Kövi oszt észt!

Apa Világító Pavilonja

Apa Világító Pavilonja

Pokoli Faszok Videó (+18)

2012. március 19. - koverandras

 

Komment: Ez a szöveg ismert lehet azok számára, akik a kezdetektől követik a blogot, vagy már jobban körülnéztek itt. A szöveg még 2010 végén született egy közlekedési szituációból, amikor ráordítottam egy másik autósra, utána pedig városi séta közben alakult ki a végleges változat. Már nagyon sokszor elmondtam közönségnek, és általában működik. Aztán néhány hete jutott eszembe, hogy ez jól nézne ki bábfilm formájában. Ezzel az ötlettel felhívtam Jankó Matyit, aki a Bóbita Bábszínházban dolgozik, és tetszett neki az ötlet, úgyhogy gyorsan kitaláltunk egy dátumot a forgatásra. A zenei alap-riff évek óta megvan, kézenfekvő volt, hogy ez kerüljön a szöveg alá. Két hete szépen elugrottam Valcihoz a ZION-ba és felvettük 1-2 óra alatt az egészet. A narrátort és a két szereplőt is én szólaltatom meg, egyedüli probléma a Halál hangjával volt, mert az a korábbi verziókon nem volt érthető, csak mérges, ezért annak több alkalommal neki kellett ugrani.

A bábok eleinte gondot jelentettek, mert úgy gondoltam, hogy az alkalomra kellene elkészíteni őket, de aztán találtam pompásan megfelelőket ezresért itt, ezért inkább a vásárlás mellett döntöttem. A kellékeket: a bőröndöt, csuklyát, kaszát és faszt pedig a felvétel napján csinálta Gabika, a csajom. A forgatást 2012 március 16-án zavartuk le bruttó 3, nettó 2 óra alatt lazán, de hatékonyan. Jankó Matyi és Boglári Tomi, a bábosok annyi akciót vittek az előadásba, hogy ettől sokkal jobb lett, mint azt előre vártam. Éron megint nagyon kitett magáért, és oroszlánrészt vállalt a felvétel és végső kivitelezés terén, mert még aznap hajnalig megvágtuk a videót. 

Ez a mű egyébként túl sok komolyságot, illetve gondolati mélységet nem hordoz magában, üzenetét egyszerűen csak úgy foglalnám össze: "Öreg, ne beszélj csúnyán a Halállal, mert levágja a faszodat!"    

Végre Valahára (Pilvaker)

pilvaker kisebb.jpg

 

Recesszió, presszió és depresszió.

Rendszertől kapott depóinjekció

szedál lázadást,

ad feladatba feledést, elfojtást és feladást.

A tehetetlenségbe beletespedsz,

éveid egymásra nehezednek,

és egyre jobban kifacsar,

hogy túl régóta vagy fiatal.

Felkelsz, de csak félig ébredsz,

működtetnek rutintévedések,

tűréshatárt tapos csordakényszer,

ahogy tömegbe szorulsz, mint fába féreg.

Merev terek, üres fejek,

magas falak, hazug szavak,

bukott jelek után maradt

betonszobor vezéralak,

felesleges gazemberek

alatt cserél helyet nyereg,

te meg azon kapod magad,

hogy elragad az indulat*:

feszíti mellkasod, elönt az öntudat,

mert nincs már szabad térfogat

az elfojtott vérző szív alatt. 

 

Ez a rendszer olyan épület, ami bontásra terveztetett,

de ahol áll, az egy jó telek, itt kellemes a környezet.

Hát nincs mese, újjá kell építeni!

Amikor az embert egyszerre megihleti,

hogy halomban omlik rá saját kora,

úgy bírja csak cérnával, ha közben van humora.

A cérna fontos, abból lesz gyújtózsinór,

amikor körülnézel, és a fejedben lakó hang a betört ablakon kiszól,

hogy: „Mi van itt?!”

Az első gondolatod tíz tonna dinamit.

Azzal már csinálhatsz kulturális tsunamit!**

Csak maradjon utánad olyan, aki takarít!

De ez sem megoldás, csak eltúlzott reakció,

hiszen az üres házat inkább belakni jó,

nem felrobbantani.

Lehet ebből még frankó kéró,

foglalt házban „Honfoglalás”,

főszerepben Franco Nero.

Hordoz némi iróniát,

mint itt ma a kokárda,

mikor a márciusi ifjúság

egy osztrák pia PR-ja.

A Kőszívű Ember Fiait ki látta?

Akkor a Habsburg most haver?

Verset, zenét vagy szabadságharcot ünnepel a Pilvaker? 

Vörös bikákat vajon milyen színnel hergelnek?

Vesszőparipákat zsoldos betyárok nyergelnek,

jelszavakon lovagolva, menetkészen.

Kirobbanó forradalom három perces szeletkéken.

De legalább valaki energiát locsol az elfekvő kultúrára,

ettől az erő benne úgy túlárad,

simán csinál teltházat,

megtelik a terem kíváncsi arcokkal, veletek és velem!

Én a gondolatlabdákat nektek középre ívelem,

vegye le majd fejjel a felugró értelem.

És ha a bíró int nekem, hogy pimasz vagyok,

én a mezemre tűzöm fel a piros lapot.

Most elmegyek, de a közelben maradok, rám ne szégyent,

csak derűt, vigaszt és áldást hozzatok!

 

 

 

* SKRU - Rémuralom dalszövegrészlet. Én írtam ezeket a sorokat, kértem magamtól engedélyt, hogy használhassam, és meg is kaptam. :)

**Verbálpacsi Gábor Tamás Indianának, akinek egy sorára reflektálok ezzel, amely a Slam Poetry Budapest, Föltámadott a Tenger videójában hangzik el.

 

Komment: 2012 Március 14-én Budapesten a VAM Design Centerben rendezték meg a Pilvaker elnevezésű slam poetry és rapversenyt, jó sok 1848-as forradalmi felhanggal. Slam kategóriában meghívásos volt a verseny. Amikor januárban megtudtam, hogy lesz ez az esemény, és elkérték az én számomat is, nagyon beleéltem magam. Vártam a hívásra, de nem jött, ezért a feladatba nyilván nem is csaptam bele. Egyébként 5 forradalmi szerző 10 műve közül lehetett választani, majd átiratait kellett elkészíteni, különböző megkötésekkel, például hogy a versszakok utolsó sorait meg kellett hagyni.

Közben kialakult a végleges mezőny, nem voltam benne, és ettől kissé csalódott lettem, főleg, hogy a verseny közeledtével egyre több helyről ömlött az esemény reklámja. Aztán a Pilvaker előtt három nappal TG barátom keresett telefonon, aki közölte, hogy Aldo betegség miatt kényszerült visszalépésre, és Wolfie közbenjárására én kerültem be, hogy azért mégis pécsi lépjen pécsi helyére. Vasárnap este, gyerekfürdetés alatt olvastuk el Gabikával a verseket, és azért Vörösmartyét választottam, mert az volt a legrövidebb, így csak két sort kellett beépítenem, nagyobb volt tehát a szabadságom.

Az eredeti vers gondolatvilágát szükséges volt tiszteletben tartani, és ezzel együtt mai formába átdolgozni a művet. Én igyekeztem egy olyan hangulatot megragadni, amelyet kiéreztem a versből, amit a költő 48 éves korában, 1848. március 15-16-án írt fellelkesülve a forradalmi eseményektől. Számomra azt fejezte ki ez a vers, hogy egy elnyomott, depressziós állapotban az ember eléri a tűréshatárát, betelik a pohár, és eljön a cselekvés, a változás ideje. A versemet elég rövid idő alatt kellett megírnom, illetve megtanulnom, hiszen elvárás volt a fejből mondott előadás.

Az versem szerintem jól kifejez engem: pakoltam bele gondolatot, indulatot, humort, főleg iróniát. Fantasztikus érzés volt ennyi embernek mondani, nagyon spannolt a tömeg és annak reakciói. Végül aztán befutottam harmadik helyre, ami egyébként kicsit meglepett. A győztes Horváth Kristóf (Színész Bob) lett, aki nálam is favorit volt, nagyon bírom a csávót. A második Indiana, aki szintén kedvemre való forma, csípem a humorát, mindenütt ott van és éles is, ebben rokonok vagyunk. Én a dobogóra vártam Simon Marcit is, aki a közönségre erős hatást gyakorolt. Négyünk verse másnap, március 15-én elhangzott az MR2 Petőfi Rádió Kultúrfitnesz műsorában is, illetve videó felvételek is készültek, amint bármi dokumentációra ráteszem a kezem, máris hozom ide. Ez első itt található.

pilvaker dobogó nagyobb.jpg

Felemelő érzés volt jelen lenni és szerepelni ezen a rendezvényen, ennyire erős mezőnyben, kurvajó csapatban, profi körülmények között. És bár valóban komikus, hogy egy osztrák cég szervezi a március 15-t, legalább felkarolja a slam poetry-t is. Ez a cég a népszerűségét többek között pont ennek köszönheti, hogy sportot, zenét és kultúrát támogat. Ezért pacsi a szervezőknek.

 

 

Állati Buli

Állati nagy buli van a vakondnál, vendégeinek mogyorót tör. Laci, a giliszta fejében az az egy jár, ami ő rá vár, hogy: "Mit keres itt ez a böszme nagy alma? Hadd harapok bele, Kispajtás!" Jóváhagyja a házigazda, mert ő egy igazi barát.

 

Arról szól ez a kis történet, hogy a túrásnál tömörülnek és ennek örülnek az állatok, ezt magad is láthatod. Arról szól ez a kis történet, hogy a túrásnál tömörülnek az állatok.

 

Bögre fülét jól megmarkolva ücsörög a réten Peti, az egér, nagy sztoriban van az ágon Vili, a Veréb, aki ott tart épp, hogy...

 

Sanyika, a hernyó kúszik a földön, az ő terepe az underground. Popularitása a csúcsára érkezett, ha a bogarakat kérdezed.

 

Arról szól ez a kis történet, hogy a túrásnál tömörülnek és ennek örülnek az állatok, ezt magad is láthatod. Arról szól ez a kis történet, hogy a túrásnál tömörülnek az állatok.

  

Éneklő halak úsznak a tóban: nagy, közepes, kicsi egyfele néz. Sok a buborék, három szólamra elég, mind arról szól, hogy...

 

Egy kis légy, akinek neve Jónás, elfeledi, hogy a víz fele száll. "Mit keres itt ez az óriásbéka? Hé! A torka sötét és mély!"

 

 

Arról szól ez a kis történet, hogy a tóparton tömörülnek és ennek örülnek az állatok, ezt magad is láthatod. Arról szól ez a kis történet, hogy a túrásnál tömörülnek az állatok, ezt magad is láthatod!

 

 

 

 

 

 

 

Komment: Ez megint egy gyerekdal, amit az erkélyünkre festett felbecsülhetetlen értékű freskó ihletett. A festmény Szakonyi Balázs barátom, és egykori zenésztársam munkája, ezt adta nekünk nászajándékba. A Csajom ötlete volt a festmény témája, mert már akkor is elképzeltük, hogy milyen jó lesz egy ilyen vidám dekoráció, ha egyszer gyerekünk születik. Ha minden jól megy, rövidesen elkészül a dal felvétele is, amint meglesz, kiteszem.

Játéktér

Nézem a szemedet, hátha lehunyod, és a kobakon belopakodó

Álmokat idecsalogat Neked ez a dal, ha már a mese se segít.

Nem terem akadály, ahol a haladás nem más, mint tovarepülés

A képzeleteden át oda ahová csak az érkezik, akit odahívsz.

Játéktér, a tenyeredbe belefér, felemás ez a világ, míg Te ott vagy, addig mi ideát.

De nem lesz semmi baj, mert vigyázunk Rád!

Égszínű az a tó és a közepén, ott a szigeten mesefigurák

Várnak, de nem olyanok ám, mint a rajzfilm, hanem Andersen vagy Grimm.

Mindenki mosolyog, senki nem irigy, nem lesz neked itt haragosod így.

Játszani Neked akar a zenekar, akitől teljesen betelik a ...

Játéktér, a tenyeredbe belefér, felemás ez a világ, míg Te ott vagy, addig mi ideát.

De nem lesz semmi baj, mert vigyázunk Rád!

