A slam, mint tudjuk: SZABAD, slammelnie mindenkinek SZABAD, az országos Slam OB-ra jelentkezni SZABAD, így aztán elég vegyes társaság verődik össze egy előválogatón. Egy ilyen eseményen a legnagyobb a minőségi ingadozás, gyakorlatilag nincs küszöb, egyszerre vannak jelen veteránok és slamszűzek, mint a Magyar Labdarúgókupában, ahol a megye hármas csapat összecsap az NB 1-essel, aztán néha születnek ilyen meglepetések, hogy teszem azt, a Dunaszekcső megveri a Fradit. Ritka az ilyesmi, de mennyivel nagyobb hírértéke van, nem?

Szóval az előválogatón mindenkinek SZABAD indulnia, van akinek ILLIK, de nem mindenkinek MUSZÁJ. Persze nem hanyagolhatjuk el azt a nagyon is lényeges szubjektív szempontot, hogy egy slammernek mennyit jelent a saját szereplése. Ezen az alapon mindenki jelenléte egyformán fontos, csak nem mindenkinek egyformán fontos mindenki (más) jelenléte. Érthető vagyok?

Az előválogató második napját zsűriztem végig, immár második alkalommal, hiszen tavaly is ugyanezen a napon volt szerencsém a frontvonalból követni az eseményeket, úgyhogy van mit és mivel összehasonlítanom, le tudok vonni következtetéseket a folyamatról, amelynek a részese lehetek már évek óta. Valuska Laci, aki két napot zsűrizett végig, már leírt lényeges megállapításokat a saját beszámolójában, amelyekkel teljesen egyet tudok érteni, ezeket éppen ezért külön nem is (nagyon) említem, esetleg csak az előadások kivitelezésének értékelése során. 

REST IN PEACE

Hogy mi a slam, arra természetesen nem is lesz egységesen elfogadott definíció, nagyon tág kereteket hagy a megvalósítás számára, viszont ha egy ilyen tömegeseményt végignézünk, azt láthatjuk, hogy a fellépők miként értelmezik a műfajt. Ilyenkor a kevésbé eredeti produkciókból kirajzolódnak különböző trendek témaválasztás és megközelítés alapján (politikai hordószónoklat, zenementes rap, közéleti standup comedy, ritmikus bemutatkozó egy AA csoporton stb.), ez megmutatja az aktuális „hiedelmeket”. Most idén először azt tapasztaltam, hogy eltűntek a rapperek. Odáig végre eljutottunk tehát, hogy bár eddig kétségtelenül része volt ez, de a slam poetry nem egyenlő beatnélküli rappelés. Én legalábbis nem láttam egy bépésapis, sorvégnyomkodó, könyökből gesztikuláló, foghegyről flegmáskodó utcatudóst sem, akik gettóban járni legfeljebb a google streetview-n szoktak. Számukra is szabad a pálya, de a jelenlétüket soha nem tartottam kedvezőnek. Azért nem, mert nem volt bennük semmi eredetiség, és erősítettek kifelé egyfajta előítéletet, amit a slam poetryvel szemben idegenkedő felületes szemlélők körében terjedt, tudniillik hogy a slam a rap fogyatékos kistestvére, csupán azért, mert azonosították a slamet Akkezdet Phiaival, ami még mindig sokkal jobb, mintha sok egyéb csapattal mosták volna össze. A makett-rappereknek, ahogy én láttam, nem igazán volt sikere a slam esteken, talán ezért morzsolódtak le.

EJJRÍMEK 

Nem lehet olyasmit kijelenteni, hogy rímelni ne volna SZABAD, én magam egészen gyakran rímelek, viszont azon továbbra is mindenkinek érdemes elgondolkodnia szövegírás közben, hogy szabad-e a gondolatokat a rímeknek és szótagszámoknak irányítaniuk. Hogy egyáltalán szükség van-e mindenütt a rímekre? Hogy megindul egy jól felépített mondat, van alanya, állítmánya, tárgya, még jópofa jelzői is, a gondolat szépen halad előre egy irányba, és akkor a vezető észre vesz az út szélén egy ócska-kurva rímet (amit már ezren elvittek, megjegyzem). Elrántja a kormányt, hogy elüsse, hátha pontot ér, mint a Carmageddonban, aztán szétfröccsen a szélvédőn, de leszalad a vers, mint jármű az útról, és az árokban köt ki. Idén is alkalmaztam rövidítéseket jegyzetelés során, ez volt az „ER”, vagyis az „EjjRím”, ami után az ember feljajdul, hogy „Ejj, bazmeg!”. És ha már rím és ritmus alkalmazott egy szövegben, akkor ott a harmadik nagyon fontos tényező, a tempó, aminek optimálisnak kell lennie, hogy érvényesüljön a flow, meg közben érthető, követhető is legyen a szöveg. Van egy nagy kockázata a kötött soros megoldásoknak, mégpedig az, hogy könnyen skandálásba, ezáltal monotóniába fulladnak, és elveszítjük vele a figyelmet, főleg ha nem akarunk oda jutni, ahova tart. Nagyon sok idén hallott szövegre jellemző volt a gyorshajtás, eleinte figyeltem, ami jobban megerőltetett, (főleg a sok rosszul hangsúlyozott, motyogós, vagy modoros előadás közben) és a negyedik ejjrím után feladtam a küzdelmet, lemondtam a hatásról.

