Ide a közösbe beleteszem, hogy mit is jelent nekem a slam!

Elmondom, szerintem miről szól a költészetben a rock’n’roll!

Fénycipelő Fatertól kapott kopott turnébuszban, mindenen túl,

Vágtatni, mikor az ember úgy van, hogy menne-menne szaporán,

Csak más már a rakomány, de itt is van pakolás,

Csak szavakkal, nem hangszerekkel.

Utazik az érzés, a horizont változatlan,

Szóbokor árnyékok arcodon átrohannak,

Ahogy világít befelé a nap, ami kísér,

Amíg suhanunk egy kulacs életvízért.

Sorokat öntök papírra, fejbe,

Enyémbe, tiédbe, bele az idegenbe,

Hogy mit szól a világhoz egy ilyen ember, mint én.

Mert olyan rang illet ezen a szó-monopolyn,

Hogy hanggá változnak a gondolataim,

És nem biztos, hogy igazam van, de őszintén hiszem,

Hogy engem igazol majd a beléd vetett hitem,

mert érted csinálom, ha magadért hallgatod!

Magamért, ha tőled energiát kapok!

De esküszöm, én azt visszaadom,

Tűz mellett, kocsmákban, színpadokon,

És mind azokon a helyeken, hol hozzád vezető utakra lelek!

Szólasszóval elkaplak, élőszókötelet feszítek ki közénk,

Arra a teregetem a lelkem, hogy száradjon,

Mert elázott, mikor a kútba estem,

Ahogy az életvizet kimertem a kulacsba neked.

És ha a hétköznap gondjai téged is bántanak,

Néhány gondolatra még magammal rántalak.

Csak ez a három perc számít, amíg az enyém a terep,

És ha már nekifutottam, kicsit elemelkedek,

Lóbálom az említett kötelet, abba kapaszkodj bele

És repülj te is velem, addig szeljük át a teret!

Itt és most, az idő megtorpan,

A térfogat csökken a táguló tudattól,

Ha túl szorosnak találod, majd letéped magadról

Az értelmiség jelmezét, közben verses jelbeszéd juttatja eszedbe,

Hogy a jelmezedben is egyedül vagy!

Hát igyekezz csatlakozni, valamihez, ami örökül hagy

A következő koroknak.

Már ha azok is a megfelelő körökben mozognak.

Ezért mondom újra, hogy én veled vagyok,

Ha a slam nekünk ekkora teret hagyott,

És te ajándékot adsz nekem azzal, ha hallgatsz,

hagyod, hogy a hangom vágjon nekünk közös halmazt!

Komment: Az egyelőre kicsi, de egyre növekvő magyar Slam Poetry színtéren én annyiban jelentek eltérő irányt, hogy rock'n'roll attitűdöt képviselek. Sokszor elmondtam már, hogy a Slam Poetry nekem a költészetben a rock'n'roll. Ezalatt azt értem, hogy a színpadon megszólaltatott versbe lendületet kell vinni, erőt és energiát sugározni, amiből az előadó és a hallgató egyaránt részesül. A rock'n'roll az én értelmezésem szerint az intenzív energiaátadásról szól.

Úgy érzem, hogy a Slam Poetryben azért sikerült magamat megtalálni, mert közös metszete ez zenélésnek és írásnak, véletlenül mindkettőt szeretem csinálni. Mivel nálam zenekarozás, koncertezés előzte meg a slamet, ezért van annyi színpadi rutinom, hogy a lámpalázam általában leküzdjem. És mivel az írással is bíbelődöm egy ideje, bekerült a flow-tevékenységek közé, ezért a vers megírása is örömet okoz.

Zenében kicsit több akadályt kellet leküzdeni, hogy egy alkotás elkészüljön, és eljusson az emberekhez. Egy dal kialakulása több időt vesz igénybe, több ember közös munkája kell hozzá, ami növeli a kudarc rizikóját is, ráadásul egy dal nem elég a koncertezéshez, hiszen egy egész repertoárra van szükség, hogy egyáltalán kiálljon vele. A zenekar csapatmunka, ennek vannak előnyei ugyanúgy, mint hátrányai. A Slam Poetry egyéni teljesítmény, főleg rajtam múlik, hogy mit és hogyan adok elő, nagyobb a felelősségem, és több bátorság kell, ahhoz hogy saját magamat teljes mértékben felvállaljam a színpadon. Ha viszont ez sikerül, akkor úgy látom, hogy a hallgatósággal sokkal szorosabb a viszony alakul ki, közelebb érzem magamhoz őket, és ez cél is, hiszen a Slam Poetry közösségi műfaj, ahol előadó és közönség között a határnak el kell mosódnia. Na, ezeket próbáltam belesuvasztani ebbe a szövegbe. Boldog vagyok, hogy rátaláltam a slamre, és ígérem, amíg tehetem, maradok!