Komment: Hosszú idő után egy újabb gyerekdal, egész pontosan egy altatódal, amit a kislányomnak írtam 2011 első felében. A gyermekvállalás és szülővé válás útjának első néhány lépése során világossá vált számunkra is, hogy első hónapjaiban a baba egyik legértékesebb ajándéka szülei felé, ha mélyen, békésen és hosszabb időintervallumokban alszik, ezzel biztosítva egyben anya és apa normális működéséhez szükséges pihenését. A születés utáni első évben bizony a gyerek a főnök, ezt be kell ismerni, hiszen úgy szervezi az ember idejét, ahogy kedve tartja, viszont cserébe annyi örömöt is jelent nap, mint nap tapasztalni, ahogy fejlődik, mintha a főnök naponta fizetésemelést adna. Amikor pedig az ember ringatással és énekléssel képes elaltatni babáját, az igazi sikerélményhez juttatja. 

San Kruban végnapjai

 

San Kruban városa az Alkor hegy lábánál feküdt. A város alapítói sík vidékről érkeztek, korábbi lakhelyüket azért kényszerültek elhagyni, mert a hosszantartó szárazság után a talaj terméketlenné vált arrafelé, így művelésre már nem volt igazán alkalmas. Így hát fogták magukat, útra keltek, hogy új haza után nézzenek. Amikor a Vas hegységben jártak, látták hogy azon a vidéken a terep változatosabb, és a talaj is termékenynek tűnt, ezért amikor elérték az Alkor hegy lábát, tanakodni kezdtek, hogy vajon ez megfelelő hely lenne-e újabb városállam alapításához. Egyetlen fenntartása volt egyeseknek a területtel, mégpedig, hogy az északi lejtőre esett, így kevesebb napfény érte, mint a déli hegyoldalt, ezért valamivel hűvösebb volt, viszont minden irányba akadt bőven tér a terjeszkedéshez. Körös-körül fenyvesek szegélyezték a nagy területet, így kéznél volt elégséges faanyag a fűtéshez, iparhoz, és persze az építkezéshez. Nem messze egy nagyobbacska tavat is találtak, így a vízellátás sem jelenthetett gondot, nem beszélve a halászat lehetőségeiről. Az egyik vezér Kornik, meggyőzte a többieket, hogy ezen a helyen alapítsák meg új városukat. Jó darabig nem tudták eldönteni, milyen névre kereszteljék a települést, sok volt a vita ebben a kérdésben. Hiába erőlködtek, nem tudtak dűlőre jutni, pedig a város határait már kijelölték, és néhány házat el is kezdtek építeni, de az alapítók közben csak azon civakodtak, hogy kinek az ötlete, miért nem tetszik a többieknek. Már majdhogynem pályázatot írtak ki a név ötletére, amikor – a kérdés horderejéhez képest viszonylag későn – végre valahára megszületett a döntés, így a várost elnevezték San Krubannak. Örvendeztek az alapítók, hogy végre sikerült nevet találniuk, és gőzerővel hozzákezdtek a város felépítéséhez. Közben rengeteget álmodoztak arról, hogy San Kruban milyen dicsőséges, gazdag város lesz, és lakói mennyire szabad, boldog és gondtalan életet élnek majd. Azért volt jó ez a fantáziálás, mert azt hitték minden, amire csak vágynak megvalósul ezen a helyen, mindehhez azonban szükség volt ötletekre, hitre, kitartásra, és szerencsére is. Egy várost felépíteni bár becsülendő dolog, de a felépítmény fenntartása jelenti az igazi feladatot.

 

 

A város vezetését az alapítókból álló öttagú tanács látta el, ők hozták a törvényeket, közös épületeket emeltek, oktatást szerveztek, megoldották a város védelmét, vízellátását, nyersanyagok beszerzését, a gazdaság irányítását és szinte minden olyan feladatot, amely a közösséget érintette. A tanács tagjai: Kornik, Pelem, Pilim, Dinga és Tuka, egy ideig viszonylagos egyetértésben kormányoztak. A városatyák közül Pelem volt a művészetekben leginkább jártas, ő maga festegetett, a város műkincsei neki köszönhették létezésüket, de sokat foglalkozott a vallássokkal is. A pénznek azonban még a gondolatától is irtózott, így nem is nagyon volt neki belőle. Pilim az építéseket vezette, sok – egymáshoz olykor hasonlatos – házat tervezett, viszont az utcákat ügyesen elrendezte, és öröm volt végigsétálni rajtuk. Gyakran előfordult, hogy kapkodott és a dolgokkal nem azok helyes sorrendjében foglalkozott, hanem előbb a részletekkel, utána az alapokkal, így néhány épülete nem készült el, vagy összedőlt, de szerencsére senki sem sérült meg ilyenkor. Dinga, aki Tukával együtt egy kisebb belviszály után került a tanácsba, még csak a helyét kereste, és kullogott a többiek után, ezért nem ritkán csípős megjegyzések céltáblájává vált. Küldöncnek azonban kiváló volt, és a gazdasághoz is konyított, ezért ezek gyakorlásával igyekezett elfogadtatni magát, mint egyenrangú férfi. Tuka pedig, bár nem tűnt valami szószátyár alaknak, mégis jó társalgónak bizonyult, az italt szerfelett kedvelte, kitűnő szakács és a világ dolgaiban is tájékozott ember volt. A tanács szóvivője és a város történetírója Kornik lett, aki bár néha túlzásba vitte a parancsok osztogatását, mégis felvilágosult férfi volt, és sokat törődött a szegényekkel. Lobbanékony természete, és lehengerlő stílusa miatt, a többiek sokszor nem is merték elmondani neki a véleményüket bizonyos dolgokban, például, hogy az északi fekvés és a hűvös levegő miatt időnként fáznak. Mindent összevetve, ezek a férfiak jó gazdái akartak lenni a városnak. Sokat foglalkoztak azzal, hogy a városlakók oktatását jól megszervezzék, és szorgalmazták, hogy mindenki lehetőleg elégséges ismeretet szerezve gondolkodhasson embertársairól és a világ dolgairól. Egy nagy könyvtárat emeltek, ahol elkezdték feldolgozni a város történetét vaskos évkönyvek formájában, és ide, valamint minden kultúrával foglalkozó intézménybe ingyen léphettek be az emberek. A város elosztórendszerét is úgy tervezték meg, hogy az a lehető legigazságosabban működjön, és a tehetősebb lakók megosszák felesleges javaikat a szegényebbekkel.

 

 

San Krubanba idővel egyre többen költöztek, a város növekedni kezdett, és lakói tele voltak reménnyel a jövőt illetően. Sok látogató is érkezett, hát felmerült, hogy vámot kellene szedni az átutazóktól, a tanács így megbízta Ányos grófot – akinek a közhiedelemmel ellentétben nem volt valódi grófi címe – a kapuk őrzésének és a vámszedésnek megszervezésével. Ez az Ányos gróf első pillantásra nem volt túl jóleső látvány, pedig elég becsületes embernek ismerték meg, annak dacára, hogy pénzzel foglalkozott. Volt neki egy kellemetlen modora, amelyet akkor öltött magára, ha méltatlankodtak a városba érkező idegenek, és persze akadt egy kellemes, amelyet olyankor vett elő, ha asszonyszíveket akart rabul ejteni. Bár nem volt feltétlenül örömteli ránézni Ányos grófra, mégis gyakorta sikerrel járt a nőknél. San Krubanban is, mint minden valamire való városban volt kocsma, amelyet Frakton úr működtetett. Az ő kocsmájában mindig volt élet, ott még a tanács tagjai is gyakorta megfordultak, pedig Frakton úr nem volt sem udvarias, sem józan gondolkodású. Igen szerette a pénzt, amellett elég mértéktelenül habzsolta az életet, de időnként mégis elfogta a nagyvonalúság, és városszépítésre is hajlandó volt költeni, ha elég hasznot hoztak neki a mulatságok. Mert mulatságokat egyre gyakrabban tartottak San Krubanban. Az ilyen ünnepségeken persze általában részt vettek idegenek is, akik közül egyesek a klímára panaszkodtak. Mindettől függetlenül azonban a város népesebb lett, aki pedig nem kedvelte az itteni időjárást, az nyugodtan tovább vonulhatott, hiszen San Krubant olyan embereknek építették, akik szívesen élnek itt, kényszerből senkinek nem kellett maradnia, hiszen még börtön sem volt.

Egy idő után több vándor is jelezte, hogy az Alkor hegy tetején egy nagy barlangot látott, amelynek bejáratánál óriási csonthalom éktelenkedik, és velőt rázó halálhörgés hangjait is hallani vélték onnét némelyek. Mendemondák kaptak szárnyra mindenféle szörnyetegről, amely könnyen veszélyt jelenthet az egész városra, így tenni kellett ellene valamit. A város védelme korábban több esetben is elég erősnek bizonyult, hiszen a környéken garázdálkodó martalócok támadásait mindig megállították a városfalak. Néha előjöttek az erdőből ott lakó tébolyodott emberek is, akik kis kavicsokkal próbáltak a falakon lyukat ütni, így érthetően kudarcra voltak ítélve, ezeket a városlakók nem is vették komolyan. Most azonban a szörnyetegről szóló híresztelések aggodalommal töltötték el a tanács tagjait is. Kornik mint mindig, így ez alkalommal is bizakodó volt, nem adott hitelt bármilyen mendemondáknak, a többiek mégis tartottak attól, hogy tényleg komoly a veszély. A legmegfelelőbb megoldásnak az tűnt, ha a végére járnak ennek a kérdésnek, így a tanács tagjai összehívták a városlakókat, mindenkit megnyugtattak, hogy aggodalomra semmi ok, ez a város még száz év múlva is állni fog, mert ők felkerekednek, megmásszák az Alkor hegyet, és ha tényleg létezik ez az állítólagos fenevad, akkor legyőzik, mint ahogyan a korábbi fenyegetéseket is rendre elhárították. A városatyák így felöltötték fényes páncéljaikat és fegyvereiket, azután nekivágtak az útnak.

Az Alkor hegy északi oldala, amelyen a város is állt, egyre meredekebb lett, ahogy magasabbra jutottak, ezért megerőltető volt az út, mint általában minden hegymászás. Mivel állatok, vagy egyéb járművek segítségére ilyen keskeny és meredek utakon nem számíthat az ember, ezért a város vezetőinek teljes fegyverzetben gyalogszerrel kellett megmászniuk az Alkort. Kornik haladt legelöl, fáradságot nem kímélve, mert hitt a győzelemben, és a város boldog napjainak folytatódásában. Úgy gondolta, hogy harcba nem mehet máshogy az ember, mint bizakodva, méltósággal, emelt fővel, annak a tudatnak mellőzésével, hogy esetleg odaveszhet. Ahogy így poroszkáltak felfelé, a csapat tagjai közben egyre jobban leszakadtak egymástól, mert a tempót nem bírta mindenki egyformán. Arra azonban, hogy ki miért nem tud, vagy akar elég gyorsan haladni, minden városatyának megvolt a magyarázata: ki a fegyverek súlyát okolta, ki a lábbelije talpának vastagságát, vagy éppen a múlt éjszakájának álmatlanságát, sőt volt olyan is, aki amiatt nem akart lépést tartani, hátha Kornik nem a helyes irányba viszi a csapatot. Pelemet időközben annyira elkedvetlenítette a hosszas gyaloglás, hogy minduntalan az jutott eszébe, mennyire zavarja ez a klíma az északi oldalon, ezért egyre kevésbé akart már összeakaszkodni azzal a szörnyeteggel. Nagy keserűségében azt is mérlegre tette, hogy elhagyja a várost.  Ahogy az út egyre meredekebb lett, Pelem egyre lassabban haladt és a panaszai is úgy megszaporodtak, hogy ez akaratlanul is kihatott a többiek harci kedvére, őt ugyanis tisztelte a többi tanácstag, hiszen ő volt a rangidős városatya. Pilim, Tuka és Dinga fiatalabbak voltak, és látva, ahogy társuk elszántsága a hátralévő távolsággal együtt fogyatkozik, bizony alaposan megzavarodtak a célokat illetően. Meg akartak pihenni, de Kornik nem hagyta ezt, és azt követelte mindenkitől, nyomjanak el magukban minden kételyt és csüggedést. Kornik általában azt a hozzáállást várta el az emberektől, amit saját magától, önmagához pedig sokszor túl szigorú volt, ezért másokkal sem volt kíméletes.

