Hogy ajándék lennél vagy nyeremény, az nehezen eldönthető.

De annyi bizonyos, hogy rólad lemondani hajlandó nem leszek!

Egyértelmű kérdésre adott határozott válasz vagy:

Örök és vitathatatlan igen!

A szemem rád tapasztom, akár egy kaleidoszkópra,

Tekinteted tükre a fényt úgy töri meg, hogy abban látom

A magammá összeálló részecskehalmazt a mosolyból kirajzolódó tájon,

Ahogy a horizont felett lebegni sejtett körvonalak közé,

Visszalopott, vidám színű ceruzákkal satírozol egy barátságos képet.

Mesét életre hívó dallamos hang vagy, fülbe bújó nevetés,

De könny lennél az arcomon, ha sírni elfelejtenék.

Szíved szárnyat ragaszt rám, és biztat, hogy repülhetek,

Én akkor is veled vagyok, ha akárhová elmegyek.

Mi egymásba költöztünk, és e tudat otthont ad nekem,

Mindig tőled indulok, és mindig hozzád érkezem!

 Komment: Tegnap anyák napja volt, és ha én vagyok Apa, akkor logikus, hogy kell lennie egy Anyának is hozzám rendelve, már hogy nyilván nem az én anyám, hanem az én csajom, akivel együtt mi vagyunk "a Szülők". Azt gondoltam, hogy Gabikát ezzel a verssel köszöntöm fel anyák napján. Szerelmes verset nem írtam még, legalábbis amióta jobbára felnőttnek tekintem magam. Gyerekként, kiskamaszként természetesen igen, hogy érzelmeimet ezáltal is egy emelt szintre helyezzem, vagy legalábbis ezt verssel próbáljam meg bebizonyítani. Azok, ha jól emlékszem, hemzsegtek a közhelyektől, mint ahogy ennek lennie kell gyerekkorban. 

Ezt a fenti verset tegnap a Budapest-Pécs intercity-n írtam, és rövidsége ellenére az egész út ráment, ráadásul a menetidő is hosszabb volt, mint a menetrenden. A beteljesült szerelemről kurva nehéz úgy írni, hogy elkerülje az ember a közhelyeket, viszont ne csak olyasmi kerüljön bele, amit kettőnkön kívül nem ért senki. Azt nem állítom, hogy a vers 100%-ig tele van eddig soha és sehol nem hallott sorokkal, de azért igyekeztem úgy megfogalmazni, hogy ne kelljen versenyeznie egy popslágerrel a közhelyességben.