Nálam aztán a pszichológus bármilyen mélyre áshat,   

Nem találna a múltamban gyerekkori traumákat.

A szüleimmel kijöttem mindig, apámmal se verekedtem,

Anyám sem ivott, most sem iszik, ők boldogan élnek ketten.

Nem állítható rólam, hogy bántalmazott volnék,                                      

Nem molesztált engem soha a nagybátyám vagy a szomszéd.

Az utcán sem azért játszottam, hogy a lakásból kimeneküljek,

Nem volt gondom a tanulással, csak azzal, hogy a seggemen üljek.

Átvágtattam az iskolarendszeren, egész jó tanuló voltam,

A kora reggeli órákról is, csak az egyetemen lógtam.

Mit szépítsük a dolgot, én értelmiségi vagyok,

Bár az írás kétkezi munka, nem különben a rock,

Amivel megjegyzem, becsületesen odabaszok!  

Azért azt sem állítom magamról, hogy a bulitól kicsit is félek,

Engem is jól megpörgettek az eleven éjszakai fények.

Van munkám, nincs priuszom, hitelem sincsen csak a diák,

Gondoskodom a családomról, és nem igénylek terápiát.

Nőket se kúrok halomra, nem vonz engem ez az élmény,

Egy halom nőre az igaz szerelmet én ugyan nem cserélném.

Sokan mondják „az élet szenvedés”, én ezt nem így látom,

Akarva, várva, szeretve érkezett erre a világra a lányom.

Én bízom az emberiségben, ami persze elég gyakran átver,

De inkább pofozó kéz érintsen, mintsem taposó lábfej.

Hála az égnek, sok ember van, akit szívesen meghívok egy sörre,

Nyitott vagyok és barátkozó, gyere, kapcsolódj be a körbe!

Komment: Manapság az embert leginkább a tragédiákra kondicionálják. Százával halljuk a  hétköznapivá vált történeteket, amikor valaki pórul jár, különböző szerencsétlenségek érik, és fellélegzünk, hogy ez éppen nem velünk történt. Azért az élet küzdelmei senkit nem kerülnek el, így engem sem. Panaszkodni mindenkinek van lehetősége, és a magyar ember elég gyakran él ezzel a lehetőséggel, hiszen a panasz védelem az irigyek ellen. Ha szerencsétlennek érezzük magunkat, akkor szükségesnek tartjuk, hogy ezért valakit, vagy valamit felelőssé tegyünk: a gyermekkort, a szüleinket, a másik nemet, a rendszert, a gazdasági helyzetet, az egész társadalmat, vagy a kort, amelyben élünk. Ha pedig valaki éppen nem panaszkodik, arra rögtön úgy tekintünk, hogy az dicsekszik, mert neki könnyű, míg nekünk nehéz. Pedig  az igazság az, hogy mindenki cipel terheket, amelyeknek súlya különbözik, és persze az ember is, aki viseli, éppen ezért nem nyom minden teher mindenkit azonos erővel. Én is ugyanúgy küzdök hétköznapi problémákkal, mint bárki más,  sőt nem mindennapiakkal is, de ettől még nem érzem, hogy szerencsétlenségben bárkivel versenyeznem kellene. Ezzel a verssel nem hiszem, hogy bárkit támadnék, vagy akárkiről, akire nem igazak a leírtak én ítéletet mondanék, de ha mégis van olyan, aki a versen megsértődne, attól ezért én kérek elnézést!