Ahogy végre elérték a hegy tetejét, alkalmuk adódott kis időre megállni egy olyan helyen, ahonnan kilátás nyílt a városra és az egész vidékre. San Kruban a távolban egész kis városnak látszott, Pelem szóvá is tette, hogy nem elég, milyen hűvös van, még ennyire apró is ez település, amelynek kedvéért, mindeddig ennyit fáradoztak, és még az életüket is kockára akarják tenni. A távolban viharfelhők gyülekeztek, a szél is megélénkült, és időnként meglebegtette a levegőben az esővíz szagát. Pelem már sajnálta volna a városért hozott újabb áldozatokat, Pilim, Tuka és Dinga pedig elég elcsigázottnak tűntek. Arcukról az elszántságot hunyorítva sem lehetett már leolvasni. Kornik igyekezett bíztatni őket, hogy vegyenek erőt magukon, hiszen ha már az odavezető úton így elfáradnak, soha nem győzhetik le a szörnyeteget, ha az egyáltalán létezik, pedig szeretett városuk lakói ezt várják tőlük. Úgy tűnt, mintha a tanács többi tagjai arról akarnák meggyőzni magukat, hogy a városban valójában nem is laknak emberek, így a véleményük sem számít. Azt bizonygatták, hogy a városban álló házak jó része üres, a mulatságokon pedig csupán a látogatók szoktak részt venni, akik hamar elhagyják San Krubant, hiszen északi fekvése olyan hátrányokkal jár, hogy emiatt fejlődése kizárt. Kornik hiába hívta fel a figyelmüket arra, hogy San Kruban története csupán néhány éve kezdődött, lakók igenis vannak, elégedettek, reményteli jövőnek néznek elébe, és számos bíztató jel utal arra, hogy a város egyre csak gyarapodhat, és dicsfénnyel ragyoghat, a többiek jobban el voltak foglalva azzal, hogy valahogy elkerülhessék a közelgő harcot, főleg viharban. Elégedetlenségüket Kornikral szemben is kifejezték, amiért olyan feszes tempót diktált a felfelé vezető úton, és persze azért is, mert annak idején az ő hatására építették oda San Krubant ahol a város állt. Arra a kérdésre, hogy annak idején miért nem gondolták meg jobban a dolgot, miért nem kerestek más helyet, ha a klíma ennyire zavarja őket, csak azt tudták válaszolni, hogy bíztak abban, hogy az időjárás radikálisan megváltozik, és idővel melegebb lesz majd. Ezt persze nem lehetett reális lehetőségnek tekinteni, hiszen alapvetően nem az időjárással volt probléma, csupán a város az északi hegyoldalon feküdt. A föld pedig – akár tudták akkoriban, akár nem – csak egyfelé tud forogni, és a nap sem mozdul el hozzá képest, hiszen a föld forog a nap körül, hiába látszik ennek az ellenkezője. Egy szó, mint száz, a tanács tagjai elveszítették azt a hitüket, amelyet korábban San Kruban nagyságába és lehetőségeibe vetettek, ezért már nem volt kedvük harcolni érte.

 

Kornik hosszas unszolására, még hajlandóak voltak felvenni a fegyvereiket, és elindulni, hogy megkeressék a sokat emlegetett barlangot, és megszemléljék az állítólagos szörnyeteget, de a győzelemre ilyen körülmények között sajnos nem kínálkozott túl sok esély. Ahogy a barlanghoz értek, bár kívül semmilyen szörnnyel nem találkoztak, mégis elborzadva vették tudomásul, hogy barlang bejárata előtti csonthalom megfelel az utazók leírásainak. Hogy azok a csontok állattól, vagy embertől származtak, azt abból a távolságból, ahol a város vezetői álltak, nem lehetett megmondani, mint ahogyan azt sem, hogy a szörny hogy néz ki, és mennyire veszélyes, de a csontok mennyiségéből arra következtettek, hogy nagyobb sereggel sem lenne igazán esélyük a fenevad ellen. Már egy ideje sűrű, sötét fellegek gyülekeztek az égen, ezért a csontkupacokkal övezett barlang még egy fokkal félelmetesebbnek tűnt. Egyszerre csak nagyon feltámadt a szél, az ég eldördült, és villámok csaptak le a közelben. A vihar megérkezett. Amikor az eső nagy cseppekben zuhogni kezdett, Pelemnek végleg elege lett, sarkon fordult és az erdő felé vette útját. Pilim, Tuka és Dinga ettől megzavarodtak, és mivel már előzőleg sikerült meggyőzni magukat arról, hogy a szörnnyel nem érdemes felvenni a harcot, főleg nem San Kruban kedvéért és esőben, ők is hátat fordítottak a barlangnak és Korniknak, majd követték társukat. Pelem, még mielőtt elnyelte volna az erdő, odakiáltott Korniknak, hogy sok szerencsét kívánjon, és biztosította örök barátságáról, ezután végleg eltűnt a fák közt. Kornik magára maradt. Ott állt egyes egyedül a barlangtól nem messze, páncélján hangos kopogással értek földet a jókora esőcseppek, a vihar pedig ott tombolt körülötte. Bár abban továbbra sem volt biztos, hogy a szörnyeteg valóban létezik-e, és hogy a csontokat ki és milyen okból hordta oda, de ha mégis azt feltételezte, hogy tényleg ott lakozik az említett fenevad, úgy érezte, egyedül nem tudja felvenni vele a harcot. Egy darabig ácsorgott a zuhogó esőben, és azon gondolkozott, hogy mi is volna ebben az esetben a helyes cselekedet. Tett néhány lépést a bejárat irányába, de ahogy közelebb ért, ő is hallani vélte a velőrázó hörgést a barlangból. Hogy az a szél süvítése és a mennydörgés visszhangja volt, vagy valóban egy szörnyeteg morgása, azt nem tudta eldönteni abban a lelkiállapotban, ezért végül úgy határozott, nem száll szembe semmilyen vélt, vagy valós monstrummal, inkább visszasomfordál San Krubanba, közli az emberekkel, hogy a tanács kudarcot vallott, és elindul tovább a vidéken azokkal, akik hajlandóak követni, hogy egy új várost alapítson.

 

Már beesteledett és a vihar is elvonult, mire Kornik az alvó San Krubanhoz ért. Addigra elég sokszor végigjátszotta a történteket a fejében, és azt is elképzelte, milyen csalódottan fogadják majd a városlakók, amikor a tudtukra hozza, hogy a tanács tulajdonképpen cserbenhagyta őket. A rossz hír hozójának érthetően nem örülnek az emberek, és az sem fogja őket vigasztalni, hogy ő legalább meg akarta próbálni. Valójában azonban Kornik sem lépett be a szörnyeteg barlangjába, így arról sem tudott beszámolni, hogy a veszély tényleg akkora-e, mint azt gondolták, ezért attól tartott, hogy gyávának bélyegzik. Persze kitalálhatott volna valami hazugságot arról, hogy szembeszálltak a tízembernyi nagyságú szörnyű fenevaddal, amelynek három feje, hat szája, és ezer foga volt, a többiek odavesztek és csak egy hajszálon múlott, hogy el tudott menekülni, hogy figyelmeztesse a város lakóit, de Kornik nem akarta becsapni a városlakókat. Mivel éjszaka volt, hát belopózott a könyvtárba, tollat ragadott, és még az éj leple alatt megírta ezt a történetet. A város főterén elhelyezett egy hirdetményt, amelyben elköszönt és felhívta a figyelmet a helyzet írásbeli magyarázatra. Ezután fogta magát, és még hajnalban elhagyta a várost.

A városlakók másnap reggel látták a hirdetményből, hogy valaki az éjszaka San Krubanban járt, ezért siettek a könyvtárba, hogy mielőbb megismerjék a történet részleteit. Csalódottan olvasták, hogy a tanács tagjai anélkül hagyták el a várost, hogy elbúcsúztak volna annak lakóitól, és mindenki már előre gyászolni kezdte San Krubant, hiszen kétségtelen volt, hogy a város a vezetői nélkül nem tud tovább működni. A lakók idővel szétszéledtek, de az építményeket, utcákat és tereket, szobrokat és festményeket, falakat és minden egyebet meghagytak. San Kruban így elnéptelenedett, és már csak elképzelni lehet, milyen volt ott az élet. Szerencsére azonban könyvtár ma is ott áll, a könyvek is a helyükön maradtak, így San Krubannak, a dicsőségesnek hitt városnak történetét ma is megismerheti és okulhat belőle mindenki, aki még kíváncsi rá.

 

 

 

 


Komment: Ez a történet egy allegória. 2008-2010 között működött a SKRU zenekar, amelynek én voltam az énekese. Nagy reményekkel, lelkesedéssel, energiával és áldozatkészséggel vágtam bele, és sokkal hamarabb vége lett, mint azt gondoltam volna, amikor 2010 áprilisában a zenekar különösebb érzékelhető előzmények nélkül feloszlott. Ez akkoriban engem eléggé megviselt, a történet is első sorban ennek a feldolgozása céljából született. A zenekari tagokból elfogyott a motiváció és remény arra, hogy ebből a formációból (első sorban az én hangi adottságaim miatt) valami sikeres zenekar nőhet ki. Én akkor is azon az állásponton voltam, hogy korai ezt eldönteni tíz koncert és egy néhány hónapos, egyébként sem populáris (metal) stílusban alkotott lemez után, de egyedül maradtam, és egyedül nem tudtam folytatni. Azóta ezen a traumán már túlléptem, egyébként is volt még egy zenekarom (Clash City Rebels), tehát a zenélés nem maradt abba, és azzal, hogy a slam poetry megjelent az életemben, és ilyen előadói irányba is elkezdtem az alkotást, teljesen kitöltötte azt az űrt, amit a SKRU zenekar  feloszlása hagyott. Ráadásul ebben sokkal magabiztosabb is vagyok, mint énekesként, ezért a jelen helyzettel és az ide vezető úttal elégedett vagyok, nem sajnálom, hogy így alakultak a dolgaim. A történetet elolvasták egykori zenekari társaim, és egyikük sem kifogásolt rajta semmit. Nekik egyébként jelenlegi életükhöz, projektjeikhez sok sikert és még több kitartást kívánok!  

Vizsgadrukk

Megszólalt az a kibaszott vekker! Ettől a reggeltől rettegek egy hete! Most eljött, én meg okosabb semmivel se lettem, és még pihentebb sem. Éjjel vergődtem addig, amíg dolgozott bennem az adrenalin, az mélyen aludni nemigen hagy, ahogy kopácsol a szív és kattog az agy, az ágy meg forog velem együtt, álmom ne is elemezzük!

WC, zuhany, tévé, kávé, van időm úgy hétig kábé. Reggelizni nem ártana, kell a tápanyag, a könyvet újra átlapozom, hátha rám ragad valami még abból talán, ami hátra van, sajnos ilyen tételből is akad számtalan. Visszaút már nincsen innen, és még tiszta ingem sincsen. Na, ez talán jó lesz, csak van egy borfolt rajta, meg mínusz egy gomb, de a nyakkendő majd azt is eltakarja. „Hol lehet az index? Hova a faszba raktam? Ja, itt van a zsebemben, hú, most leizzadtam!” Indulás, gyerünk, irány az egyetem, de jó lenne már túl lenni ezeken!             

„Hellósztok, szevasztok! Mi van, mi a pálya? Elkezdődött? Ki vizsgáztat? Prof is benn lesz máma? Már meg is jött? Hú, baszd meg! Be vagyok ijedve! Hangulata milyen? Elsőnek ki megy be? Én a vége fele, úgysem tudok semmit! UV ebből mikor van? Tanultál rá? Mennyit? Mi van? Komoly? Másfél hónapot? Akkor én inkább meg sem szólalok. Na, mehet be valaki, menjél csak, aztán egy kalappal! Engem a tananyag egyelőre marasztal!”   

Ajtónál mi történt? Kijött egy hervatag tag! „De gyors voltál! Leblokkoltál? Tételt visszaadtad? Melyik volt az? És ahhoz vajon mit kell tudni? Te se vágod? Én se vágom! Meg fogok bukni!”

