Ha tüntet a test, annak több oka lehet, és az néha együtt egy tünet együttes.

Vagy az is talán a fáradtságnak felírható,

Hogy az elég erő nem mindig elérhető, de ez még kibírható.

Kétely mély tereken léptenként ér el, nyugtalanul várom, hogy a panaszok múljanak.

Inkább ki se mondom! Nem vagyok az, én nem vagyok az!

Ez ilyenkor normális, bármi lehet, elmúlik magától, nyugi öreg!

Lazíts, élj a mának! Holnapra kipihened.

De ha nem, akkor dokihoz kell majd menni vele.

Magyar egészségügy. Deprimáló váró terem, lepusztult, prosztó.

Jó, ha van protkó, nem kell sokáig átélni a toporgó nyomort.

A gyors bejutás ára a túlerőben lévő nyugdíjas-sereg savazó tekintete,

És a maró szítok áradat, hogy ki, mióta, mennyire, milyen beteg. 

De a helyzetemre vágyniuk nem érdemes, mert az elhangzó diagnózis tükrében Kétséges, hogy öregen az orvosnál még ugathatok,

Vagy azért mert orvos nem lesz, vagy azért, mert meghalok.

Most néhány percre egyedül maradok, ott ahol csak én leszek, és az aggodalom.

Szűk terű vizsgáló, se képek, se ablakok.

Az érzéktompító neonfény alatt találom magam azzal a birkózó gondolattal,

Hogy innen merre van tovább, és idáig hogy jutottam?

Ez a pár perc időtlen, várok félelmeknek kiszolgáltatottan,

Mintha a liftakna alján hevernék, tudva hogy a lift jön, de nem tudva mikor,

És hogy van-e innen kiút, vagy leér, és agyon tipor.

Ennyi kevés, ez eddig nem elég, nem lehet itt vége,

Az életbe ennél biztosan több férne.

Nem voltam még igazán büszke, vagy felhőtlenül boldog,

Illetve biztos voltam már, csak olyan rég, hogy felidézni okoz gondot.

Biztatás, nyugtatás, meggyőző statisztikai adatok,

Előjegyzés, egyeztetés, vérvétel, papírok,

Altatás tervezés, anesztes küldetés az öröm az ürömben.

A tablettákkal ütemezett gyógyító utazás, miközben műtenek,

Csak ez mellékesnek hat, ha csillapításában ott vannak,

Amíg én ott vagyok a „szeren”, és csak a zárójelentésből tudom,

Hogy mi is történt aznap velem.         

Lábadozás. Helyhez kötött elvágyódás alatt

Lassú követője vagyok a felgyorsult világnak.

Napnak megragadása ilyen tempó mellett nehézkes aránylag.

De hinni kell a jó irányt, mint egy tengeri viharban,

Hogy jó az Isten, elcsitítja, és megússzuk egy darabban,

Egészként, a folyamatos túlélésre készen,

Távolabb a veszélytől már, de még készenlétben.

Legbiztosabb óvintézkedés ilyenkor az önkéntes önmérgezés,

Ezt támasztja alá a többségi érvelés.

Kezelésnek határozott és hatékony, csak megtöri a testet,

Legyengít, de a kifele törekvést nem fojthatja el!

Tilos az önsajnálat, és amíg a kémia leköt, addig lekötöm magam valamivel,

Még mielőtt nagyon leeresztenék, ilyenkor a keményebb zenék sokat segítenek,

Mert erőmerítésre szükségem lehet.

Rockmaratonon voltam még, de ugrott a Sziget,

Mert épp lázálmok közt rázott a hideg,

És csak a Clash ment, meg a Hunter Thompson egyszerre nagy dózis,

Mint egy rock’n’rollba itatott önkéntes hipnózis.  

Aztán újra emberek közé merészkedem,

még hajjal távoztam, de vissza kopaszon érkezem.

Rá lehet fogni, hogy nyári frizura,

Amúgy sem magyarázkodom a „Helló, mizu?”-ra, „Semmi, csá!”.

Az élet megy tovább, velem együtt, ha engem kérdeztek,

Armstrong hét Tour-t nyert, én eddig hat évet, és közben igyekeztem,

Hogy legyen mit mesélnem ezekről, és legyen kinek,

Bizonyítva, hogy ami nem öl meg az valóban erősít, de többnyire lelkileg.

Mert belé kerül az elégtétel, hogy leszámoltam a betegséggel!

Egy időre, de a halált hozó találkozó elkerülhetetlen,

És ebben az egészben az a mosolyogtató,

Hogy az ember mikor többet teremt, több a vesztenivaló.

De ennek ellenére nekem az a véleményem,

Hogy a lét értelme ott lapul az eleven jelenlétben!

Komment: Ezt a verset mondtam el a Kedvencek Temetője (Margó Fesztivál) döntőjében. Az előadás kicsit hosszúra sikerült, egy ponton el is felejtettem a szöveget, kaptam az időtúllépés miatt négy pont levonást, de a zsűri annyira rendes volt, hogy négy 10-est is kaptam tőlük. Ezt ábrázolja a fenti kép. A kiindulópont Nemes Nagy Ágnes egy kevésbé ismert, kötetben meg nem jelent verse, címe "Betegség". Szövegem alapja igaz történet. Már a cím is sokat sejtet, egyebet nem kívánok mondani erről.