Komment: Ez a szöveg ismert lehet azok számára, akik a kezdetektől követik a blogot, vagy már jobban körülnéztek itt. A szöveg még 2010 végén született egy közlekedési szituációból, amikor ráordítottam egy másik autósra, utána pedig városi séta közben alakult ki a végleges változat. Már nagyon sokszor elmondtam közönségnek, és általában működik. Aztán néhány hete jutott eszembe, hogy ez jól nézne ki bábfilm formájában. Ezzel az ötlettel felhívtam Jankó Matyit, aki a Bóbita Bábszínházban dolgozik, és tetszett neki az ötlet, úgyhogy gyorsan kitaláltunk egy dátumot a forgatásra. A zenei alap-riff évek óta megvan, kézenfekvő volt, hogy ez kerüljön a szöveg alá. Két hete szépen elugrottam Valcihoz a ZION-ba és felvettük 1-2 óra alatt az egészet. A narrátort és a két szereplőt is én szólaltatom meg, egyedüli probléma a Halál hangjával volt, mert az a korábbi verziókon nem volt érthető, csak mérges, ezért annak több alkalommal neki kellett ugrani.
A bábok eleinte gondot jelentettek, mert úgy gondoltam, hogy az alkalomra kellene elkészíteni őket, de aztán találtam pompásan megfelelőket ezresért itt, ezért inkább a vásárlás mellett döntöttem. A kellékeket: a bőröndöt, csuklyát, kaszát és faszt pedig a felvétel napján csinálta Gabika, a csajom. A forgatást 2012 március 16-án zavartuk le bruttó 3, nettó 2 óra alatt lazán, de hatékonyan. Jankó Matyi és Boglári Tomi, a bábosok annyi akciót vittek az előadásba, hogy ettől sokkal jobb lett, mint azt előre vártam. Éron megint nagyon kitett magáért, és oroszlánrészt vállalt a felvétel és végső kivitelezés terén, mert még aznap hajnalig megvágtuk a videót.
Ez a mű egyébként túl sok komolyságot, illetve gondolati mélységet nem hordoz magában, üzenetét egyszerűen csak úgy foglalnám össze: "Öreg, ne beszélj csúnyán a Halállal, mert levágja a faszodat!"