Kijött megint valaki. „Megvan? Hányas? Megvan, az a lényeg! Melyik tételt húztad, inkább azt meséljed? Picsába, azt tudtam pont, kurva élet! Különben sorba vannak rakva? Melyik feléről húztál? Kifértél egy lapra? És mi volt, hagyta végigmondani? Jól ment? Hallod?! Kérdez órait? Vagy a tankönyv elég? És mennyire tudtad? Nem volt veled szemét? Indexedbe benézett? Enyémbe ne nézzen! Többi vizsgád megvan? Nekem nem egészen."  

„Nem megy be senki? Jól van, bemegyek! Szorítsatok nekem addig, oké, gyerekek!? Tiszteletem, jó napot kívánok! Húzok: hatos, lófaszt, kilences, bocsánat! Lapot kaphatok? Feladat világos!” Tételcímet felírom, kicsit kivárok, hátha a felelőtől valami kiszivárog. Csak jusson eszembe! A papírra bámulok, fejemben kavarnak fogalmak, dátumok, bevillan pár dolog, az agyam már forog, a tollam megindul, körmölök, vázolok.

Rajtam van a sor, kiülök előre, vizsgáztató hátradőlt, kezdhetem felőle. Mondom a tételt, kérdez is belőle, ha nem tudom a választ, kitérek előle. "Ezt tudtam Tanár úr, csak nem ugrik be éppen, pedig ott van a tankönyvben, jobb oldalt középen! A kérdésére a válasz itt a nyelvem hegyén. Amúgy, amit tudtam eddig, az kettesre elég? Hú! Az Isten áldja meg, nagyon szépen köszönöm! Ha minden vizsgán átmegyek, majd kijavítom, esküszöm! A viszontlátásra, további szép napot!"         

"Gyerekek átmentem! Olyan boldog vagyok! Igyunk egy sört gyorsan, kívánom már nagyon, ezt a tárgyat felejtsük el, javítson a faszom!"

 

05-Az-egyetem-emblemaja.jpg

Komment: Nemrég ért véget a téli vizsgaidőszak. A családomban vannak olyanok, akiket ez érintett, ezért én magam is visszaemlékeztem azokra az időkre, amikor még a vizsganapok jelentették az igazi csatákat, a csúcsfeszültséget, és azt gondoltuk, hogy az életben nem is képzelhető el nagyobb harc, idegeskedés és tét, mint egy komolyabb egyetemi vizsga. Most meg, hogy már élesben megy a játék, visszasírjuk azt az időszakot.

Az én időmben (2000-2005), ami még a Bologna folyamat, kreditrendszer és ETR előtt volt, olyan értelemben igazi tétje volt a vizsgáknak, hogy aki bármilyen tárgyat harmadik alkalomra sem tudott teljesíteni, annak bizony félévet kellett ismételnie. A következő félévben mehetett valahova melózni, külföldre bébiszitterkedni, nyelvvizsgázni, jogsit vagy bármi egyebet csinálni, amivel lefoglalja magát, mert csak a következő tanév azonos félévébe iratkozhatott be újra, természetesen egy alsóbb évfolyamba, presztízsveszteséggel, mert örökre bekerült az indexébe a „FISM” bejegyzés. Nem volt keresztfélév, vizsgakurzus, kilenc lehetőség stb. Sőt abban az időben nem mi osztottuk be a vizsgáinkat sem, hanem az évfolyamfelelős, mi meg névsor szerint mentünk A-tól Zs-ig. Én általában a hét közepén szerdai és csütörtöki napokon. Ennek köszönhetően ugyanazokkal az évfolyamtársaimmal vizsgáztam szinte minden alkalommal, így elég sok a közös emlékünk is. Ez természetesen a szóbeli vizsgákra vonatkozott, az írásbeli a legtöbbször egyszerre volt mindenkinek.

Gondoltam versben is felidézem ezt a hangulatot és azt a temérdek hülye kérdést, ami az embert a vizsgázás során nagy idegességében foglalkoztatja!

Látásmód

Fertőző hitek ítélete sírba vitte az elveket, szavakat szájakba adhat, fülekből elvehet. Önállót gondolni képtelen a bizonyságot keresve, azt egy jelben lelte meg, és elhantolt tanokat előásva támasztják fel a holtakat, ahogy beléjük erényt oltanak érdekek. Fényre zsugorodó felfogások pupillákba rakják le petéiket, tűzfészek szívekből a harag kikel, aki nem vágyik az eretnek szerepre, annak egyénileg vélekedni nem éri meg, hisz azt az átlag nem érti, és kevés, kinek a belátását eléri ez. Két végén égő gyertyával megvilágítás fénye csöppen a gondokat borító szőnyegre, amely a lényeget takarja, de a vászonra fölfestett tények árnyékharcáról a hír csak közvetve kerül elénk. És ahogy a viasz nehéz könnycseppként csíkban földet ér, úgy lesz síkban felszabdalt föld e tér.    

 

Komment: Ennek a versnek a kommentárja előbb készült el, mint maga a vers, ugyanis egy publicisztikában már megfogalmaztam. Erről ennyit.

Ne nézzé'! Tévézzé'!

Tévégyerekkor az Orionon, vagy egy otthoni fakeretes Videoton katódsugárcsövéből a képernyőre lőtték, amit egy nemzedék nézett, kikkel Te is együtt nőttél. Magyar egy, magyar kettő, nem volt magyar három, a kábeltévé eleinte nem volt más, csak álom. Minden hétfőn jelentkeztek elvonási tünetek, ahogy a készüléken hangyafoci jelzett adásszünetet. A televízió megfertőzött, mint a lépfene, a képernyőre rátapadt a magyar nép szeme, és élőben mutatta meg egy kultúr-közintézmény, ahogy a tévéközvetítés lett a közösségi élmény.

Esti mesét lesni jó, hogyha hétköznap van, itt a Tévémaci örök és elpusztíthatatlan. Vagy vegyük a várban elvegyült félkegyelmű egyfejűt, aki azért győz, mert jószívű, a neve is ennyi, hogy Süsü. Mesél az utókor Dr Bubóról, Mézgáékat Máris szomszéd faggatja Ufókról, és egy éneklő hal legyen nektek a kabalátok, ti városbéli puhányok nyavalyások! Az Intermouse-hoz bejutni nehéz nem volt, csak tudni kellett hozzá az egérjelszót: „Egy aprócska kalapocska, benne csacska macska mocska”. És a Frakkéknál is majdnem ugyanez volt, csak ott macskák réme szervezte a kutyaterrort, mert a nyávogáselnyomás faji alapú, ahol cicariadóban menekül a Sziamiaú!

Nem feledem én a nép eledelét, az évtizedes gazdagréti teleregényt, ahol a magyar valóság a telepen élt a panellakók szemében tükröződve. Mi meg jól értesültek lettünk tőle, ami egy csütörtök estét megér, azt is innen tudtuk meg, hogy drágulni fog a kenyér, hogy mire megy az a négy igen, mi a privatizáció, és hogy beszálljunk az internetbe arra erős a motiváció.

Kinyílt a vasfüggöny, elért a nyugat, a rosszakra Rint tin tin és Benji is ugat, és KIT motorházán átcsúszva jut el az elkövetőig a TJ Hooker. Parton gepárdok, tengerben sellők a pattogó műmellű vízi mentők, és függetlenül attól, hogy milyen hitet vallasz péntek este mindenkinek belefért a Dallas. Olajkutat ki ás? Sok arra a piás, de stex az van Texasban, ahol Bobbyék basznak az ablakban. Whiskey jéggel Southforkban éjjel-nappal alap, gonosz tervet forral Jockey a cowboy kalap alatt.  

És hogy huginak is rendszeresen eszébe jusson barbiezni sokat segített ezen a vasárnapi Walt Disney! Ez kellett a népnek, mielőtt a hétfőbe lépnek abból töltődjön a lélek, a gyerek a tévébe révedt, azon rajzfilmeket nézett, és nemzedékünk vérnyomása egy csapásra felszaladt, mert Antall József halálakor a Kacsamesék megszakadt.

Felteszem, hogy arra nincs már egyöntetű felelet, mostanában milyen műsort bámulnak a gyerekek, hisz egy szimpla alapcsomagban is elég sok a csatorna, ennek ellenére mégis elkapcsolunk gyakorta, mert minél több a nézhető film, annál nézhetetlenebb, és általában képtelen lekötni a figyelmemet. Pedig a tévéadás valaha egy közös pontot képezett, hát őrzi még az archívum és a kollektív emlékezet.

 videoton_superstar.jpg

 

Komment: Ez amolyan slam-populista költemény, amivel elég sokat dolgoztam. Azt már észrevettem, hogy (nem meglepően) azok a szövegeim jutnak el a legtöbb emberhez, amelyekhez a legtöbben képesek személyesen is kapcsolódni, mert az abban leírtak nekik is jelentenek valamit. A közelmúltban több olyan írást találtam, amely arról a korszakról nosztalgiázik, amikor nem volt (elterjedt itthon) a mobiltelefon, a számítógép, az internet stb., és hogy az 1990 előtt született emberek gyerekkora mennyire más volt, mint a maiaké, mennyivel kevesebb gép vette körül a gyerekeket korábban.

 

A tévé is egy ilyen téma, hiszen könnyű kontrasztba állítani a mai médiával azt az időszakot, amikor még csak egynéhány tévéadó létezett. Ma számtalan csatorna közül lehet választani, a műsorok (és reklámok) mennyisége sokszorosa annak, mint ami az én gyerekkoromban volt jellemző. Az embernek minél több a választási lehetősége annál többfelé oszlik a figyelem. Az a töménytelen információ, amivel a mai tömegmédia (és az internet) bombáz bennünket, nehezíti azt, hogy szélesebb néprétegek számára közös élményeket nyújtson a tévé. Vannak persze kivételek, mert nyilván egy olimpiát, egy foci vb-t sokan néznek, és lehetnek még olyan események, amelyekre egyszerre többen is kíváncsiak, sőt a valóságshowk is tarolnak, de ez utóbbi elég szomorú is, mert itt a fő szórakozást az primitív viselkedés jelenti. Az is igaz, hogy a Youtube mindennapi használata során is akadnak olyan videók, amelyeket sokan megnéznek, de mivel ilyenekből is rengeteg létezik, ezért szükségszerűen veszítenek az értékükből, tehát a filmek, műsorok inflációját okozza az a töménytelen csatorna, ahonnan (szinte szűrés nélkül) dől az információ, mindig újabbak ütik fel a fejüket, tehát az adatok felhalmozódása zajlik, ezek rendezését pedig ránk bízzák. Mindez a zeneiparra is ugyanúgy jellemző már régóta, többek között ez is okozza annak hanyatlását. Hogy valami optimista gondolattal zárjak, akkor azt tudom még hozzáfűzni, hogy a mennyiség nem megy szükségszerűen a minőség rovására, csupán nehezíti annak kiválasztását, de ettől még ugyanúgy található a szemétdombon is érték, különben miért guberálna bárki is.

Squeezed Out

People to the power! The end is not pretty but it’s pretty near, workers of the world  disband and dissapear! Y’all chase away one other soul to be only for himself and nobody for him at all! Get up! Stand up! Tread on each other! Get drunk or get stupid so you don’t need to bother! Good times take a lot of work, no deeds just a bunch of words, money is time for what it’s worth so spend it rightaway! Three children, three bedrooms, put it into four-wheel drive, the belly has no ears my friend, so don’t argue with hunger strikes! No matter who’s the first in line, who’s the loudest while they whine, equal rights to tiny bites, that’s the main rule when we dine.

 

Meanwhile it is declared that the state is free, so if the people serve the state, that’s their liberty? Still we march for abolition, I raise my voice, but they don’t listen, ‘cause I’m just a man with a vision, and clearly not a politician drinking wine and preaching water. Vote for change, or change the voter, be a victor, give no quarter, bring your daughter to the slaughter! Democracy has been gang-raped and left here naked, so if they want my support too they better come and take it! If you are not satisfied you just have to fake it, or you’ll be forced to ratify ‘cause satisfaction’s overrated. Make war not love, the army is the remedy, it’s hard to make a friend, so find yourself an enemy! We all wait for a savior, but all we get is a wannabe, we are the 99 percent, and we always gonna be. The system is my muse, they exploit and abuse, so soon I will be mute, that’s how I refuse.

