Felhők felett az ott micsoda?

Milliónyi lépcső visz oda.

Alig látszik a vége, csak az eleje,

Alighanem ott világ teteje.

Elindulok, fitten, frissen,

Gyorsabb vagyok, mint az Isten,

És botladozó angyalokat megelőzve

A meredeken úgy török előre,

Hogy előbb érek fel, mint a fény,

Sebaj, a sötétben is látok én!

Mit nekem millió lépcső, nem fáradok!

Főleg ha onnét mindent láthatok.

Ha a csúcsra érek, ott majd kézen állok,

Kézben tartom az egész világot!

Komment: Ez a vers is Barcelonában született, szintén a Güell Parkban, amely a hegyoldalon álló város egy magasabb pontján terül el. A park önmagában is tele van látványosságokkal, de a tetejéről lenyűgöző kilátás nyílik egész Barcelonára és a tengerre. Ilyen körülmények között az élmény teljességben való megélése olyan természetes eufóriát okoz, amely nem idézhető elő semmilyen szerrel, sőt azok a szerek, amelyekkel az  ember eufóriát igyekszik előidézni, ezeket az érzéseket akarják leképezni. Pont az a veszélyes egyes drogok esetében is, hogy a hétköznapokban sikerül olyan hangulatot előidézniük, amely emlékeztet egy tengerpartra, vagy hegycsúcsra, ahova az ember elvágyódna a szürke monotóniából, viszont ha eljut végre ezekre a különleges helyekre a valóságban is, azok élményének élét elveheti a józanság, és úgy érzi, mintha éppen hogy csak a betépés hiányozna innen. Pedig ezek az élmények önmagukban tökéletesek,  ilyenkor nincsen szükség pótszerekre. Ez a vers valahol egy flow-élményt, egy természetesen emelkedett, tökéletesen boldog, erővel teli állapotot ír le, kicsit gyerekes formában.