Kisgyerekként nagyítóval hangyákat égettem, akkor látogattál meg először. Meg is sajnáltam a kis hangyát, ne félj! Pedig aztán annyi van belőlük, a spájzba is mindig bejárnak, anyám irtja őket, de jó, tudom, én nem a kaját védtem, hanem kedvtelésből égettem, és ez nagyon helytelen.
Alsóban volt egy cigány osztálytársam. Mindenki csúfolta, hogy büdös. Mondjuk tényleg füstszaga volt. Eleinte barátkoztam vele, időnként volt nála pénz, ahhoz képest egész sok, amennyit én kaptam otthonról, és párszor meghívott kólára, meg kókusztekercsre. Akkor el is bizonytalanodtam, hogy tényleg cigány-e, de a többiek meggyőztek, és egyszer még én is csúfoltam. Nagyon sírt utána, és te este megint eljöttél. Egész éjjel nem tudtam aludni, mert a Kalányosra gondoltam. Másnap bocsánatot kértem volna, de nem jött többet iskolába.
Egyszer a boltból nyalókát loptam. Amint kijöttem, ott vártál a bejárat előtt, ráncoltad a szemöldököd, aztán követtél egészen az első sarokig, ahol kibontottam. Annyira szar íze volt, hogy a felénél kidobtam a kukába. Nem is loptam többet utána.
Gyerekként azt hittem, hogy vasárnapokon megszabadulok tőled, sorban álltam a gyóntatószéknél, hogy ott majd rábízlak azokra a csuhásokra, akik a rácson keresztül szabják ki rám a miatyánkokat. Mindig hamar elhadartam a penitenciát, hogy le ne késsek az ostyaosztásról, de neked nem volt elég sem áldozás, sem miatyánk, sem mise, hétfőn kezdődött minden elölről: jegyzeteltél szorgosan minden füllentés, veszekedés, káromkodás, maszturbálás, vagy kihagyott ima után. Most csodálkozol, hogy nem járok már templomba?
Gimnáziumban puskáztam a fizika témazárón. Felnéztem, láttam, hogy ott állsz a padom mellett és ingatod a fejedet. Nagyon zavartál a dolgozatírásban, ideges lettem, és azt gondoltam, jobb lett volna, ha tanulok, mert akkor biztosan mást bámulnál. De amikor kiosztották a dolgozatokat és kiderült, hogy ötöst kaptam, jól kiröhögtelek, és ezen felbuzdulva puskáztam később is, viszonylag gyakran. Eleinte még kintről néztél, az ablakon át, aztán egy idő után már sehonnan. Az érettségire se jöttél el, pedig ott aztán lett volna min szörnyülködnöd.
Az egyetem alatt néhányszor megcsaltam a barátnőmet különböző bulikban. Azokat bezzeg hanyagoltad, utána meg mindig arra az iszonyra voltam kénytelen ébredni, hogy nem csak kurva másnapos vagyok, de még te is baszogatsz. Amikor pedig valami partyra véletlenül beugrottál, általában olyankor érkeztél meg, amikor már éppen elkezdtem volna jól érezni magam. Ezekből a bulikból hamar hazamentem.
Azért is szeretem az irodalmat, mert abból kiderül, hogy szerencsére nem csak engem tüntetsz ki a figyelmeddel. Ott van például Macbeth, Raszkolnyikov, vagy Ágnes asszony. Ezekhez képest én olcsón megúsztam eddig. Rólam nem is írt senki semmilyen művet. Saját magamon kívül persze.
De tudod mit? Jó, hogy tartjuk a kapcsolatot, mert bár néha idegesítesz, és időnként még hátráltatsz is, de tudom, hogy ezzel engem óvsz, és segítesz a világban eligazodni. Emlékeztetsz arra, hogy ember vagyok, aki esendő, de fejlődőképes. Segítesz a döntéseket meghozni, nem mindig értünk egyet, de általában a vitákat te nyered. Segítesz emelt fővel járni, mások szemébe nézni, gyereket nevelni, családban élni, munkát végezni és néha, ha már minden ötlet csődöt mondott, még szöveget írni is.
Komment: A 2014-es Ördögkatlanra írtam ezt a szöveget, a PTE BTK által szervezett Shakespoetry elnevezésű rendezvényre, ahol Shakespeare drámákra kellett rezonálnunk. Jól bele is ástam magam a W.S. témába, több drámáját elolvastam, végül is a Macbeth tetszett legjobban, azon háromszor átrágtam magam, két fordításban, és megnéztem három különböző élő előadását is. Nehezen állt össze szöveg, több problémát is igyekeztem, különböző irányból megközelíteni, de nem voltam képes ezeket mélyebben átélni. Ezért kerestem meg magamban a központi problémát, a lelkiismeret és életút közötti összefüggéseket.
Az én lelki életem elég élénk, könnyen keresek és találok hibákat magamban, de mivel ezt annyira nem élvezem, ezért inkább próbálom elkerülni őket. Olvastam Aronson könyvét az önigazolásról, és elég ijesztőnek találtam azt, hogy feszültségoldó belső magyarázkodás útján mennyire képes eltorzulni az ember személyisége, tulajdonképpen anélkül, hogy a "helyes" útról való letérést észrevenné. Ahogy apró lépésenként morzsolja el az saját erkölcsének ideáját, miközben azt gondolja magáról, hogy minden ugyanúgy halad tovább, mint addig, ő még ugyanaz az ember. Holott az önigazolás természetesen egy konfliktus az általunk is elfogadott erkölcsi renddel, amit a lelkiismeret síkján vív az ember, hiszen az erkölcsi rend egy ponton megbicsaklik és alulmarad, maga alá gyűri az az előny, amit nyer az ember, ha túllép a régi renden. Valahol természetes dolog is, hogy próbáljuk oldani azt a feszültséget, amit okoz ez a belső konfliktus, csak azt kell észlelni, hogy ez hová vezet, ha rutinná válik.
Ez a szöveg persze nem az önigazolásról szól, az csak annyiban kapcsolódik, hogy a lelkiismeretet roncsolja egész észrevétlenül, és ezért erős és aktív lelkiismeretre, azaz stabil értékrendre és intenzív külső-belső figyelemre van szükség, hogy az ember ne romoljon meg a csábító lehetőségek sűrű erdejében. Természetesen a hibák elkövetése hús-vér emberek esetében elkerülhetetlen, de az a legfontosabb, hogy ezeket észlelnünk és vállalnunk kell ahelyett, hogy kimagyaráznánk.