 

Komment: Ez a vers a "Kifacsart" című szövegem angol fordítása. Nem tükörfordítás, tehát nem szó szerint ugyanaz, mint a magyar, de az üzenete és a technikája azonos.

This is a translation of one of my poems Kifacsart. The words are not exately the same as in the Hungarian version, but the message is.

Börtönintelmek

avagy Para kinéz itt (Köcsög Kálmánnak)

Na, mi van, Kiscsikó? Dalolj, Pacsirta, mi rosszat csináltál, hogy benyelt a kalicka? Látom stabil vagy! Vállad alig van, de majd jól kipattintod magad a kabinban. Lesz időd bőven, amíg a büntetésed pereg, lehúzod a budin közben négy vagy öt évedet. Megalakultunk mi, a pécsi jógyerekek, ha velünk vagy, és jó itt nekünk, ugyanolyan jó lesz neked! És számíthatsz néha valami vámbeszedésre, de így kevesebb az esélyed a gátrepedésre. Közben elmondom azt, amit tudni érdemes, hogy ne találjon szájon egy méteres kékeres. Mi van? Bámulsz, mint aki vár a csattanóra, ez lesz itt a házban az első sittanóra.

A túlélés titka, hogy ne legyél csicska, ha lecsapnak, állj fel és csapj egyet vissza. És ha leapacsolnak, akkor te leszel a homó, ha arra vágysz, a másodikon van a homokozó. Nekem nem kenyerem a férfiszerelem, ha valaki próbálkozik, én leszerelem, mert senki fia nem lesz a loverem, inkább leverem! Hallod haverem?  

Ha rám hallgatsz, akkor ne drogozzál! Ne kajold be a takarmányt marokszám, mert felfordulsz kajakra, vagy elvonástól recsegsz, magadat kaparva, mint odalent a hatosba’ egy acskós hülyegyerek, hígítót szipózott fél levél rivóra, egy kicsit felszállt, azt hitte pilóta, utána megzuhant, kifeküdt ippon-ra. Várta a gyenguszon a sós-vizes itóka. Éppen megúszta, hogy a rolót le ne húzza. Szóval vigyázz, hallod? Vigyázz a drabóval! Melózni avázz, kivisznek rabóval, csajokat sasolhatsz, baró a baloldal, kijársz és piálsz, nem maradsz flamósan. Fürödjél gyakorta, gond lesz, ha szagod van, csak akkor lehetsz kandesz, ha szabadulsz a napokban! Különben beterhelnek téged, Verébember! Kényszerfürdetésre visznek keményebbek. De ha büdös vagy, akkor megérdemled! Megértetted?

Itt a házban szabad a járás, de vannak azért még meleg helyek. Ha a helyedbe lennék, arra véletlen se mennék, mert ott könnyen valami bajod lehet. Harmadikon jobbra Kolompár sugárút: Zsigáék zsugáznak, tarolnak sukárul, cigid elbugázzák, zsebed is kitágul. Szerinted a sittnepper mégis mit árul? A negyediken se sétálj, ott a kajmánkörlet, arrafelé még a tükörbe is belekötnek, laondáskodnak azok és kicsit meggyötörnek, aztán intenek az samesznek, és megböködnek, ha szerencséd van, csak a fogkefével, aztán meglapogatnak ők egyesével, de megúszhatod, Öreg, egy vesével, szóval arra ne menjél, helyette pihenjél, jó? 

Amúgy meg laza az élet itt a b.v.-ben, nyáron lesz v.b. a tévében, vagy e.b., tudja a tököm, de ha a v.v.-t valaki elkapcsolja, azt menten torkon bököm. És ha nem akarsz itt megnyuvadni, azt csinálod, amit én, felveszed a figurát, de piánóban vagy idén, és amíg újonc leszel bevédjük a kis feneked, de előbb utóbb ki kell vívd a tiszteletet!

Szómagyarázat:

 

kipattintja magát                  –          kigyúrja magát

jógyerek                    –          menő rab

takarmány, drabó                –          drog

acskós                                   –          szipós

rivó                                         –          rivotril (nyugtató)

gyengyusz                           –          gyengélkedő

avázni                                   –          menni

rabó                           –          fegyencek szállítására szolgáló busz

flamós                                   –          éhes  

kandesz                                –          büdös

beterhelni                             –          hibáért tartozást ró

veréb                         –          gyenge

Kolompár sugárút                           –          roma többségű cella

kajmán                      –          rosszindulatú, menősködő rab

laondáskodni                       –          más rabok feletti uralkodásra szervezett banda

samesz                                           smasszer, fegyőr

piánóban                              –          visszafogottan

 

Komment: Ezt a szöveget a Slam Poetry Budapest által a Millenáris Fogadóban szervezett Jailhouse Slam versenyre írtam, A versenynek kötött tematikája volt: a börtön. Jártam már börtönlátogatáson többször is, több helyen, szóval voltak benyomásaim a témáról. Mindemellett a munkámban is sok börtönviselt emberrel találkozom, elég történetet hallottam már. Ennek ellenére, amikor leültem megírni a szöveget, nem jött a megfelelő ötlet, volt egy két elképzelésem, le is írtam őket, de két félkész verset is ki kellett dobnom a kukába, mert nem feleltek meg. Két nappal az esemény előtt rátaláltam a Börtönszleng blogra, innen merítettem a végső ötletet. Ajánlom mindenki figyelmébe, mert iszonyúan vicces!

A versenyen egyébként helyezést nem értem el, de tapasztalatokkal gazdagodtam. Például azt is megállapítottam, hogy ha egy szövegben ilyen sűrűn helyezkednek el a poénok, akkor  lassabban kell mondani, hogy az emberek felfogják azokat, mindemellett a ritmikára figyelni kell. Amúgy a szöveg szerintem erős lett, elő fogom adni máskor is, ha van rá alkalom.  

 

Sopianae a négyzeten

Csak, mert november 21-én a Sopianae Slam a Sopianae étteremben csinált felhajtást. A fenti videó ezt foglalja össze viszonylagos hitelességgel. Nyilván egy ilyen felvétel nem képes teljes egészében visszaadni, hogy mi történt aznap este, de legalább van, és látható belőle, hogy a slam poetry jön fölfelé.

Erre nem számítottam aznap, a hely megtelt emberekkel, ami először meglepett az októberi est után, ahova alig jött valaki, az is hamar lelépett. A "Szopcsi" nem a legalkalmasabb előadások szervezésére, de mégis tökéletesen működött a dolog. A hangulatra senki nem panaszkodhatott, a jelenlévőket ezúton is megdicsérem, hogy ilyen szépen végignéztek mindenkit, feszülten figyeltek, elismeréssel reagáltak. Ez az este elég hitelesen kifejezte, hogy miről szól (szerintem legalábbis) a slam poetry. Ha már itt tartunk, szerintem a slam poetry a költészetben a rock'n'roll! A hétköznapi szürkeségből való kizökkentés a szavak erejével, amely mögött kötelező állnia gondolati tartalomnak, érzelmeknek, mindez ritmikus szövegbe ágyazva. Aztán szépen ki kell állni mások elé, az arcukba mondani a verset, és 100%-ig vállalni az elmondottakat, amit ők respektálni fognak, ha hitelesenek érzik. K.b. ez is történt a szóban forgó estén, ahol nem csak közönség volt, hanem közösség is egyben. A Pécs az Pécs során igazi rocksztárnak éreztem magam, mert a sorvégeket kórusban ordították utánam, olyan volt ez, mint a közönségénekeltetés, ami koncerteken viszont nem szokott sikerülni általában. Persze mások szövegeinél is tapasztalható volt hasonló, hiszen egymás verseit hallottuk már néhányszor, mégsem unjuk. Eljöttek, sőt szerepeltek is meglepően ügyes rapper srácok, és bár nem nevezném slam poetry-nek amit csináltak, az jó volt még attól, mert a ritmust tökéletesen jól érezték. Ez alkalommal a zenei alapot is mi magunk szolgáltattuk, és a célnak teljesen megfelelt, persze sokat dobott rajta Döme jelenléte, aki tigris beatboxos, és nagyon szép tőle, hogy eljött hozzánk adott feltételek mellett! Legyen ilyen máskor is!

 

Kifacsart

 

Népet a hatalomnak! A jövő véget ért! Világ proletárjai szóródjatok szét, mindenki zavarjon el innen még egy embert, aki önmagáért lesz az egy, és senki se lesz érte, aztán négy év múlva meglátjuk, hogy jobban él-e. Magyarra magyar talp tapos, részeg legyél, vagy másnapos, ezt a kettőt választhatod, az aranyhalat fáraszthatod, és ha véletlenül kifogod, aztán naivan visszadobod, a három kívánság elúszik, olyankor már baszhatod! A jó időhöz, munka kell, helló-halló, az odasújtó vasökölnek inkább meló való. Három gyerek, három szoba, nincs ki mind a négy kerék, otthon néhány éhes száj vár, jóból ennyi épp elég. Mindegy ki az elsőszülött, egy gyerek egy bendő, egyben lemegy minden falat, ebbe’ mind egyenlő.

Valaki meg kitalálja azt, hogy ő az állam, majd négy év után fenyeget, hogy: „özönvíz utánam!” Lássuk csak, mit nemzett a magyar kívánat, reményre nő a kereslet, de csökken a kínálat. Kívánjuk a cenzúra szabadságát, a sajtó eltörlését? Mint a gittet rágjuk át azt a három T-t: a LiberTÉT, ÉgaliTÉT, FraterniTÉT! Sötét a kedvem, hogyha kicsi a tét. Kivétel szabályoz erőt, sok disznó sok ludat legyőz, te addig hurrogjál le mindent, itt nem rendszer a tetszik, én se véletlenül vagyok eddig-eddig-eddig! Jedik vallják biztosok előtt magukat népnek, egy vezér, egy birodalom vág vissza majd végleg. Ne szeretkezz háborúban, de légy mindig résen, a barátaim ellensége nekem is ellenségem! A részvétel nem fontos, hogyha győz az ember, de a legyőzöttek jajgatása minden tapsot elnyel. Néma cinkosokból vétkes válik egyszer, ilyen múzsák között hallgatás a fegyver!  

 

Komment: Eredetileg nem ezt a verset terveztem megírni. Váncsodi József újdonsült barátommal tízszavast akartunk kanyarítani egy borivós estére olyan módszerrel, hogy mindketten kértük facebook-os ismerőseinket, hogy dobáljanak a perselybe szavakat egyenként, majd ezekből tettük össze a kétszer öt, azaz tíz alapszót, amelyeknek szerepelniük kell. Nagyjából megírtam a verset, de nem voltam igazán elégedett, úgyhogy csaltam és meghagytam az első mondatot, annak mentén elindultam és ez lett az eredmény. Vacsesz tartotta magát a megállapodáshoz, és jó verset írt, ezért ha verseny lett volna, a tízszavast ő nyeri. 

Gondolom, nem kell sokáig magyaráznom, hogy mi a koncepciója az én szövegemnek, és miért ez a címe. Az ókortól napjainkig köztudatban ragad, milliószor ellőtt, mára teljesen kiüresedett szállóigék, jelmondatok sora jelenik meg, amelyeket megcsavartam, ezzel is szemléltetve a politikából való teljes kiábrándultságot, ami ma Magyarországon nem csak rám jellemző, gondolom. Mivel elég ritmusos lett, be fog kerülni a slam-repertoárba és élőben is hallható lesz, amíg csak meg nem unom.

A fenti felvételnek pedig érdekes története van.  2012 Júliusában, egy Mika Tivadar Mulatóban tartott Slam Poetry Budapest Klub másnapján besétáltam a Tilos Rádióba, mert Stráhl Kati ígért nekem egy SPB pólót. Említette, hogy lesz valami jammelés egy műsorban. Ott a stúdióban barátságosan üdvözöltek amerikai arcok, és örömüket fejezték ki, hogy mégis el tudtam jönni. A "mégis" megzavart, mert nem tudtam, hogy a pólókon kívül mi más dolgom lenne ott. Kiderült, hogy előző este láttak engem a slam versenyen és Katinak szóltak, hogy szeretnének velem jammelni, de Kati azt hitte, hogy TG-t akarják, és mondta, hogy ő éjjel visszautazik Pécsre. Én viszont Pesten maradtam, bementem, örültek, és azt akarták, hogy ugorjak be az alkalmi formációba. Beugrottam.

