen megöregednie a "régi" asszonnyal, azaz papírforma szerűen beütött nála a kapuzárási pánik. Ezért elkezd szépen a korábbiaktól eltérő, már-már indokolatlan mértékben sportolni, motort vásárol, vagy sportkocsit, búvártanfolyamra jár, pilóta órákat vesz és ejtőernyős ugrásokat végez ebben az új önmegvalósító érában. Aztán a csodálatos fiatalodás folyamata során megjelenik a képben egy új nő, aki annyi idős, mint a férfi gyereke, jön a válás, a korábbi fészekalj megrogy, a felnőtt gyerekek kiakadnak, mert az addig szentnek hitt házasság intézménye nem állja ki a midlife próbáját. És egyszer csak az új nőből lesz feleség, aztán anya, és apa most megpróbál minden csorbát kiköszörülni, amit előző életében elkövetett.
Ezek mind sztereotípiák, az ismeretségi körömben egyébként egész gyakoriak, hiszen egy szinte természetes jelenségről beszélünk, amely nőket és férfiakat egyaránt érint, csak a férfiak esetében egy kicsit látványosabb. Szó sincs arról, hogy elvitatnám a hatvan körüli férfiak újrakezdéshez, babázáshoz való jogát, és nyilván én is ki leszek téve ennek a veszélynek ha megéremazt a kort, mégis szeretném elkerülni, hogy minden felépített rendszeremet újra kelljen értelmeznem, ezért olyanná akarom építeni a saját családomat és házasságomat, hogy azt ne kelljen lecserélnem húsz-harminc év múlva. Nem a gyerekem szalagavatójára járókerettel menni, és azokat a sorozatos kellemetlenségeket sem kívánnám neki, hogy folyton el kelljen magyarázni, hogy én nem az öregapja vagyok.
