Ez a magyar nép közt árvaság, itt anyázunk mi,

Ez a mi hazánk és nem eladó, de ki lehet bérelni.

Ez egy párthuzamos árulózó adok-kapok,

Itt a páros számokat utálják a páratlanok,

Olyanok, mint a Jin és a Jang: kiszúrják egymás szemét,

Örökös adjálkölcsön-hatás amitől megyeget ez a szekér.

Ez olyan unorthodox, mint a kutyaúszás: egyszerre lomha és strapás,

Ha nem fulladunk meg, az a bankvilágra mért mindent elsöprő csapás,

Reményfutamban vakhadonászás világcsúcs részidőn belül,

Ne sajnáld az adót, ha meghal, mert az adóparadicsomba kerül!

Ez itt a részegen tett ígéret földje: Ha betartod, úgyis megbánod,

Közben a luxust reklámozzák imperiális portások,

Itt meg a csóró: semmije sincsen, max az a gyűrött, tarka szatyor,

Azt magyarázza el valaki, hogy ők nincstelenek, vagy vantalanok?

Hogy most nincs nincsen, vagy van nincsen, és az is-is már a középosztály?

Bevétel, kivétel, menedék, jövedék, felajz, lefölöz, összesöprik, szétosztják?

A gazda csontot hajigál, hogy elejét vegye az ugatásnak,

A mi kutyánk kölykeinek CSOKból fog épülni kutyaháza,

És cserébe további kölyköket is becsszóra megígérnek,

Ez amolyan államilag támogatott, muszáj-lesz nemi élet.

Ez egy kísérleti uralom, egy demó-krácia,

Kétfarkú kutyát terrorizáló háromlábú cica,

Itt a rendszer amúgy emberarcú, csak az emberrel arcátlan,

Múltkor is a TEK vitt el, mert Pokolgépre tarháltam.

Nálunk nem sok mindent szabad, de amit szabad, az kötelező,

Hit és erkölcstan, menetirány, kokárda, fehér ing, nyakkendő,

Szamaritánus sztráda ez, ahol csupa áldozat halad,

„Mi van veled, agyonlőttek? Tessék itt egy ragtapasz!”

Mártír Flashmob: mindenkinek saját magát kell sajnálnia,

Ez egy „Pózolj kereszttel!” panasznaptár, ria- ria-kálvária,

Ezzel tudod lerázni magadról az irigykedőket,

Különben azok még az irigyeidet is elirigylik tőled.

Annyira megy az ekézés, hogy tartani kell pót-ekét,

Zavarhoz vezető turistajelzés az országos kvótakék,

Ó, de szép, ahogy a forradalom szellemét őrzik berserker nagymamák,

Csókoltatom Nagy Imrét, ha valaki látja, adja át!

„Guten tag faszikáim!” Örökség eltapsolva, hopp!

Ötvenhatos kísértetek, ti tényleg ezért harcoltatok?

Ezért a csámpás transzmagyar búgócsigáért,

Aki az érveléseken mindig túlpörög,

Keletre, nyugatra felváltva billeg

és már nem is búg, hanem hörög?

Hogy „itt az idő, most vagy soha, rabok legyünk vagy arabok”?

Milyen ízű a győzelem, hm? Adjál már egy falatot!

Tudod, kínos nézni ezt a besült bűvészmutatványt,

Ami sokba' lesz, de elfogadnak Erzsébet utalványt,

Még a sorscsapást is menüben kérjük, ha jár hozzá nagy kóla,

Nekifutva, vetődésből kerülünk a padlóra.

Szinte bármit benyelünk, mellékes a tápérték,

Úgy várunk a csodára, mintha kibaszottul ráérnénk,

Ez egy mindennapos búcsúest, hogy a jövőnk megint megszűnt,

Addig énekeljük a Forever Young-ot, amíg bele nem öregszünk.

Komment: A Turáni átokról bővebben itt.