A felvétel érdekessége, hogy az adás párhuzamosan New Jerseyben is szólt, ezért van a végén az angol nyelvű duma.

 

Zajártalom

14_toilets_inv.png

Minél több ember van adott helyen, annál hangosabb, ha mindegyik hangot ad a jelenlétnek, a kocsmalégkört így megtoldva saját zajával. Személyre hangolt húrok kötnek összetalálkozásokat, azon pendülnek kocogtatásra lendülő pohárszorongatások. Zúgással betömködött hallójáratokat ostromol pofába ordító közlés-offenzíva, fél deciken múlik az összetartás, ahol barátkozó szavakat permeteznek a szemekbe, húzóra. A zene jelen van feltétlenül. Vállakon ugrál, arcokon tapos, fülekbe beül, és rajtuk csimpaszkodva üvölti, hogy nélküle a szórakozás csupán fikció lehet, miközben körbecikázza a teret, így akaszt a nyakakba ízléskötelet, melyek elviseléséért már önmagában is kijár a tisztelet. Az idegenkedőket pedig kikergeti a fagyott utcacsendbe dideregni, hogy befogadást máshol keressenek.

A maradás ára a hangzavar elfogadása. Ráutaló magatartás, státuszt biztosító nyilatkozat. Éjszakára megváltott káoszrezgés bömböl, talpalatnyi földrengés gyomorban dörömböl, közben folyadék csobog csapból, vagy ömlik nyakból üvegszájon át pohárba, aztán onnan emberszájba, mert itt csak a fogyasztót veszik emberszámba, főleg ha már rendezve a számla. Kimér, tölt, ürít, önt, ismételten merít, telít hólyagot egyre, és lassanként kényszerít rövid szünetre, hiszen a nyakra tehénkedő telebeszélt fej is pillanatnyi magányba, egy csendes menhelyre ügetne.

Ki kell mennem, hogy visszatérhessek!

Sorra váró vonaglásban együttérzés ellenére alakul versenyhelyzet, hiszen mindenkinek ugyanaz ugyanannyira kell, és csak az érkezési sorrend számít. Ha végre eljön az én időm, a megkönnyebbülésre rányitok, és vízsugarat irányítok, ahogy szótlanul állok eleresztve a feszítő érzést, ami eddig a kismedencében háborgott. Fokozatosan apad a frusztráló folyadék forrása, csörgedezve távozik a csőből, csillogva csorog, végül cseppenként csobbanva nyeli el a porcelántorok. Ez a másfél négyzetméteres sziget nekem maga a Csend, ahogy körbefolyja a kinti kocsmazaj, de idebent percnyi nyugalomra lelek. És amikor már nincs mit visszatartani, akkor jön a vége, a helyem átadom, mert erre a Csendre már másnak lesz szüksége.

 

Komment: A 2011.11.09-én Veszprémbe mentünk egy Slam Poetry eseményre. Jó, ha tudjátok, hogy Veszprémben zajlik a Slam-élet! Mivel a rendezvény témája ironikusan, vagy sem, de a "Csend" volt, ebben kellett verset írni. Eleinte nem volt ötletem, ezért a jól bevált google-wikipedia tengelyen kezdtem erőlködni ihlettelen teljesítménykényszerrel. Asszociálgattam, ilyen szavakat halmoztam, mint csendőr, csendkirály, csendestárs, csendrendelet stb. Aztán két nappal a Slam-est előtt megihletett a Kanta Bár wc-je, és bár a Kanta nem egy tipikusan dübörgő hely, eszembe jutottak, zsúfolt zajos szórakozóhelyek mosdói, ami relatíve még csendes a klub hangzavarához képest, és ez a kontraszt megtetszett, azért is, mert azt feltételeztem, hogy csend gondolatkörben ez nem egy tipikus témaválasztás, én meg szeretek meglepetést okozni. Az este Veszprémben egyébként prímán sikerült, mi pécsiek, azaz Aldo, TG (aki ugye siklósi) és én becsülettel demonstráltuk a pécsi Slam-élet felkapaszkodását. Megyünk máskor is. 

Lénytöltény

Novemberbe pottyant poronty, mint a nylonból kibontott új, még tiszta porrongy várja, hogy rendeltetése szerint összekoszolja a Földön lakás. Az élet születésnapra kapott sok ezer darabos puzzle, kirakni könnyebb, ha Apa melletted ül, és közelebb tolja a darabokat, hogy hamarabb megtaláld azokat, amelyek együvé tartoznak, összekapaszkodnak, egységet alkotnak, pont mint egy család. Néha összeáll egy részlet, de nem mindig tudni, hogy lényeges-e, vagy csak egy előítélet utóélete, és kérdés, hogy a teljességre következtetni abból már lehet-e.

Terven kívüli tényadat rögzítés, vagy születésre felkészülő szülő. Apa világít, vagy időnként villan egy Fater-flash. Fiú egy falra vetülő, fénnyel festett képet les, ahol alvó gyermeket két kedves felnőtt reggel ébresztget. De a valóság csalódás, ahol a család kacska árnyéka csak a szeretetre éheztet. Kéz kezet mos, elmarad a szép kezdet, és a folytatásban a védekezésre kiképzett vegyes, szégyenszerű érzelmek mossák a viszonnyá mélyült sebet, hátha begyógyul egyszer, és csak az elfojtott idő őrzi meg a heget.  

H.D.Á.-nak

 

Komment: Egy barátomnak fia született, ami örömteli esemény, a túlnépesedés ellenére is, hiszen Magyarország népessége a világ trendjeivel ellentétben csak fogy. Az ifjú apával hetente találkozunk, a gyerek híre mégis csak születésének estéjén ért el hozzánk, a baráti körhöz. Addig arról sem tudtunk, hogy barátnője volna éppen, mert hogy nincs is, hiszen az újszülött nem egy párkapcsolatba született. A viszony inkább baráti jellegű, és azon lényeges változás a gyerek születése után sem történik, tehát jelenleg is külön élnek, és szó sincs összeköltözésről, családalkotásról. A barátom apai teendői ellátására láthatóan elszánt, akarja a gyerekkel tartani a kapcsolatot, fontosnak tartja ezt, bár nem tervezte az apaságot mostanában. Én pontosan tudom, hogy mekkora öröm, ha az ember apa lesz, legalábbis abból a szemszögből ismerem a helyzetet, ha ez tudatos döntések eredménye. Azt is tudom, hogy a gyermek állandó örömforrás egy családban, mert csodálatos dolog látni napról napra, ahogy fejlődik, növekszik. Én teljes, összetartó, szeretetteli családi környezetben nőttem fel, amiért hálás is vagyok, számomra is ez a követni való minta. Azt nem állítom, hogy nincs esélye a csonka családban, elvált vagy éppen soha együtt nem élő szülők gyerekének az egészséges és boldog életre, de úgy vélem hátrányból indul. Azt gondolom, hogy az egészséges lélek,  és világszemlélet kialakulásához, és a személyiségfejlődéshez szükséges mindkét szülő azonos súlyú és elégséges jelenléte, ami nehéz feladat egy olyan helyzetben, amikor a szülők szerepeiket és feladataikat nem egységben képzelik el, hanem térfelek elosztásával, kényszerűen szabályozott keretek között. Az is fontos, hogy a gyerek érezze a szülei egymás iránti szeretetét ahhoz, hogy a saját létezését is értékként foghassa fel. Mindezek ellenére kívánom a kis újszülöttnek a boldog életet, és barátomnak a helytállást az apaságban! 

Decemberi gyerekek

Egy napon születtünk, Sándor a vándorszínész és én, a verselő vitéz. Én Pécsen, ő Kiskőrösön, és mindkettőnket Mária szült, mint Jézust, csak ő egy héttel előttünk ünnepli. Csináltunk egy zenekart, igazi power trio-t, Jézus lett a frontember, hisz ő volt a torok, mi meg a latorok, és bömbölt a rock! Majd fotót is mutatok, kemény nagyon, ahogy ott feszítünk a koponyahegyen, Jézus középen, Sándor jobb oldalon, én a balon. Sándor látogatott egy táltost, namármost attól volt a lila köd, hozott is egy kilóval belőle, megtekertünk több ezer cigit előre. Egyszer egy koncert után Sándoréknál aludtunk, ott laktak a falun túl, és ahogy feléjük haladtunk a Sanyi egész úton azon gondolkodott, hogy szólítsa az édesanyját, aki ébren várni szokott, amíg ő haza nem ér. Pedig aztán Sándor olyan gyerek volt, aki az Alföldön otthonosan mozog, éjjel csukott szemmel jár, mégis lát, a pusztára télen is kiment, de az evangélisták csak arról írtak, amikor Jézust érte ott a megkísértés, ő meg beintett a sátánnak, ami nem kis sértés! Aztán elkapták, és hasonló rímekkel kínozták mítosszá, mint hogy „Te vagy a Mikulás? Akkor mutasd, mit hoztál!”.  Pedig ő a Jézuska volt, nem a Mikulás, és simán tűrte a szapulást, mert elég kemény és toleráns, mint aki pacsizik egy kolerással. Pilátus meg gyorsan elítélte, hogy időben odaérjen pilatesre, Jézusnak így lett priusza, de híre ment világ szerte. A banda sajnos nem volt hosszú életű, mert Jézus elszállt magától, nekünk meg ott maradt a fű. Elszívtuk és láttuk, amint az ég fele tart, kitárt karral Istenre váltja a zenekart, negyven nappal azután, hogy a szeretetbe belehalt. Sándor meg a szabadságért adta az életét, de ennél többet nem mondhatok, mert a nyomozás ma is tart. Én meg még tartom magam, amint azt láthatjátok, Lila Köd ködmönben kincset keresek, időnként találok, és akkor a színpadra felállok, mint slammer, vagy mint rocker, mint Sándor akkor egyszer a Pilvaxban, vagy mint Jézus a hegyen. Törekszem, hogy a szavaimnak súlya is legyen!

 

Komment: Ez a szöveg a "Lila Köd" témában feldobott labda lecsapása, ugyanis volt egy slam poetry est, aminek ez volt a témája, és egészen véletlenül pont a Lila Köd nevű könyves kávézó adott otthont a rendezvénynek. A lila köd nem éppen a józan realizmust juttatja az ember eszébe általában, hiszen a köd valójában nem is lila. Hallottam viszont arról, hogy állítólag egy cannabis fajtának is ez a neve, illetve angolul "purple haze". Az e témában tájékozottak elbeszélései alapján azt feltételezem, hogy cigaretta formában, füst belélegzésével fogyasztják el, és ilyenkor mindenféle furcsa vízióik támadnak. Ezt elképzelve született ez a slam szöveg.

Petőfi Sándor szilveszterkor született, mint ahogyan én is, Jézus meg köztudottan karácsonykor. Itt indul a történet, a többit hadd ne magyarázzam. 

Pécs az Pécs: válasz a Fővárosból

Az alábbi szöveg méltó pesti válasz a Pécs az Pécsre! Olvassátok! 

Pécsett jártam. Lamentáltam: lementem-e, mint mélybe a lamantin, vagy felmentem, mint menő felmenő, utódaival? A válasz alól felment gps-em, mely a fent, s a lent helyett az útirányhoz forgatja a képeket a térről, s így a délből, mi lent v...an, könnyen lehet leforgatott észak is, hát ez van. S a várost, mind mindig, imádom, így a kabátom mellé szereztem egy pécsi kesztyűt. Ez tyű de jó meleg lesz majd télen, egy kis zseb-Pécs, ha jégen császkálok és csúszkálok, vagy a hóban botladozva kókatag hajnalokon munkába indulok, én tulok. Ha előbb hallom a szót, hogy mi Pécs (ami Pécs), tán nem indulok a másik irányba, mikor a kába csőnő megvágna százötvenre, piára, és azt is észreveszem, min a kávévezérelt pesti turista, a beképzelt, átsiklik. De a szegény szarvas nem maradt pörköletlen, így tudatlan ténferegtem a napos tereken.