FEJ VAGY GYOMOR

Szeretnék kitérni a fejből szavalásra, amit Valuska Laci is emlegetett, nekem vesszőparipám, és kapok kritikákat amiatt, hogy Pécsen ezért jutalompont jár. Ezt az egészet sokan hajlamosak félreérteni. Ez nem azt jelenti, hogy a fejből mondott szöveg a fekete lovag, aki mindig győz, hogy pusztán attól jobb lesz minden, hogy valaki eldobja a papírt, meg a mobilt és kívülről mondja a szövegét. Egy nagy lófaszt! Tartalmatlan, kétes értékű, sablonos szöveg nem lesz jó attól, hogy valaki megtanulja, és még a jó szövegnek sem garantál jó előadást, ha valaki memoriternek tekinti és bemagolja. A fejből mondott szöveg egy út és lehetőség, nem pedig a végcél. A végcél a jó előadás. Ha valaki egy szöveget olyan mértékben begyakorol, hogy már el tudja mondani felolvasás nélkül, úgy a szöveghez sokkal közelebbi viszonyba tud kerülni, és a megtanulás folyamata alatt további finomításra is van lehetősége. A legfontosabb azonban, hogy megfelelő átéléssel, és megfelelő hangsúlyozással legyen előadva a szöveg, hogy el tudja érni a kívánt hatást, ez történhet olvasással is adott esetben, van akinek a biztonságérzete miatt szüksége van az írott szövegre. Az én elég határozott véleményem szerint viszont a közönséggel való kapcsolat megteremtése során előny, ha van két szabad kezünk, és a tekintetünket nem kell megosztani a papír és a nézők között, néha pedig az is dobhat a produkción, ha ki tudjuk használni a színpad méreteit, és mozoghatunk azon. Nekem vannak olyan szövegeim, amik a felsorolt lehetőségek kihasználása nélkül sokkal kevésbé hatásosak.

FIRE 

Na, és ha már emlegetve volt itt több helyen az átélés, meg az eredetiség, hitelesség: én nagyon értékelem a személyes témákat, ezeket lehet érdekes, ötletes keretbe foglalni, és ha ebből feltörnek a valódi, saját érzelmek, akkor az a győzelemmel felér, mert megadja a produkció hitelességet. Ilyenkor az ember leveti az összes pózt, a modorosságot, a flegmaságot, elfelejti, hogy éppen egy színpadon áll és magát a pillanatot varázsolja egyedivé. Szerintem EZ a slam poetry végcélja, ilyen pillanatokat okozni másoknak és (nyilván) saját magunknak. Ilyenkor látjuk meg a tüzet az előadóban, azt a fajtát, amit nem lehet odavetíteni, vagy annak álcázni, mint a kamukandallóknál. Ez vezet el az eredetiségig, a saját élményeink, a saját nézőpontunk, a saját gondolataink, a saját megfogalmazásunk, a saját hangunkon. Íme az ember! Van sok jó ötlet, van sok jó rímpár, van sok ügyes előadó, aki egy adott szerepet magabiztosan el tud játszani, amit végigszórakozik a néző, aztán kettővel később már nem is emlékszik rá. Az eredeti, tűzzel teli előadásokat nem felejted el egy jó darabig! Ezek töltenek fel enerigával, ez az energiaátadás itt a lényeg, ezért pofázok mindig arról, hogy a slam a költészetben a rock'n'roll!

ÖSSZEG

Az országos döntő megint egy elég izgalmas verseny lesz, bár Saiid és Pion is nagyon hiányozni fognak onnan és Színész Bobot ezer projektje teljesen leterhelte, úgyhogy kíváncsi vagyok, mennyire szedi össze magát a nagy napra. Hozzátenném, hogy Kristóf tökéletes slambajnok volt, aki országos szinten ténylegesen, hitelesen, tökéletesen képviselte a slam poetry-t az elmúlt év során: számtalan iskolába látogatott el, workshopokat tartott, vidéki jelenlétet is folyamatosan biztosított, Pécsre kábé kéthavonta eljött, meg Miskolcra és Szegedre is. Ideje pihennie, de attól még drukkolok neki majd. A rutinos versenyzők közül ott lesz Kemény Zsófi, Simon Marci, Indiana, Csider István Zoltán, Basch Peti, Bárány Bence, Laboda Robi, Mészáros Peti, Gergály Norbi, TG (a nagyobbik), és örülök Ponza visszatérésének. Vannak szorgalmas és szintén rutinos slammerek, akik még nem jártak a döntőben, de szerintem nagyon megérdemlik, mert a teljesítményük stabil és sokat fejlődtek az évek során, a munkájuk végre beérett. Ilyen Bokor Krisztián és Fazekas Viktor. Lehet, hogy tartoznak az utóbbi kategóriába mások is, de nem hallottam mindenkit, vagy már elfelejtettem. Van sok friss versenyző, akik most megmutathatják magukat, és stabilizálhatják a helyüket a mezőnyben, ahogy ez tavaly is sokaknak sikerült. És persze vannak sokan, akik simán ott lehetnének, de lecsúsztak erről, ilyen fájdalmaim vannak Szegedi Fanni és Purosz Leonidasz miatt például, ők és mások se csüggedjenek, a döntő is csak egy ugyanolyan slam verseny, mint a többi, csak füstösebb és tömöttebb az öltöző, nagyobb a felhajtás, puccosabb a nézőtér, ahova még piát sem lehet bevinni. Pff!

(A fotókat Pereszlényi Erika készítette. Ki más?!)