A Honfoglalás nem volt más, mint egy Hippi-Bulitábor,

Piknikező huligánok elleptek egy Szigetet,

Mindösszesen két szabály volt, a béke meg a szeretet,

Aztán harsány rockra kezdtek a lepkékkel táncba,

Woodstockban is valahogy így lehetett: love, peace és lárma.

A konform az nem komfortos, szorít az átlagemberjelmez,

Épp oda igyekszel, ahol senki sem fegyelmez,

Csak még egy gyalogút a Duna-parton a szabadulás felé,

Beléd bújt a szomjúság, hát sörrel öntenéd le kitörni vágyó ördögöd,

Aki magával vonszol egy lezárt területre, ahova Híd vezet,

Nem a Szabadsághíd, hanem a K, de ez is acélszerkezet,

Ezen menetelsz a víz felett, és ahogy átérsz a hídon,

Köszöntenek, megmotoznak, bejutsz, aztán freedom!  

Punknak állsz, egy hétig csak tarhálsz, iszol, fekszel,

Reggae mellett teszel hitet, felesküdsz a rapre,

Vagy hűséget fogadsz a metálnak,

Amit lehet, hogy elhagynak százak, de jönnek ezrek!
A rock katonái is időnként krisnás kaját esznek!

Hare zöldség, hare gyümölcs, sabji, chutney, hare, hare,

Összegyűlt a harminc korsó, póló, frizbi jár-e, jár-e?

Pohárkígyók vonaglanak keresztül a tömegen,

Itt akármilyen hülye lehetsz, hisz mindenki idegen.

Hozzáteszem Te is.

Guano apesen tépsz éppen szépen be a szélen a színpad jobb felén,

Melletted a szeretet akkora, hogy szívalakban zúz a nép,

Olyankor pózolni jó nehéz,

Mert hamar talál vesén egy ütés,

Ha a közönség darál és rúgja a port,

Ez sokkal inkább tánc, mint részeg küzdősport.

Mi nem bántjuk egymást, minket ugyanaz hoz össze,

a zenéért vagyunk mi együtt, vasárnapig mindörökre!

Addig az élet folyton menjen, és szóljon hangosan,

Csoda, ha az embernek a végén még hangja van,

Mert itt, akik alszanak és esznek, épp csak azok nem kiabálnak.

„Geráppá, nefürdjéle, nagyszínpad, meg mi a bánat, vagy mi a faaaaaszz!”

 a régieknek az újabb már sosem lesz ugyanaz.

Új jelszavakkal üvöltik bele a tömegbe, hogy:

„Itt vagyok! Én vagyok! Jól érzem magam!

Kész vagyok, és élvezem, a carpe diem ma van, nem?”

Ordítják egyre több nyelven, mert itt pultig áll a multikulti,

Most hollandoknak hódolunk, a túlparton, Hód, fújd ki, fújd ki!

Évek alatt lett a Sziget szabadság paradoxona,

Hogy ha sok ezer ember ugyanott keresi,

Egymást fosztják meg attól az ideától,

Hogy ideát téged senki se gátol abban,

Hogy egy hétig frankón szabad legyél:

De a magántulajdon bukik a kapuban, ha ital a tárgya,

Szabad a szó, csak túlharsogja ez az oltári nagy lárma,

Jobb, ha a lelkiismerete az embert otthon várja,

A mozgásszabadság beleveszik a hömpölygő emberárba,

Ami egy hétig duzzad, és csak hajnalonként ürül,

A lakhatáshoz való jog él, de még több pénzbe kerül.

Évről évre drágul a szabadság mítosza.

Igaz, hogy egyre ragyogóbb, de mégis piszkosabb,

És biztosan nem csak én látom úgy, hogy itt a pénz az úr,  

A Sziget az nem vész el, csak multivá alakul!

Komment: Ez a szöveg a Sziget 2012 "Vállald az Arcod" projektje keretében készült el, amelynek apropója, hogy ha már huszadik alkalommal szervezik meg az idő közben Európa legnagyobb szabadtéri fesztiváljává váló rendezvényt, nehogy már ne készüljön róla egy csomó művészeti alkotás.

1999-ben voltam először a Szigeten, ami nekem nagy élmény volt és örök. 18 éves voltam, nagyon jól szórakoztam, annak ellenére, hogy az "öregek", akik már 93-ban is ott voltak, károgtak, hogy ez már nem olyan, mint a régi jó Sziget. Ez engem egyáltalán nem érdekelt, az én jelenem, "itt és mos"-om 99 volt, ami mostanra természetesen már csak a régmúlt. Persze utána is szinte minden évben voltam a Szigeten, de egyre kevésbé villanyozott már fel, egyre zsúfoltabb és drágább lett. A programok egyre populárisabbá váltak, és mára már szinte nyilvánvaló, hogy ezt a fesztivált nem azért szervezik, hogy magyar ember itt tombolja ki magát, amikor egy hétre kiszakad a szürke hétköznapok mókuskerekéből. (Érdekes információ, hogy az idei Sziget látogatóinak 85 %-a külföldi, ebből negyede holland.) Az árak kialakítása úgy alakult, hogy a magyar árszínvonal felett, de a nyugati árak alatt legyen, tehát a külföldinek megérje eljönni és eleget költeni. A magyar zenekarok elvétve léphetnek csak fel, különben meg minek is, hiszen őket nem nagyon ismerik a külföldi vendégek. Indikátora ennek a jelenségnek a Punnany Massif koncertje, amelynek az első pár dalán még néhány száz ember lézengett, holott a Punnany idén, amelyik fesztiválon megfordult, ott teli volt a placc. Később egyébként többen lettek, azért jegyzem meg, nehogy még itt valaki megsajnálja a zenekart a Sziget miatt.

Az idei előtt utoljára 2008-ban voltam a Szigeten, akkor a civil faluban ügyködtünk az Emberség Erejével Alapítvánnyal, ami a mi baráti társaságunk jótét-szövetsége. Alig vártam a végét, éjjel-nappal kint voltunk, hatalmas kánikula volt, a programok nem kötöttek le, alig aludtam és elköltöttem egy csomó pénzt, azt sem tudom mire. Akkor eldöntöttem, hogy én többet már csak akkor megyek a Szigetre, ha fellépek, vagy meghívnak valamire. Idén voltam, a jegyet és a meghívást köszönöm is, de a folyamat, amit érzékeltetek a szövegben, előrébb tart, és ebből már soha nem lesz olyan Sziget, amit tényleg szeretni tudok. Nyilván én is öregedtem, de valószínűleg én kevesebbet változtam 18 éves magamhoz képest, mint a Sziget ugyanennyi idő alatt.