De így is láttam, amit kell, ott a Király utcában, az egyébként helyes hely, a Korhely, ahol egy hülye hajú kaja helyett hejehujáról hadart helytelen történetet. Nem sokkal múlt még csütörtök, mikor pár házzal arrébb egy sütőtökleves hozta le nekünk az égről a Michelin-csillagot, és csillogott a szemünk, hogy a billogot, mit a marha tomporába sütöttek, most mi esszük meg, vacsorára. Vagy ebédre. Bár legalább egy pécsinek, ha jól tudom, inkább burger a csalétke.

 
És hogy pihenjek, a zakatoló villamos hangja helyett mint trófea hevert pár méter sínpár. Nyilván régi, s arrébb egy újabb ujj szemléltette a körömhigiéniát, s egy kis piát ha toltam volna, még látom a gigászi antimikotikumot is, mit mellé tett egy körömmentő szervezet.
Este a Hunyadin hunytam, fölöttem lengedezett Baranya legszebbik toronya, de legmagasabb mindenképp, s a Tesconak hála, volt mit ennünk is vacsorára. Majd hazajöttünk, s én lelkesen kerestem mi Pécs, hisz bíztattak elegen, hogy nézzem, miközben a kávémba csurgattam a mézem. És most már tudom, mert kiképeztek, és csak úgy dúdolom, és nem lep meg: Pécs az Pécs.


De Pest az Pest. S ha a távtartózkodás során úgy alakult, hogy a nyál nyele túl hosszúra nyúlt, s elszakadva az ajkaktól pécsi földre hullt, hát vizsgáljuk meg azt a hat font pofont. De tudd: Pesthez közelebb van Tokyo, a karate fővárosa, ami tök jó, mert eszerint a küzdelemnek te leszel a hátrányosa. Alantas azt hinni, hogy a pesti bunkó, bár nincs mindegyikünknél kis manikűrolló, s köztünk is van, aki a harcsához azt a kést használja, amit a szárcsához. S nem csak ételét, de a Traviata harmadik tételét is rosszul fújja, s hiába bújja a könyveket, Schrödinger nem inger neki egyáltalán.

De mit védem én a Duna túlpartját, biztos van más, aki fogja pártját, részemről ha szekerem kormánykerekét tekerem, s beakad a könyököm, ami szól, budai duda, s ilyenből kapja az éltető tejet apja kicsi fia. A Várban várom a párom, s a várromok között sétálva nézünk fel mosolyogva a Normafára, vagy le a Dunára, esetleg vízszintesen a Halász-bástyára.
Jövünk még az utcátokba, s megvitatjuk, Pécs-e Pécs, Pest-e Pest, vagy Buda-e Buda, s ha nem érnél oda, mert pörkölődik valami fontos, pont most, hát megvárunk, és együtt abálunk, mondjuk egy kiló krumplit.

Csanády Miklós "Mikó" 2011.11.02

Nem tetszik

A legvidámabb barakkba rakva maradt a Kárpát-medence lelence.

Belvízben álló vályog Velence, tályogként felnyílt Pandora szelence,

Ahonnan származik az a késhegynyi irigység, amely minden hátba lyukat vág,

Hacsak panaszpáncél útját nem állja.

A dicsekvés itt nem áll jól, nem állítja magát senki sem nyertesnek,

Mindennapi kenyér után kapkodnak, verdesnek eszetlenül,

Ezért terítékre csak morzsa terül, amíg kerítésre kolbász kerül elméletileg.

De ha az elme hitetlen, akkor a hitel kinek kell?

Süket fülekbe súgni minek, ha az üvöltést sem hallja meg a tömeg, akit kitermel a beletörődés?

Ember tervez, System végez, és ha nem tetszik a rendszer, újat telepítesz a saját házad táján,

Amíg a hazád másik pályán halad. Ott talán majd megtalálod magad!    

 

 guy_fawkes_portrait.jpgguy-fawkes-mask.jpgKomment: Túlzás volna azt állítani, hogy feltámadott a tenger, de elégedetlen emberből Magyarországon soha nem volt hiány, így most sincs. Ennek aktuális indikátora egy dal, a "Nem tetszik a rendszer", amely rekordidő alatt jutott el a magyar fülekbe. A dal arcát, Karsay Dorottyát, Dodót ismerem még évekkel ezelőttről, amikor vállvetve küzdöttünk az emberi jogokért az Amnesty International kék zászlaja alatt 2005-ben. Én azóta eltávolodtam a szervezettől, de főleg földrajzi értelemben, és nem nézeteimben. Az aktivizmusomat sokkal inkább alkotás formájában valósítom meg, legalábbis a levonások után fennmaradó energiámat ilyen irányba mozgósítom, ugyanolyan célokkal: hatást akarok gyakorolni, szemléletet formálni, gondolatokból aknamezőt létrehozni, hátha belesétál valaki. Dodó most nagyot robbantott, közreműködött az említett dal megírásában, ami hihetetlen sebességgel rágta be magát a köztudatba. A dal nekem egyébként nem tetszik, a szövege  szerintem primitív (de legalább mindenki megérti), a zenéje stílusában távol áll tőlem, és összegészében unalmasnak találom a sok ismételgetés miatt. Mint zenei egység számomra nem képvisel értéket, de mint jelenség, igen. A dal megjelenését megelőzte egy elég hatékony internetes hálózatépítés, illetve egy egyre dühítőbb kormánypolitika, és egy negatív közhangulat, amelybe a "Nem tetszik a rendszer" jól beletalált. A kényelmetlen jelen és a bizonytalan jövőkép, talán ez lehet, amit sokan megélnek és visszatükröződni látnak benne. Persze sokakban erőteljes ellenérzések támadnak a dal hallatán, de ez sem baj, hiszen hatása van.

Nekem az aktivizmushoz már nincs sok kedvem, a helyemet megtaláltam, az elsődleges közeg számomra a család, amelyben igazi harmóniát érzek, amíg ezt nem fenyegeti semmi külső tényező, addig nem vonulok utcára. Nincsenek már illúzióim a világ, vagy éppen Magyarország megmentésével kapcsolatban, és ezekért felelősséget sem tudok vállalni. A hatásomat a környezetemre gyakorlom elsődlegesen: a családomra, a barátaimra, ismerőseimre, és esetleg a városomban élőkre. A közösségeket fontosnak tartom, de azok szerintem alulról tudnak építkezni még mindig, hiába van internet, a közös értékeket és a tényleges egyetértést személyes kapcsolatok útján érzem elérhetőnek. Tisztelem a Millát, egyetértek a céljaikkal, de a magam módján küzdök a harmóniáért, és a világot belül építem, abban élek. A belső harmónia és az aktivizmus nem zárják ki egymást, viszont az aktivizmusnak én sajátságos formáját választottam, hiszen a munkám során kiélem a társadalom-szerelés vágyát, a zenekarral a feszültséget vezetem le, a slam poetryvel pedig a szemléletformálásra törekszem, és ez nem azért van, mert öregszem. Elnézést, nem hagyhattam ki a magas labdát.

Elszakadás

Levél jött a fától, megüzente az elszakadást. Ágról a teher lehullt, mint a nyár álcája. Az elhajlásnak az ősz a főszezonja, a hűség sátrát egy másik nő lebontja, és elvágja a kényelem kötelét. A király nem ad katonát, hát szakíts, ha bírsz, de előbb döntsd el, kit kívánsz!  

Lakva ismerszik meg a szikra ragyogása, hogy vajon sikerül-e begyújtania a családi tűzhelyet, ahol egy fazékban elforr a fiatalság, ha alatta belobban a láng, mert a légben elég az oxigén, hogy az égést táplálja. Férj bele, ez a feleség receptje, a hozzávalókból a többit már megette, csak Te maradtál, de mész a levesbe. 

Visszatérés a színhelyre, szerelmet színlelve, ahol tincsek csilingelnek, lankadatlan lobogó a csúcsra rég kitűzve, hiszen már megjártad a lihegés lankáit oda-vissza, tiszta szívvel és bűntudattal egyaránt, előre és haránt, mindenhogy és épp elégszer. Ígéret és ékszer kevés, és legfőképp szükségtelen, ha az ember már képtelen az érzésmelegítésre. Ítélje mellékbüntetésként emlékezésre a rossz lelkiismeret.

Átszállás. Más állomásra terel a friss érzéssel feltankolt csatlakozás. A csalatkozás csak a régi rozsda lakkozásának pattogzása. Ellehetetlenülő ölelés ülésszakán tapsol vissza még egy éjszakára, pedig ez már a sokadik meghajlás volt.

A felsült hűség rácsot ácsol, a csábítás pedig rácsodálkozik, aztán nyílást keres, ahol feloldozás, vagy feláldozás szorít helyet a szakításnak, a vallomásnak, hogy „másnak hittelek”.  Itt elegendő egy szavazat az elszakadáshoz...   

 

 

nem_tanul_a_gyermek_5.jpg

Komment: Ez a vers a végeláthatatlanra nyúlt és agyonidealizált első szerelemről szól. Az életemnek egy hosszabb időszakáról, amelynek során szinte minden őszben új kezdetet hittem és megpróbáltam kilábalni, de soha nem volt elég bátorságom a teljes elszakadáshoz. Mindig visszamentem, egy kivétellel. Az utolsó alkalom jelentette az "egy kivételt", azóta nem találkoztunk. Ez a vers tehát nem a házasságomról szól.

Kocsmatúra Matúra

 

A pécsi klubéletben bizony forgószelek fújnak: helyek zárnak, helyettük meg sorra nyitnak újak! Hadd legyek az éjszakai élet krónikása, korhely kortárs memóriát töltök itt pohárba. Eltűnt kocsmákat helyezek időbe és térbe, ha kedved tartja, pattanj mellém be az időgépbe!  

Kezdetben vala az Gyár, az olyan régre tehető, hogy önmagában már a névelőből észrevehető, hogy akik annak idején ott folytatták az életet, azok lehet, hogy igazak, de tuti már nem gyerekek. Sőt, talán gyerekeik vannak, akik csak sztorikból ismerik, hogy melyek azok a helyek, amelyeket a lokális emlékezet istenít.  

Alapozás, panelkonyha, azután le Zöld Takonyba, oda Délvidékre, ahol egy éra ér révbe végre, a rövidből még fél kimérve, aztán húzzunk a Rákba! - Mennyi lesz a buli ára? - Nézünk kérdőn Bundy bára. Fizetés, vagy lista, bejutás, ruhatár és futás legeslegelőre, Dinnyeföldre, vagy Kecskelegelőre! Evidens hol volt a party, ekkora Ziccert kihagyni hiba lett volna akkoriban annak, aki valaha járt buliban. Említi ezer igaz hittel kitermelt Flinter, mert a Gróf figurája a valóságban is itt produkálta a betonrezonálást a lábak alá. Vele együtt egy egész hadsereg: lemezlovasság, nehéztüzér metálágyúk, és gyalogos rapperek.    

Önmagában is vicces Bluesban egy szakállas Papa, de a hosszúélet nem garantált ott, ahol Hendrix a kabalababa. Aztán jött a Gőzös, az se ment, csak két sarkot, és megjelent a korszakot jelentő Dante, ahol a férfivécében az ember, ha kakilna, azt látja az ajtón, hogy „Fiú, Hívj! Attila”. Mert a fél várost betagelte egy betegember, és nem az a baj, hogy meleg ő, hanem hogy társkeresésre ez a módszer nem éppen megfelelő.   

Joe’s Pub volt a rocker Mekka, punk és kopasz ott termett a balhéban, ha úgy volt, és általában úgy volt. Ha maflással palástolt szorongás italban hatalmat sejtett, és a havernek levertek egyet, akkor a csorda nem ismert kegyelmet, csak szirénát: ní-nó, aztán a hely lekvár lett, amikor Jam-mé vált, de szemben nyílt a Kino. Az Uránia aljában álló mozibulikocsma, ahol az art-nak a pártját nem csak a mozibuzi fogta, hiszen nem árt a kultúra legfeljebb a hallásnak, mikor a füled egy frankó zenekar zajától zúg másnap.  

Láttam én nagy koncerteket, ezért sem felejtem el a PEK-et, ami olyan hangos volt, hogy a padló repedt. Ahol sötét sarkokban idegen szájba tévedő nyelvek morzéja a kommunikáció, borzolja a Borzday emlék kedélyét kedd éjjel, vagy szerdán egy szeletgeneráció. A mélyen Szántó egyetemi klubban giccspartin nicsak, kibicsaklik a boka a boogie-ban, és lobbanó libidó lebegtet lehetőséget a l’amour-ra, néhány longdrink múlva, amikor már túl vagyunk az agyunk elivásán, és vásárra visszük a meztelen bőrünk, mert tőlünk csak erre futja. Szerencsére ezt a másik is tudja. Egyetemi kolibuli: TK, Pote, Boszi, Univ. Belterjes berkek, kalandlelőhelyek, és a Sörházban fölrázva lépeget a néhányéves egérúton egy sereg egyetemista, aki egy ültőhelyében elinna egész diákhiteleket.   

Illa berek nádak erek Vaskosban volt arra terep, hogy beöltözve vasba, bőrbe bájkerek a pultnak dőlve, könyökölve viduljanak, vedeljenek, vaduljanak, amíg mindenkinek otthon pihent a vadállat mocija, hisz nem volt helyben parkoló, sem véralkohol tolerancia. Egy sarokra onnan állt a Stunczorgó, a zugkocsma, ahol a kuncsorgó punkok valagát szutykosra rugdosta a motoros, a metálos, vagy az intézkedő rendőr, de koncertjáró kedvük nem ment még el ettől. 

Planet volt a pécsi bolygó, a forgása kétségtelen, nem hiszem, hogy volna bolt, mi néhány évet túlélne lent a pincében, pedig ideális az elhelyezkedése, de ezek szerint a siker az nem csak a fekvés kérdése. A Toxic sem működött sokáig, pedig mennyire szerettem. Nem volt erős közösség, ami éltesse helyettem, amikor a lábam kitettem. Csak egy csapat hitetlen maradt a föld alatt elfogyni gyors ütemben. Ráfoghatjuk a válságra, vagy a helybérletnek az árára, és hogy úgy sem jó, meg így sem jó, legyen Déli Sark, vagy Inferno, de a kapunyitás után stabilitásról ezen a helyen nincsen szó.      

Az itt fel nem vonuló helyek, ha élnek még, be ne zárjanak! Amíg megírom a „klubjelent” addig csak várjanak! Pedig egyszer majd az a vers is már csak a múltról jelent a jövőnek, mikor az emberek főleg a virtuális közösségekkel törődnek. De a vége felé még egy utolsó kérdésem ugye lehet? Mi a faszomnak zárják be mindig a jó helyeket? Ha tér és idő egymás kezét fogják, az egy sérülékeny folytonosság, mert a vanból könnyen volt lesz, pont ezt magyarázom! Itt a merészség nem elég, nincs olyan, hogy „magyar álom”, csak magyar valóság, az meg elég sivár, ha az ember a lakásban ül, és csak kivár, amikor nekünk van épp delünk. Hiszen mindegy milyen a talaj, mi a fényben lépdelünk!    

 

 

Komment: Ez a szöveg az elmúlt húsz év kultikus pécsi szórakozóhelyeit, kocsmáit mutatja be. A lista szubjektív, attól hogy valami nem szerepel rajta, az csak azt jelenti, hogy én nem érzem lényegesnek, de elfogadom, hogy másnak fontos volt valamiért, és más nyugodtan írhat is róla. A bekerülés másik feltétele a múltidő, tehát olyan helyek jelennek itt meg, amelyek már nem léteznek. Ahhoz hogy az olvasó ismerje az összes felsorolt kocsmát és klubot, ahhoz harmincközeli, Pécsen felnövő, éjszakai életet élő embernek kell lennie. Ha ennél fiatalabb, akkor vagy korán kezdte, vagy vannak idősebb testvérei. Utóbbi esetben, mutassa meg nekik is ezt a verset!  Köszi!

Sopianae Slam Poetry videó

2011 szeptember 17-én a Sopianae Slam Poetry suli megtartotta évnyitóját. Abban különbözött az átlagos iskolai évnyitóktól, hogy ott időnként verset is szavalnak, itt meg szinte csak az történt. Felvonult a magyar slam poetry apraja nagyja, táncosok, zenészek, és néhányszáz néző. Én is csapattam a csapattal! Ha érdekel, vagy ha nem hiszed el, akkor nézd meg a videót!

FLOW

Egyensúlyba billent a léleklibikóka, a természetben közös hang a fauna és a flóra,

Én nem zavarom, hát te se zavard, csak így van esélyünk a FLOW-ra!

Az áramlat ára a pszichikai energia, a tudat határa őrzött és ellenőrzött,

Az áradó információ migrációját megszűrik éber elmebörtönőrök.

Ha tartja az ajtót a lélek lakája, megmászható lesz az öröm vára az áramlással.

Én egyetértek Laár Andrással, ha alkotásba építi a jelenlét erejét,

Buddha sem véletlen találta meg magában a mindenség közepét,

Elegen követik, még ha el is telt két és fél ezer év.

 

Az Univerzummal egybekelés élményéhez vezető út cselekvéssel idéz elő történést,

Mint létezést kifejező jelenbelendülést! Elfoglalod a vezetőülést, de az irány te magad leszel.

Veszel egy mély lélegzetet, és befogadod a pillanat összességét,

Amint összeér a következővel a sormintában, amíg te pörögsz a mentális körhintában.

 

Átjár az észrevétlen eufória, ahogy szállsz, mint a griff hátán Fehérlófia!

Rendeződik a lelki entrópia, az utazás asztrális, ilyet nem szervez semmilyen iroda,

Járművet sem használ itt senki, csak sodor a FLOW,

Az úticél végképp elhanyagolható!

Ez a folyam csak befelé járható, ha az ember már haladó,

És hajlandó elfeledni, hogy a halandóság adósa.

Valósággá tágított tudatállapot, amin elhajózunk a FLOW-ba.

Áramló élmény-óceán babonáz, ölbe vesz, simogat és dúdol,

Mint a szépséges mór leány a „Legyetek jók, ha tudtok”-ból. A többi nem számít.     

 

Égre hasított fénylő Csík, Szent Mihály arkangyal kardjával,

Erre van a járat, amelyen keresztül színre lép az eszmélet és az akarat,

Akik az égbolti tolvajokat lebírják, lökdösik, taszítják,

Megtisztítják tőlük az eget, ahol a csillagok, mint patakmederben a kövek,

Várják, hogy rájuk ugorjunk a tejúton keresztül jövet.

 

Mint vízbe a sok fóka, mi úgy csúszunk a FLOW-ba,

Siklunk a napon, a lejtőt sercegve szántja hasunk,

Utunkból riadt pingvinek totyognak tova,

Akikkel együtt mind a mindenség részei vagyunk,

Ahogy eggyé válunk a jéghegyekkel, sivatagokkal, tengerekkel,

Párával és fellegekkel, természetes elemekkel. 

És a pillanat oszthatatlanná válik, mi mégis megosztanánk mindenkivel,

De ez csak annak jár, aki valóban figyel, hiszen a figyelem a belefeledkezés kulcsa!

Első hallásra ez lehet, hogy furcsa, de tapasztalatilag igazolható,

És ha már az ént is feloldja az élmény, akkor igazi a FLOW! 

flow-dual-ring-1-jpeg.jpg 

Komment: A vers alapja a pozitív pszichológia egyik alapműve, Csíkszentmihályi Mihály "Flow" című könyve, amely a fenti módon leírt áramlat-élményről szól, illetve arról, hogy a hétköznapi tevékenységekben hogyan lehet örömet találni bármiféle pótszer segítsége nélkül. Erről már lentebb is írtam a "Csúcsrajárás" kapcsán. Ez a vers pedig konkrétan magát az áramlat-élményt járja körül, annak feltételeit éppen úgy, mint leképezését. Ja, és ha valaki nem értené Laár András helyét a versben, csak számolja össze, hogy mennyi alkotást számlál ez az extrémen termékeny csávó, illetve mit csinál, amikor éppen nem Besenyő Pista bácsi!

Fejcserélő slam core verzió

Fejcserélő Slam Core Verzió   

Ha a fenti szövegre kattintasz, a megnyíló oldalon pedig a "lejátszás" univerzális ikonjára, akkor meghallod mit követtem el hetekkel ezelőtt.

 

Komment: Ez egy zenével összeboronált próbálkozásom. A zenét Rác Hunor írta és rendezte, akivel a SKRU zenekarban zenéltünk együtt, a szöveg pedig az egyik korábbi, itt a blogon is olvasható versemnek a "Fejcserélőnek" a dalszövegesített változata. A szöveg és a zene egymástól függetlenül születtek, de összeértek.  Pécsett, ZIONban Valci segítségével rögzítettem a szöveget. Ha a metált nem nagyon bírod, akkor ne kattints rá! A szöveget már kommentáltam korábban is,  a felvetett kérdések szerintem most is aktuálisak, de amúgy örökké azok, tehát félreértés ne essék, nem csak a jelen helyzetet kritizálom ezzel a szöveggel, hanem a mindenkorit. A műfajt "slam core"-nak neveztem, ilyennel eddig nem nagyon találkoztam, de simán lehet, hogy létezik már.

A módosított szöveg így szól:

 

A bizalomnak négyévente lejár a szavatossága,

Tavasszal szavazunk a takarításra.

Irodák ürülnek, porba hullnak szakértő fejek,  

Kisöpörnek utánuk, hogy tiszta legyen az átvett terep.

 

Kegyencekből fegyencek,

Tekintélyből szégyen,

Szövetségből bűnszervezet,

Magasan és mélyen.

Prémiumból zsákmány,

Osztályrészből bűnjel,

Elszámolás, leszámolás

Lesz ám, úgy hogy tűnj el!

 

Oszlopainak a hatalom posztokat osztogat,

Kopogtató kezek írnak hűségnyilatkozatokat,

Korrupciós protokoll a protekció, amikor ember embernek embere,

lesz majd valahol.

 

Új tábla lóg a hivatalokon, de az épületek ugyanott állnak,

Új rendszámmal parkolnak járművei a választott szolgáknak,

Akik, mint elődeik, ugyanabból a tálból markolnak combot,

Üvegzsebeikbe csúsznak csökött csirkecsontok.

 

Ellenzőkből kormányzók,

Kisebbségből többség,

Fékezőkből gázolók,

Kétségekből egység.

Ígéretből egérút,

Változásból ciklus,

Népmeséből királydráma,  

Cirkuszpopulizmus!

Pécs az Pécs

 


 

Hoppácska! Ez a szöveg is eltűnt a blogról. Azért a videón még ott van! Könnyen lehet, hogy a Pécs az Pécs vers írott formája átköltözik nyomtatásba, ezért itt már nem lesz olvasható.

sóki pécs.jpg 

Komment: Ez a slam szöveg a Sopianae Slam Poetry alakuló összejövetelére készült. Mivel a szövegben minimális az elvontság, magyarázni sem különösen szükséges, legfeljebb a benne felvonuló, pécsi belvárost színesítő alakok ismeretlenek azok számára, akik nem pécsiek. Persze még ezer dolgot lehetne mondani Pécsről, de a turista kalauzok már mindent leírtak, az Est és egyéb helyi programújságoknak köszönhetően a kocsmaszektorról is naprakész az információ. Én örülök, hogy pécsi vagyok, és ezt az örömöt nem sajnálom senkitől, akár itt született, akár nem, de kötődik a városhoz, mert Pécs, az Pécs.

(fotó: Sóki Tamás

Itatódal

A felnőttek, ha részegek, az néha szórakoztató,

Azt játsszák, hogy boldogok és közben látható,

Hogy segítség kell a vidámsághoz, így hát gyártanak

Arra elég indokot, hogy alkoholt fogyasszanak.


Azt mondják az orvosok, hogy az ital elbutít.

A nagy piásokon, tudod hát éppen ez segít,

Hogy elfelejtsék teljesen a szenvedésüket,

A legénykedést másnap reggel fejfájás bosszulja meg.


A kérdés valóban jogos, hogy abban mi a jó,

Ha részegen a csúnya lány is elfogadható,

De észérvekre ne számíts, ha erről kérdezel,

Mert elég nehéz válaszolni, ha egyáltalán nem is emlékszel.

 

Komment: Újabb gyerekdal. Ez is csak olyan jogos kérdésekre próbál választ adni, amit amíg gyerek marad a gyerek, nem valószínű, hogy megért. Persze a válasz hordoz egy adag önkritikát is.

 

süti beállítások módosítása